Honlap Események Küldöttgyűlés a Takarékszövetkezetnél
Küldöttgyűlés a Takarékszövetkezetnél Nyomtat Email
Információk - Események
2011 április 11. (hétfő) 17:34

Az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet 2011. március 21-én tartotta működésének 50. évét záró küldöttgyűlését.

Lázár Imréné elnök-ügyvezető tisztelettel köszöntötte a megjelenteket, különösen az újonnan megválasztott küldötteket. Kérte, hogy véleményükkel, hozzászólásaikkal segítsék a küldöttgyűlés munkáját. Külön köszöntötte Szabó Leventét, a Takarékbank Zrt. vezérigazgató-helyettesét, Klímaj Pált, az OTIVA helyszíni ellenőrzésének vezetőjét, Molnár Pétert, Újszász Város Önkormányzatának polgármesterét, Jánosi Józsefet, a Zagyvarékasi Önkormányzat polgármesterét, valamint Alapi Józsefet, a Szászbereki Önkormányzat polgármesterét, akik elfogadták a meghívást, és jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt.

A hagyományokhoz híven az idén a tószegi Általános Iskola mutatkozott be a küldötteknek, ugyanis az iskola táborozását rendszeresen támogatja a takarékszövetkezet. Czinegéné Krecson Éva az Általános Iskola tanára ismertette a műsorszámokat. Először Vadon Regina énekelt el egy népdalt, majd hegedűn játszott. Ezután a Margaréta néptánccsoport műsorát láthatták a küldöttek.

 

Lázár Imréné elnök-ügyvezető köszöntötte a vendégeket
(Fotó: Fehér Judit)

 

A küldöttgyűlés tájékoztatást kapott az első napirendi pont keretében Lázár Imrénétől az igazgatóság 2010. évi beszámolójáról, majd Tótáné Gulyás Margit ügyvezető a gazdálkodásról szóló üzleti jelentést ismertette. A két beszámolóban elhangzott, hogy a takarékszövetkezet tovább növelte mérleg főösszegét, hitel- és betétállományát, saját tőkéjét és mérleg szerinti eredményét. Az eszköz oldalon látható, hogy jövedelmezőségi szempontból a szabad pénzeszközök a kereskedési célú értékpapírok helyett rövid lejáratú bankközi betétbe kerültek elhelyezésre, ezért történt a kiugró 236,7 %-os növekedés. A bankok hitelezési tevékenységének visszafogását kihasználva 2010-ben a vállalkozók, ezen belül is a mezőgazdasági vállalkozók felé nyitott a szövetkezet. A hitelállomány 71 %-át teszik ki a rövid lejáratú folyószámla, Széchenyi kártya, uniós támogatás előfinanszírozási, mezőgazdasági és forgóeszköz hitelek. A lakossági hitelezés keretében fogyasztási és jelzálogkölcsönök kerültek kifolyósításra. A hitelállomány elérte a 3 962 163 eFt-ot, a növekedés mértéke 6,6 %. Sajnos, a válság következtében sok ügyfél veszítette el állását, megélhetését, amelynek következményeként a portfólió minősége tovább romlott. A fizetési nehézségekkel küzdő adósok számára átütemezést és prolongációt biztosított a takarékszövetkezet. Hatékony intézkedésekkel kerültek csökkentésre hátralékos és végrehajtásos hitelek. Az aktív állomány értékvesztéssel történő lefedettsége 8,38 %-ról 10,1 %-ra növekedett.

A hitel/betét arány 66,3 %.

A betétállomány 5 622 514 eFt-ról 5 978 334 eFt-ra bővült. A növekedés mértéke 6,3 %. A lakossági megtakarítások a meghatározók, az állomány 7,4 %-kal bővült. Főként a számlabetétek a kedveltek, 55 % a részesedésük. Egyedi kamat került kiajánlásra a 10 és 20 mFt feletti megtakarítóknak.

A saját tőke 9,2 %-kal 582 757 eFt-ra növekedett, amelyből 44 164 eFt a mérleg szerinti eredmény. A szövetkezet 575 247 eFt szavatoló tőkével rendelkezik, amely 203 291 eFt-os többletet biztosít a kockázatok fedezetére. A tőke-megfelelési mutató 14,35 %, meghaladja a kötelező 8 %-os szintet. A kamatkülönbözet 200 968 eFt-tal haladja meg a működés költségeit. Az igazgatási költségek a bázis 91,1 %-át tették ki. Az 52 fő munkavállaló bérfejlesztése meghaladta a 4,2 %-ot. A humán erőforrás-képzés, az informatikai és bankbiztonsági fejlesztések kiemeltek. A banki különadó 8,9 mFt-tal csökkentette eredményünket.

Az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet a szigorú törvényi előírások betartása mellett piaci részesedését tovább erősítve, növelte tőkéjét, amely a kihelyezések kockázataira és a biztonságos működéshez elegendő. A 2010. évre kitűzött üzletpolitikai célok megvalósultak.

 

Szavazás
(Fotó: Fehér Judit)

 

A második napirendi pont keretében Sípos Pál, a felügyelő bizottság elnöke jelentést tett az FB éves munkájáról, véleményezte a küldöttgyűlés elé kerülő igazgatósági előterjesztéseket, tájékoztatta a küldötteket a felügyelő bizottság határozati javaslatairól.

Ezt követően Olasz István könyvvizsgáló ismertette az éves beszámoló felülvizsgálatát és megadta a hitelesítési záradékot.

Az ötödik napirend keretében dr. Kókai Gábor ügyvéd ismertette az Alapszabály módosítást, majd megválasztásra kerültek az új igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok valamint azok elnökei. A leköszönő testületi tagok Mucza Endréné és Barta Jánosné felügyelő bizottsági tagok, valamint Pintácsi László és Visnyeiné Gál Marianna igazgatósági tagok odaadó, lelkiismeretes munkájuk elismeréseként Takarékszövetkezeti érdemérem kitüntetésben részesültek.

Majd a takarékszövetkezet 2011. évi célkitűzései kerültek meghatározásra.

A küldöttgyűlés elfogadta a határozati javaslatokat, az est finom vacsorával, jó hangulatban zárult.

Lázár Imréné

 

 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal