Honlap Események Az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet jubileuma
Az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet jubileuma Nyomtat Email
Információk - Események
2010 október 09. (szombat) 17:17

Az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet 2010. szeptember 2-án ünnepelte alakulásának 50. évfordulóját. Ez alkalomból gyűltek össze az alapító tagok, az eddigi vezetők, a küldöttek, a dolgozók, a nyugdíjas dolgozók, a kezdetektől a szövetkezet szolgáltatásait igénybevevő ügyfelek és a meghívott vendégek, élükön Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezető igazgatója, Molnár Péter, Újszász város polgármestere, Szabó István, Szolnok város alpolgármestere, Agócs Gyula, Zagyvarékas polgármestere, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye takarékszövetkezeteinek vezetői. Krassován Lajos hitelágazat vezető köszöntötte a megjelenteket. Az ünneplő közönség a szolnoki Bartók Béla Kamarakórustolmácsolásában népdal összeállítást hallhatott, ezután Bogár László egy részletet adott elő Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg-ből, majd Dósa Mátyás musical részletekkel kápráztatta el a hallgatóságot.

 

Varga János emlékezése

 

A takarékszövetkezet Varga Jánosnak, a földművesszövetkezet ügyvezetőjének kezdeményezésére alakult, aki a kezdeti nehézségekről beszélt:

„1958 áprilisában lettem a földművesszövetkezet ügyvezetője. A nagyon leromlott állapotok miatt a szövetkezet rendbetétele volt a feladatom. Mindezek mellett 1960 tavaszán központi utasításra hozzákezdtünk a takarékszövetkezet szervezéséhez.

Az alapítás előírt feltétele volt a 100 Ft/fő tagdíj és 300 fő tagi létszám, amelynek összetételében 51 %-ban mezőgazdasági dolgozónak kellett lenni. Nehezítette a szervezést a Hitelszövetkezet bebukása, az 51 % (paraszti) arány és a 100 Ft tagdíj, mivel akkor havi 200-400 Ft volt a havi fizetés.

A földművesszövetkezetnél szervező bizottságot hoztunk létre, Bíró Elek tanító és a dolgozók közreműködésével. Bíró Elekkel együtt voltunk az első belépők. Elsősorban a földművesszövetkezet dolgozóit, tsz, ktsz dolgozókat, pedagógusokat szerveztünk be tagoknak.

Komoly segítséget kaptunk az akkori tsz, ktsz, községi tanács és intézmények vezetőitől, oly formában is, hogy a beszervezett tagok belépő díját megelőlegezték.

1960 őszén megteremtődtek a feltételek: 300 fő tag, 30 000 Ft tagdíj.

1960. szeptember 2-án az alakuló taggyűlésen, melynek levezetője voltam, megalakult az Újszászi Takarékszövetkezet, melynek intézőbizottsági elnöke Bíró Elek lett.

A működési feltételekhez helyiséget, berendezést, technikai eszközöket és a 2 fő dolgozót a földművesszövetkezet biztosította. Az íróeszközöket, a fűtési költséget, áramdíjat, nyomtatványokat, munkabért is a szövetkezet fizette.

Megállapítható, hogy nem volt hiábavaló az alapítók, szervezők munkája, a takarékszövetkezet nagyon szép eredményeket ért el, fejlődése dinamikus.”

 

A jubileumi zászló átadása

 

A Sparkling Diamonds újszászi tánccsoport Rómeó és Júlia balett feldolgozást adott elő, majd Lázár Imréné, a takarékszövetkezet elnök asszonya tartotta meg ünnepi beszédét.

