| Az újszászi középiskola versenyeredményei |
|
|
| Intézmények - Újszászi Gimnázium és Szakközépiskola | |
| 2010 június 06. (vasárnap) 14:16 | |
|
A középiskola diákjai ebben a tanévben is számos rangos tanulmányi, kulturális és sportversenyen vettek részt. Ebben a lapszámban a tanulmányi versenyek eredményeit adjuk közre, a következőben pedig a kulturális és sporteredményeket. Valamennyi diákunknak és felkészítő tanáraiknak szeretettel gratulálunk, és a nyárra üdítő pihenést kívánunk mindnyájuknak. Évi rendszerességgel kerül megrendezésre a magyar nyelv és irodalom tantárgyhoz kapcsolódóan az Implom József Országos Helyesírási Verseny, melynek megyei fordulóját mindig Mezőtúron rendezik. A gimnáziumi és a szakközépiskolai tanulók külön kategóriában versenyeznek. Ebben a tanévben gimnáziumi kategóriában 22 tanulót, a szakközépiskolás kategóriában 19 tanulót rangsoroltak. Iskolánkat négyen képviselték. A gimnazisták között Borsányi Mónika 9., Vágó Henriett 19. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk Turza Róbert. A szakközépiskolai kategóriában Ágoston Rebeka 5., Varga Mária Bernadett 10. helyezést ért el. Felkészítő tanáraik Bóta Anita és Tóth Péter. A Szép Magyar Beszéd is országos szervezésű tanulmányi verseny. Itt egy szabadon választott prózai szöveg előadása, valamint egy idegen szöveg értelmező előadása a versenyzők feladata. Idén a szakközépiskolai kategóriában induló 26 diák közül Bágyi Tünde 3. helyezést ért el. Felkészítő tanára Tóth Péterné. A Bacsó Nándor Megyei Földrajzversenyen Vágó Henriett 9. helyezést ért el. Felkészítő tanára Müller Gabriella. Matematika: Gordiusz Matematika Tesztverseny szakközépiskolai kategóriában: Fülöp Edvárd 12.c megyei 5., Kovács Dávid 12.b megyei 9. helyezés. Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny szakközépiskolai kategóriában: Fülöp Edvárd 12.c megyei 1., Makai Emese 9.b megyei 2. Pantocsik Attila 9.b megyei 3. Felkészítő tanárok: Kovács Nándorné és Tóth Erika. Informatika: OKTV alkalmazói: Becskereki Sándor, Oláh Attila, Kis Koppány, Kovács Dávid 12.b. Kovács Dávid továbbjutott a második fordulóra és ott a középmezőnyben végzett. Felkészítő tanárok: Kovács Nándor, Mucza Béla. Az OKJ-s szakképzésben részt vevő diákjaink legjobbjai az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen mérik össze tudásukat. A vasútüzemvitel-ellátó szakképzésben részt vevő diákok számára az országos döntőt idén Budapesten rendezték meg április 7-9-én. Iskolánkat Frisch Ádám 14. v osztályos tanulónk képviselte, aki országos 10. helyezettként végzett. Felkészítő tanárai Kasza Ágnes és Jenes Ferenc. Tóth Péterné
|
|
| Utolsó frissítés: 2010 június 06. (vasárnap) 14:16 |

















