Szilvási Sándor plébános tősgyökeres újszászi, de Budapesten született 1917. 09. 04-én, és a váci püspökségen tett látogatásakor, a Valkó szolgálati helyére történő visszautazása során, 58 éves korában érte a halál 1975. 06. 11-én. Szülei: Szilvási Sándor (1882-1977) MÁV dolgozó, egyházközségi tanácstag, az egyházközség világi elnöke, később tiszteletbeli elnöke és Kovács Julianna (1884-1925) háztartásbeli voltak. Nevelőanyjában Szűcs Erzsébetet (1891-1985) tisztelhette. Hatan voltak testvérek: Szilvási Anna Czétényi Jánosné (1904), Szilvási Sándor (1917) és Csontos András (1914), Szűcs Erzsébetnek az első házasságából született fia. (A Szilvási Béla és Szabó Margit tanító házaspárról az Újszászi Híradó, XVII. évf. 4. - 2007. áprilisi számában emlékeztem meg.) Kiegészítésül annyit: Szilvási Béláné Szabó Margit Budapesten hunyt el 1996. 07. 15-én, és a Farkasréti temetőben nyugszik.

Mielőtt Szilvási Sándor plébános életútjának méltatására térnék, néhány gondolat Csontos Andrásról. Az elemi iskolát Tápiószelén, a középiskolát Szolnokon, a kereskedelmi szakközépiskolában végezte. Katonaidejének letelte után hivatásos katonaként továbbszolgált. Hadnagyi, majd főhadnagyi rangot kapott. A háború alatt fogságba esett, 3 év múlva, 1948-ban tért haza. Kezdetben segédmunkásként, majd fokozatosan jobb beosztásba kerülve egy vegyesipari vállalatnál dolgozott. A rendszerváltozás után ezredessé léptették elő.

Szilvási Sándor a római katolikus elemi iskolát Újszászon végezte, a gimnáziumot Szolnokon kezdte, és Budapesten, az Állami Kölcsey Ferenc Reálgimnáziumban fejezte be 1936-ban. Ezalatt legidősebb nővérénél, Czétényi Jánosnénál lakott Pestszenterzsébeten, aki akkor már férjnél volt. Innen járt be a VI. kerületben lévő Kölcsey Gimnáziumba.

Érettségi után az 1936-1941 közötti időben a Váci Püspöki Hittudományi Főiskolán tanult. A főiskolát kiváló eredménnyel végezte. Mindig eminens tanuló volt. Öt év alatt kb. 55-60 vizsgát tett, amelyből két vizsgája "jó", a többi mind "jeles" minősítést kapott.

Pappá szentelése Vácott volt. Első miséjét Újszászon 1941. június 29-én mutatta be. Jelmondatát Szt. Lukács evangéliumának 9. 2. fejezetéből választotta, amely így szól: "És elküldé őket, hogy hirdessék az Isten országát." (Az első szentmiséjére megjelent szentkép a birtokomban van!)

Gyermekévei alatt szüleivel Újszászon, a Tápiógyörgyei úton laktak. Rendkívül élénk, jó eszű, de szertelen, a gyermekcsínyek kitalálásában és végrehajtásában ötletgazdag volt. Humora átlagon felülinek bizonyult. Barátai, iskolatársai, testvérei ugratása sok vidám percet jelentett környezetének. Szeretett szerepelni, színészi adottságai is megmutatkoztak. Akkoriban élénk színjátszó kör működött a faluban, ahol szívesen alakított különböző, főként vidám szerepeket. Ezeknek a színdaraboknak a szervezője, rendezője sok esetben a későbbi sógornője, Szabó Margit tanítónő volt. Nagy meglepetést keltett az egész családban, amikor közölte, a papi hivatást választotta.

1941-től különböző helyeken volt káplán, köztük Nagykátán is, majd rövid időre behívták katonai szolgálatra. 1948. 08. 22-én Gyál plébánosává nevezték ki annak ellenére, hogy még alig múlt 30 éves. Abban az időben ez elég ritka volt. Itt fel kellett építenie a romokban levő templomot, és a lelkipásztori teendők ellátásában is akadtak komoly erőfeszítéseket igénylő feladatai. A gyáli katolikus egyház történetében Szilvási Sándor plébános maradandót alkotott. Szolgálata alatt rendkívüli népszerűségre tett szert, fellendítette a hitéletet. Özv. Jálics Kálmánné levele is az előbbieket támasztja alá. Ebből idézet: "De nemcsak az első templom létesült Szilvási Sándor plébánossága alatt, hanem a hitélet is virágzásnak indult. A liturgiát már a zsinat előtt, a lehetőségek szerint életté próbálta varázsolni, hétköznapokon is igyekezett híveit kis ötperces elmélkedésekkel gazdagítani. Imacsoportokat szervezett, és az anyagiak megszervezéséről is gondoskodott. Ahol tudott, segített, mindenkinek fáradhatatlanul rendelkezésére állt. Kár, hogy elhelyezése derékba törte munkásságát. Gyál nagy hálával tartozott neki.

Gyálon 1953. 09. 15-ig szolgált. Szívesen maradt volna a településen, hogy terveit megvalósítassa, de az akkori hatalom sikereit nem nézte jó szemmel. 1953-ban Bács-Kiskun megye egyik kis falujába, Ladánybenére helyezték. Itt 1956-ig teljesített szolgálatot.