Elmondta, hogy a munkabér és a rezsi költségeket is a földművesszövetkezet adta. Ebből is látható, hogy Varga Jánosnak,az50 évvel ezelőtti földművesszövetkezetek vezetőségének feladata volt a takarékszövetkezetek alapításában és fiókhálózatuk kialakításában történő tevékeny közreműködés. A takarékszövetkezetek létrehozására ugyanis nagy szükség volt, hiszen a szövetkezeti mozgalom keretében már akkor is ők gyűjtötték össze a pénzügyi megtakarításokat, pénzforgalmi és hitelműveleteket végeztek meghatározott körben, valamint közreműködtek a lakosság takarékos életmódra nevelésében. E cél szellemében, a vezetőség kezdeményezésére alakult meg 1960. szeptember 2-án 300 alapító taggal az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet. A tagok földművesszövetkezeti, tsz, ktsz és pedagógus dolgozók voltak, akik személyenként 100 Ft-os részjegyet váltottak. Az alakuláskor a földművesszövetkezet biztosított egy irodát, amelyben két dolgozó: Szabó Ferencné, Zana Erzsébet ügyvezető és Nagy Józsefné pénztáros kezdte meg a munkát. A működéshez szükséges feltételek biztosításában, az alapításban kiemelkedő szerepe volt a földművesszövetkezet ügyvezetőjének. Az ő munkáját segítette Bíró Elek (Lexi bácsi), aki elvállalta az Intéző Bizottság elnöki tisztét. Az első igazgatóság tagjai: Bajnai László elnök, Sándor Béláné, Kapusi Mártonné tagok, az Ellenőrző Bizottság tagjai: Molnár Illés elnök, Nyeste Borbála tag. A szakmai ellenőrzéseket az OTP végezte, a felügyeletet pedig a földművesszövetkezetek járási központja, később a MESZÖV látta el.

A kezdeti időszak legnehezebb feladata a bizalom megszerzése volt. A tervfeladatok teljesítése érdekében a két kolleganő mindent elkövetve, munkaidőn kívül is házról-házra járt tagokat, betétet toborozni. Nehezítette a helyzetet, hogy a tagok létszámának növelésére szigorú előírások voltak, a taglétszámon belül 51 %-nak kellett lennie a parasztságnak. Ekkor a takarékszövetkezetek kizárólag kamatozó takarékbetétet gyűjthettek, gépkocsi nyereménybetétet és ifjúsági betétet csak az OTP megbízásából forgalmazhattak, a betétállomány 60 %-a felett az állam rendelkezett, valamint az állam szabályozta a betét és hitel kamatokat is. Hitelt csak tag, vagy betétet elhelyező ügyfél kaphatott. A hitelfolyósításra keret állt rendelkezésre, nem lehetett annyi hitelt kiadni, amennyire igény volt. Csak mezőgazdasági és fogyasztási hitelt lehetett folyósítani, építési kölcsönökkel akkor még nem foglalkozhatott a takarékszövetkezet.

1961-ben a vezetésben változás következett be, Bakó Lászlóné lett az ügyvezető. A tagi részjegy nyilvántartás ekkor került kialakításra. A kezdeti sikereket folytatták, amelynek következtében a betét- és a hitelállomány tovább növekedett. Az állomány növelés a létszám emelését tette lehetővé, 3 főre nőtt a dolgozók száma, szükség volt egy hitelügyintézőre is.

1965-ben nyílt meg az első kirendeltség Zagyvarékason egy bérelt helyiségben.

A tevékenységi kör csak lassan bővülhetett. 1968-tól személygépkocsira lehetett befizetni. Emellett sajnos csökkentették a takarékszövetkezetek betétállományának kölcsön nyújtásra felhasználható hányadát azért, hogy a falvakban keletkező megtakarítások több mint fele kötelezően a városokban, illetve az iparban kerüljön felhasználásra.

A fejlődésnek köszönhetően Újszász központjában 1968-ban elkezdődött a székház építése, amelyet 1969-ben már Varga Jánosné ügyvezető adott át.

Az új székházat hamar megszerették az ügyfelek, bizalmuk jeléül az állományok szépen gyarapodtak. Ez évtől indulhatott a tagok számára a nagyobb összegű kölcsönök nyújtása (pl. autójavításra), továbbá a magánkisiparosok és kiskereskedők is hitelhez juthattak.

Szászbereken nyitottuk meg második kirendeltségünket 1971-ben, amely Zagyvarékashozhasonlóan bérelt helyiségben működött.

A takarékszövetkezetek számláját az OTP vezette. Lényeges változást a 29/1971. számú PM rendelet hozott, amely az ágazati irányítást a Pénzügyminisztérium feladatává tette, de az ellenőrzést és a statisztikai összesítést továbbra is az OTP végezte. A fejlődést hátráltatta az is, hogy a működési területet földrajzilag korlátozták, ugyanis takarékszövetkezet csak olyan községben alakulhatott, ahol az OTP-nek nem volt fiókja. Ezt a korlátozást 1971-ben oldották fel.

1972-ben Zagyvarékason megépült a saját üzlethelyiség.

Az Állami Biztosítónak 1975-től kezdték meg a bizományosi és díjbeszedői szolgáltatásokat.

1977-ben épült meg a szászbereki kirendeltség.

A tevékenység ismét bővülhetett, ugyanis ez évtől a kisiparosok és kiskereskedőkcsekkszámlabetétet nyithattak, és az OTP megbízásából takaréklevél forgalmazására nyílt lehetőség. Egy évre rá a lakosság részére átutalási betétszámlát lehetett nyitni, amely áttörést hozott. A takarékszövetkezet dolgozói és tisztségviselői járták a településeket, és toborozták az ügyfeleket. A következő évektől a nyugdíjak és a tanácsi munkabérek átutalási számlára érkezhettek. A technikai fejlődésnek köszönhetően a kézi könyvelést az Ascóta, majd a Robotron könyvelőgép váltotta fel.

Nagy küzdelem árán sikerült Szolnokon az Orosz György úton 1984-ben egy üzlethelyiséget bérelni. Ennek azért is volt nagy jelentősége, mert a megyeszékhelyre nehéz volt bejutni, és ez a szövetkezetnek nagy lehetőséget jelentett, amelyet sikeresen ki is használt.

1984 áprilisában megszületett a politikai döntés a kétszintű bankrendszer kialakítására. Így a bankok és takarékszövetkezetek számlavezetése kizárólag a Magyar Nemzeti Bank jogosultsága lett. Új lehetőségként a szabad pénzeszközöketmás kereskedelmi bankoknál lehetett elhelyezni, amelynek kamataiból a szövetkezet jócskán profitált. Az 1985-ös év mérföldkő volt minden takarékszövetkezet, így az újszászi számára is: elkezdődhetett a totó, lottó, borítékos sorsjegy értékesítés, idegenforgalmi és biztosítás szervezéssel is lehetett foglalkozni, megindulhatott a tejkifizetés, állatfelvásárlás kifizetése. Már nemcsak egyéves, hanem 2 és 3 évre lekötött betétkönyvet is lehetett váltani, lakásszövetkezetek számlavezetését is fel lehetett vállalni, az átutalási betétekről közüzemi díjakat teljesíthettünk, és a hitelezés terén is új lehetőségek kínálkoztak, új építési hitelek folyósítása vált lehetővé (az OTP-vel azonos feltételekkel).

Ez év decemberében sikerült megvásárolni a Szolnok Árkádi kirendeltség üzlethelyiségét, amellyel a kirendeltségek száma 5-re emelkedett. Egy évvel később a Széchenyi lakótelepen, új helyen bérelt a takarékszövetkezet egységet.

1989-től tagjai lettünk az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségnek, és résztulajdonosai a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-nek. Ebben az évben indultunk a Progadatos számítógépes feldolgozással, amely nagy előrelépés volt.

A szövetkezetek teljesítményei munkaversenyek keretében kerültek értékelésre. Három alkalommal országos és 15 megyei helyezést ért el takarékszövetkezetünk. Az új termékek bevezetésében mindig élen jártunk, a megyei szövetség nálunk tesztelte az új programokat.

A jogszabályi környezetben lényeges változást 1991-ben a pénzintézeti törvény, majd egy évvel később a szövetkezeti törvény megalkotása jelentette, amely törvények keretbe foglalták és meghatározták működésünket, tevékenységünket. A '90-es évek elejétől felgyorsulhatott a fejlődés, hiszen megszűnt a hiteleknél a keretgazdálkodás. 1992-re mérleg főösszegünk 348 mFt-ot, kölcsönállományunk 54 mFt-ot, betét állományunk 312 mFt-ot, saját tőkénk 17 mFt-ot tett ki, dolgozóink létszáma 29 fő volt.

1993-ban Varga Jánosné nyugdíjba vonult, így Deák Sándorné került a Takarékszövetkezet élére, aki 1970-től már a szövetkezetben dolgozott.

Ebben az évben léptünk be az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alapba, így alapító tagjai voltunk a Takarékszövetkezeti Integrációnak.

1999 februárjában a Tószeg és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet úgy döntött, hogy beolvad az újszászi takarékszövetkezetbe, így a méret 240 mFt-al, a betétek 217 mFt-al, a saját tőke 11 mFt-al növekedett. A kirendeltségek a tószegi, tiszavárkonyi és tiszajenői kirendeltségekkel bővültek. Ekkor még a tiszavárkonyi bérelt kirendeltség volt.

