Nyomtatás
Kategória: Első kézből
Találat: 783

Tisztelt Olvasók!

Ismét eltelt egy hónap. Az elején két örömteli rendezvényen, két itt élő szép korú köszöntésén vehettem részt. Hudra Kiss Kálmánné Marika néni, a Kastély Otthon idős részlegének lakója és Molnár Illésné Irénke néni, aki a Zagyvaparti Idősek Otthonában éli életét. Most voltak 90 évesek. Köszönettel tartozom mindkét intézmény vezetőjének, dolgozóinak és az illető családnak, hogy részt vehettem ezeken a bensőséges családi ünnepeken. És mit is kívánhatna az ember számukra, további jó egészségben és boldogságban eltöltött éveket. Mindkettőjüknek kívántam a 100. születésnapot is.

Szintén a hónap elején a szociális munka napja alkalmából a Zagyvaparti Idősek Otthonában és a Zagyva menti Integrált Központban megtartott ünnepségeken köszönhettem meg a településen élők nevében azt az áldozatos munkát, amelyet az ebben a szférában dolgozók tettek és tesznek az itt élőkért. Számomra az ő munkájuk hősi helytállás, hiszen tudvalévő, hogy a szociális szférában dolgozók bérezése messze elmarad a kívánatostól. Bár úgy néz ki, hogy van remény. A mai nap kaptam azt az információt, hogy az itt dolgozók bérét 2018. január 1-jéig mintegy 33 %-ban emeli átlagosan a kormányzat. Bízom benne, hogy ezt az ígérvényt a minisztérium betartja, és a jelenlegi, szinte szégyenletes bérezés megszűnik.

Tisztelt Olvasók!

Még egy kicsit a szociális szférából. E hónapban került megtartásra a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesületének (SZIME) rendezvénye, amely a Jász-Nagykun-Szolnok megyei intézmények igazgatóinak és szakembereinek megtartott szakmai nap volt. Kevesen tudják, hogy ennek a szervezetnek a megyei elnöke ez évtől Nyitrainé Kiss Katalin igazgató asszony, aki egy nagyszerű, egész napos rendezvényt szervezett munkatársaival intézményében. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Zagyvaparti Idősek Otthona az elmúlt években nemcsak infrastruktúrájában, hanem a szakmaiságában is nagy fejlődést ért el. Ez a rendezvény is tanúsíthatja, hogy az itt dolgozók, a vezetés, hacsak teheti, próbálja a szakmai fejlődést is biztosítani.

Tisztelt Olvasók!

E hónapban tartottuk meg Újszász Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében azt a közmeghallgatást, amelyet mi korábban városgyűlésnek neveztünk. A meghívott közszolgáltatók képviseletében szinte minden szakma jelen volt. A magam részéről egy kicsivel több helyi lakost vártam, természetesen azt is tudomásul veszem, hogy a helyi sajtóban rendszeresen tájékoztatjuk a lakosságot, de egy ilyen esetben minden információt, negatívot vagy pozitívot is szívesen vennék. A tapasztalatom az, hogy persze vannak kisebb-nagyobb gondjaink, de alapvetően a település karban van tartva, és az esetleges problémákra nagyon rövid időn belül tudunk megfelelő választ adni. Így köszönöm a hozzászólók bizalmát. Azt tudom ígérni, hogy a következő évi költségvetésünkben, ahol szükséges, oda állítunk be forrást a problémák megoldására.

Tisztelt Olvasók!

Mint már korábban jeleztem, az Erkel Ferenc út felújításának garanciális problémái közül e hónap során megoldottuk a fásítás hiányosságait. Bízom benne, hogy a most elültetett fáink megmaradnak, továbbra is kérem az itt élők segítségét, hogy alkalmasint egy-egy vödör víz pótlásával segítsék ezt a folyamatot.

Év vége lévén, egyre több civil szervezetünk tartja meg évzáró rendezvényét. Ebben a hónapban a mozgássérültek csoportja tette ezt. Köszönöm a munkájukat, amit az év során végeztek. Városunk önkormányzata ebben az évben, de jövőre is – amennyiben teheti – segíti a civil szervezetek működését, hiszen egy-egy rendezvény, egy-egy kirándulás a tagság életminőségét javítja, és alkalmasint ad a további életüknek célt is. Ezúton köszönöm meg a csoportvezetőnek, Ulviczki Józsefné Magdikának azt a rengeteg eltöltött időt, melyet a csoport működtetésére fordított, és szervezte a szabadidő hasznos eltöltését.

Tisztelt Olvasók!

Immár második éve készülünk a karácsonyi időszakot megelőző adventre. Úgy gondolom, ebben az évben is megfelelő körülményeket biztosítunk ahhoz, hogy az adventi gyertyák meggyújtása megfelelő, kulturált körülmények között történjen. Sokan fel sem tételezik, hogy hány embernek a munkája szükséges ehhez, és hány embernek az ötletére van szükség a körülmények kialakításához. A teljesség igénye nélkül szeretném megköszönni a művelődési ház dolgozóinak, a karbantartó csoportunknak és elsősorban Hegedűs Jánosné Veronkának azt az áldozatos munkát, amellyel ilyen széppé varázsolták ezt a területet. Kérem Önöket, hogy karácsonyig minden vasárnap 4 órakor, ha tehetik, legyenek jelen a gyertyagyújtáson, osztozzunk együtt a szeretetben, és abban a reményünkben, hogy ebben az évben is békés, boldog karácsonyunk lesz.

Tisztelt Olvasók!

Ebben az évben is lehetősége van az itt élők közül bárkinek, hogy a Vállalkozók Országos Szövetségének felhívására a Pro Primissima díjra jelöljön arra alkalmas egyéneket. Kollégáimmal történt egyeztetés után javaslom a településen élők közül sport kategóriában felterjeszteni Fehér Jánost, népművészeti kategóriában pedig Szabó Pál Antalnét. Mindketten nagyon sokat tettek az elmúlt évtizedekben azért, hogy a legjobbak legyenek ezeken a területeken, és ezáltal nagyon sok embernek tudták átadni tehetségüket, tudásukat. Úgy hiszem, hogy megérdemlik a jelölést is. Persze az igazi az lenne, ha meg is nyernék ezt a megyei díjat, melyhez (csak) annyi kell, hogy a döntési folyamat során az arra alkalmas módon (Új Néplap szavazólapja) a lehető legtöbben támogassuk őket.

Tisztelt Olvasók!

Az idő telik, ezért mindig vannak kellemetlen híreink is. Természetesen minden családban történhet haláleset, amelyet bizony nagyon nehéz feldolgozni. Ezért minden családnak részvétünket fejezzük ki. Ebben a hónapban két olyan esetet szeretnék megemlíteni, ami az itt élőket érintheti. Az egyik Csepeli Lajos, a COOP Zrt. vezérigazgatójának halála, ami tragikus volta miatt döbbentette meg az őt ismerőket, hiszen 62 évesen hunyt el. A településen élők a Fenyő Áruház működésével voltak leginkább kapcsolatban vele, de az önkormányzatunk vezetése is több tárgyalást folytatott és szervezett a település kereskedelmi szolgáltatásának fejlesztése érdekében. A másik ilyen eset, – a mai napon kaptam a hírt –, hogy a településen élő legidősebb polgártársunk, Hudák Pálné Mártika néni közel a 104. születésnapjához, elhalálozott. Családtagjaiknak őszinte részvétünket fejezzük ki.

Tisztelt Olvasók!

Az elmúlt hetekben megkezdtük a természetbeni tüzelőtámogatások kiosztását. A korábban bejegyzett igények döntő része ki lett elégítve, hiszen közel 5,5 millió forint értékű tüzelő kiosztására kerül sor. Természetesen ilyen nagy mennyiségű tüzelő szétosztása problémákkal is jár, ezt már az elmúlt években is tapasztaltuk. Ezért arra kérem az itt élőket, hogy ha még mindig van jogos igény, azt ha lehet, kulturált módon jelezzék a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodáján. Csak jelezném, hogy több mint 500 család kap ilyen jellegű támogatást, melynek kihordásához bizony idő kell.

Tisztelt Olvasók!

Az elmúlt időszakban beadott pályázatokról csak annyi információt tudok önökkel megosztani, hogy a pályázat elbírálása folyik, a döntések nagyobb része át fog húzódni 2017. első negyedévére. Természetesen nyomon követjük pályázatainkat, és ha kell, próbálunk „lobbizni” értük. Az látható, hogy a következő évben nemcsak a döntések lesznek meg, hanem el fognak kezdődni a kivitelezési munkálatok is.

Tisztelt Olvasók!

Végül engedjék meg, hogy kinek-kinek megköszönjem azt a közös munkát, mellyel segítette a település fejlesztését, információival, véleményével támogatva azokat a folyamatokat, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy a település számára a legfontosabb fejlesztési céljaink megvalósulhassanak.

Az itt élők számára kívánok kellemes, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag boldog új évet.

Köszönöm egész évi figyelmüket.

Molnár Péter
polgármester

 

 

A 90 éves Hudra Kiss Kálmánné születésnapján

 

Ulviczki Józsefné köszöntése

 

A képviselő-testület tagjai a lakossági fórumon

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.