1956-ban került a Pest megyei gödöllői járásban levő, 2500 lakosú Valkóra. Itt teljesítette haláláig az első szentmiséje alkalmából megjelent szentkép hátoldalán olvasható jelmondat szerinti küldetését. Közel 20 éves valkói működése alatt példa nélküli eredményeket ért el. A rendszeres templomba járók száma megtöbbszöröződött. Az iskolai hitoktatásra beiratkozottak száma feltűnően magas volt (70-80 %). Hívei körében szeretet és népszerűség övezte, amit természetes közvetlenségével és jó kapcsolatteremtő képességével tudott elérni. A pozitív jelzőket erősítette meg beszélgetésünk alkalmával Sziráki Mihály, Valkó egykori polgármestere is.

A plébános úr 1975. június 10-én a váci püspöknél járt. Innen már nem érkezett szolgálati helyére, útközben érte a tragikus halál. Valkón temették el. Temetésén részt vett a váci püspök, a segédpüspökök és az egyházmegye papságának nagy része. A papság nevében Oláh Károly, volt újszászi plébános vett tőle búcsút, aki jó barátja volt. Újszászról az akkori plébános, Gyöngyösi Vince vezetésével, busszal érkeztek a hívek. Valkói hívők, tisztelőinek megjelent sokadalma kísérte utolsó útjára. A sírnál Gyöngyösi Vince mondott beszédet, és búcsúzott az újszásziak nevében.

Megrendítő volt, hogy a temetésen részt vett édesapja, az akkor már 93 éves id. Szilvási Sándor és 84 éves nevelőanyja, valamint az egész rokonság. Sírját a valkói hívek azóta is gondosan ápolják. Minden évben halottak napján virágok és gyertyák borítják el a sírt már 31 éve.

Kitüntetései nem voltak. Nagy elismerése, hogy már 30 évesen plébános lehetett. Az a szeretet, ami hívei részéről feléje áradt, ami körülvette, bőven pótolta mindenért. Sokan próbálták megfejteni - még családon belül is -, mi volt a titka rendkívüli népszerűségének. Minden bizonnyal olyan különleges adottságokkal áldotta meg a Teremtő, amit nem lehetett megtanulni, azzal születni kellett. Ezek: az értelem, a közvetlenség, a természetesség, a kiváló kapcsolatteremtő- készség, valamint a kifinomult humorérzék. Mindent meg tudott beszélni a falu vezetőivel, az iskolaigazgatóval, a tanácselnökkel, és ha szükséges volt, a párttitkárral is. A falu vezetői előtt is óriási tekintélye volt, mert mindig, mindenkire jutott ideje, problémáival bárki, bármikor fölkereshette. Ha úgy adódott, szívesen elbeszélgetett akár egy-két pohár bor, fröccs mellett is.

Hirtelenséggel bekövetkezett halála mindenkit megrázott. Halála után több megemlékezés jelent meg róla. Az "Új Ember" katolikus hetilap egyik számában jelent meg az első nekrológja. A "Szolgálat" című folyóirat 1976. karácsonyi 32. számában olvastam: "sikereinek titka az volt, hogy a külső és belső munkatársait be tudta kapcsolni munkájába" ... "Nem hitte magát polihisztornak, túlságosan is tisztában volt gyengeségeivel..." "Megkérdezték híveit, miért szerették annyira. Gyerekek válasza: "mert mindig örült, ha mentünk hozzá. Olyan jó volt nála, elbeszélgetett, viccelt, de olyan komoly dolgokat mondott, amit nem lehet elfelejteni..." Felnőttek: "Mindegyikünket szívesen fogadott." "Bemehetett hozzá bárki problémáit megbeszélni, és nagyon tudott segíteni. Megtanított ünnepelni. Az egész templom árasztotta az ünnep hangulatát."

A család véleménye: Valószínűleg a család legélesebb eszű tagja volt, de emiatt rendkívül érzékeny is. A családban életében és azóta is több száz történetet, anekdotát, élményt őriznek, mesélnek róla, amelyek elsősorban rendkívüli humorát, közvetlenségét, emberségét igazolják. Tragikus halála ellenére is csak vidám történetek maradtak fenn róla. Jellemző volt rá, hogy 1968-ban újra beiratkozott a Hittudományi Akadémiára, hogy megújítsa ismereteit, tudását. "Ne mondhassák rám a fiatal kollégáim, hogy ismereteim, tudásom már elavult."

Megkérdeztem legifjabb Szilvási Sándort, Szilvási Béla és Szabó Margit Budapesten élő gyermekét, hogy él emlékezetében nagybátyja. Nos, a következő választ kaptam: "Rendkívül jó szívvel gondolok rá. Felemelő érzés, hogy 1942. 00. 09-én az újszászi római katolikus templomban Szilvási Sándor, nagykátai káplán keresztelt meg kéthetes koromban, 1972. 02. 03-án Budapesten, a Rózsák terén levő Szt. Erzsébet templomban ő esketett össze Molnár Máriával, akivel azóta is boldog házasságban élünk, és 1974. 02. 02-án a valkói templomban keresztelte meg első gyermekünket, Szilvási Tamást. A feltett kérdésre lehet-e ennél meggyőzőbb, hitelesebb választ adni? Úgy gondolom, nem!

Tisztelettel, főhajtással emlékezzünk Szilvási Sándor plébános úrra, aki mindig újszászinak vallotta magát.

Nyugodjon békében!

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára