Tisztelt Olvasók!

Engedjék meg, hogy az elmúlt hónap történései közül a számomra legfontosabbakról tájékoztassam Önöket.

A fejlesztések folyamán két olyan új dologról szeretnék információt adni, ami nagyban befolyásolja az itt élők életminőségét. Két vonalon is tárgyaltunk a MÁV szakembereivel. Az egyik a már korábban is említett parkolók építése, melyet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. szervez. Ennek keretében az állomás mindkét oldalán gépjármű- és kerékpártárolók épülnek, és a MÁV épület előtti rész is felújításra kerül. Jelen pillanatban a tervek engedélyezési eljárása folyik, és várhatóan vagy az év végére, vagy a jövő évben elkészülnek ezek a beruházások. A város lakóinak régi vágya teljesülhet, hiszen még ma is nagyon sokan ingáznak, és a vasútállomást vagy gépjárművel, vagy kerékpárral közelítik meg.

A másik – szintén az utazóközönséget érintő fejlesztés – az állomási, ún. felvételi épület felújítása és zöldfelületek kialakítása. Ez szintén uniós támogatással valósul meg, és nemcsak Újszászon, hanem a Budapest Keleti pu. – Szolnok közötti valamennyi állomáson. A beruházás keretében tetőcsere, homlokzati hőszigetelés, nyílászárócsere és akadálymentes mosdóhelyiség kialakítása valósulhat meg. Mindkét projektben térfigyelő rendszer is kiépül, ezzel is segítve a kialakított, utazóközönséget magas színvonalon kiszolgáló épületek állagmegóvását.

Újszász Város Önkormányzata mindkét esetben – reményeink szerint – vállalni fogja azt a feltételt, hogy a két területet fenntartásra átveszi. Ezen feltétel teljesülésének lehetőségeiről még tárgyalások folynak, de úgy gondolom, hogy mindkét fél számára megnyugtató megoldást fogunk majd találni.

Az elmúlt hónapban a legtöbb munkát egyébként a mintegy tucatnyi uniós pályázat műszaki és pénzügyi feladatainak lezárása adta. Kollégáim nagyon leterheltek ez által, hiszen minden esetben rövid határidőn belül kell a kért anyagokat biztosítani a sikeres lezárás érdekében.

Két nagy infrastrukturális beruházásunk is műszaki átadás-átvétel előtt áll. Az egyik a Dózsa György út felújítása, mely azért is fontos, mert az itt lakók mindennapi életét is befolyásoló beavatkozások történtek. Nem volt egyszerű az egyezségek megkötése, de jelen állás szerint minden polgártársunk reális kérését a beruházók teljesítették. Amire kérnénk az itt lakókat, az az, hogy gondozzák az előttük kialakítandó zöldfelületet, és ha kérhetnénk, a 88 db kihelyezett gömbkőrist néha locsolják meg.

 

88 fát ültettek a Dózsa György úton
(Fotó: Fehér János)

 

Tisztelt Olvasók!

A hónap során több olyan rendezvény volt, amelyről szeretnék néhány szót szólni.

Újszász város március 15-én ünnepelte az 1948-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját. Üde színfolt volt a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanulóinak műsora, mely nem szokványos megközelítéssel idézte fel a kor történéseit. Köszönöm a tanulók és a felkészítő tanárok igen színvonalas műsorát, munkáját. Egyben megköszönöm a résztvevők jelenlétét is, hiszen immár 163. éve ünnepeljük nemzeti ünnepünket.

Március 21-én volt az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet küldöttgyűlése. A gyűlésen a 2010. évi eredményekről, a 2011. évi tervekről volt szó, és új vezetés megválasztásáról is döntés született. Újszász Város Önkormányzatának érdeke egy jól működő pénzintézet, hiszen számtalan pénzügyi kapcsolatunk közös munkára késztet, és nem elhanyagolható a szövetkezet civil mozgalmat támogató hozzáállása. Az elmúlt év nehéz gazdasági helyzetében igen kiváló gazdasági eredményt értek el, melyhez minden dolgozónak, a régi és újonnan megválasztott vezetőknek is gratulálok.

Március 24-én zajlott le a szokásos gyermekvédelmi tanácskozás. A gyermekvédelemmel foglalkozó hivatásos és társadalmi munkások évről évre mind több feladattal kell, hogy megbirkózzanak. A cél, hogy egyetlen gyermek se maradjon kilátástalan helyzetben. Ennek a feladatnak a szolgálat munkatársai eleget tettek az elmúlt évben is. Arra kérem az itt dolgozókat, hogy a még nehezebb gazdasági helyzet, és a szűkülő lehetőségek ellenére is odaadással végezzék azon munkájukat, melyet a gyermekeink jövőjéért eddig is végeztek.

Április 1-jén Zagyvarékason volt megtartva az a projektnyitó rendezvény, amely a Zagyva menti mikro térség szociális alapellátásának infrastrukturális feltételeit hivatott javítani. A rendezvényen részt vett a társulás elnöke, Szalay Ferenc, illetve a települések vezetői is. Minden fejlesztés fontos, amely reális szükségleteket elégít ki. Ezen pályázat erre is hivatott, melynek beruházási munkálatai a közbeszerzési eljárás lezárásával megindulhatnak. Az első körben kiírt pályázatunk eredménytelen volt. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy a 2008-ban benyújtott pályázat költségvetése nem követheti a szolgáltatásban bekövetkezett drágulást. A közeli napokban kerül sor olyan egyeztetésre, amely a műszaki tartalom, és így a beruházás költségének csökkentését vonhatja maga után úgy, hogy a pályázatban előírt és vállalt feladatok is teljesüljenek. Nem lesz egyszerű feladat.

Tisztelt Olvasók!

Az elmúlt bő egy év csapadékos időjárása számtalan kellemetlenséget okozott az itt élőknek, a belvíz elhárítás pedig az önkormányzat műszaki állományának. A hónap elején lemondtuk a másodfokú belvízvédelmi készültséget. Azt gondolom, hogy a városban élők megelégedésére dolgoztak munkatársaink, sokszor éjt nappallá téve. Köszönöm az Önök együttműködő, és alkalmasint megértő közreműködését, és az elhárításban résztvevő munkatársaim áldozatos munkáját. Meg kell köszönnöm a belvíz elhárítási munkákban részt vevő szolgálatok, így a Kötikövizig, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Tűzoltóság együttműködését, hiszen nélkülük ezt a védekezést ilyen színvonalon nem tudtuk volna elvégezni.

Tisztelt Olvasók!

A közelgő húsvégi ünnepek alkalmából kívánok Önöknek és családtagjaiknak békés ünneplést.

Köszönöm figyelmüket.

Molnár Péter
polgármester

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.