2001 júliusától bevezettük a Kisbanki BOSS rendszert, amely teljes körű és korszerű ügyfélkiszolgálást tett lehetővé. Ebben az évben léptük át a 2 milliárdos mérleg főösszeget és betétállományt.

Mivel a tiszavárkonyi kirendeltség bérelt helyiség volt, ezért 2002-ben az önkormányzattól kapott telken egy saját, modern üzletház került átadásra a település lakóinak.

2003-ban Újszászon üzembe helyeztük az első bankjegykiadó automatát.

2004-ben, átlépve a megyehatárt, Abony felé történt a terjeszkedés. A kirendeltség üzletileg minden várakozást felülmúlt.

2006 márciusában a Szolnok Széchenyi lakótelepi kirendeltség helyiségét vásároltuk meg az Alsójászsági Takarékszövetkezettől, így már minden kirendeltség saját tulajdonúvá vált.

Egy évvel később Cegléden hosszas keresgélés után egy új üzlethelyiség megvásárlásával a kirendeltségek száma 10-re gyarapodott.

2008-ban már a 6 milliárdos méretű szövetkezeti hitelintézetek közé tartozott a takarékszövetkezet, hitelállománya 3,3 milliárdot, betétállománya az 5,4 milliárd forintot haladta meg. A saját tőke 483 millió forint volt. Ez év végével Deák Sándorné elnök asszony nyugdíjba vonult.

Mára az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet jól felszerelt, kulturált hálózattal, (amely magas színvonalú biztonságtechnikai berendezésekkel van ellátva), hatékony informatikai rendszerrel, széleskörű betét-, korszerű hiteltermék kínálattal, számlavezetéssel, befektetési szolgáltatással, biztosítások kötésével, bankkártya, internet bank lehetőségekkel áll az ügyfelek rendelkezésére. A Magatartási Kódex előírásait követve átlátható, felelős magatartást tanúsítva, a civil szervezeteket támogatva igyekszik a helyi közéletben részt vállalni, elősegítve a társadalmi hagyományok, értékek ápolását, oktatási, kulturális és sport célok megvalósítását. A munkatársak magas szakmaisággal igyekeznek az igényeknek megfelelő, gyors, rugalmas, ügyfélbarát kiszolgálást lehetővé tenni.

A jövedelmező gazdálkodás eredményeként, eleget téve a szövetkezeti és hitelintézeti törvény előírásainak, kockázatai fedezetére és a biztonságos működéshez megnyugtató, 564 mFt szavatoló tőkével rendelkezik. Méretéből kifolyólag (6 mrd Ft mérleg főösszeg) a közepes méretű takarékszövetkezetek közé tartozik.

A fél évszázad eredménye, hogy a lakossági ügyfelek száma meghaladta a 12 ezret, mintegy 1500 vállalkozói ügyfél és három önkormányzat (Újszász, Zagyvarékas, Szászberek) számláit kezeljük. Öt településen működtetünk ATM berendezést. Kizárólag magyar tulajdonú szövetkezeti hitelintézet vagyunk.

Büszkék vagyunk a sikerekre, amelyeket főként az itt jelenlévőknek köszönhetünk. Hiszen az alapító tagok hozzáállása, a vezetők és a vezetés megalapozott döntései, a dolgozók lelkes, fegyelmezett munkája, és nem utolsósorban az ügyfelek és a tagság bizalma nélkül ezeket az eredményeket nem lehetett volna elérni.

Köszönjük a földművesszövetkezet ügyvezetőjének tenni akarását, az alapító tagok lelkesedését, hiszen abban az időben a 100 Ft nagy pénznek számított. Köszönjük a vezetők, a testületek, a könyvvizsgálók és a dolgozók kemény, megfeszített munkáját, az ügyfelek elkötelezettségét, külön kiemelve azokat, akik a kezdetektől mellettünk álltak és állnak. Köszönet a három település vezetésének a megtisztelő bizalomért. Köszönjük a felügyelet, az érdekképviseleti szervek, az intézményvédelmi alap és a számlavezetőnk tevékenységét, szakmai segítségét. A megyei érdekképviseletnek az összefogást és a megyei takarékszövetkezetek együttműködését. Hálával tartozunk azoknak a vállalkozóknak, akik üzletházaink kivitelezésében, felújításában, felszerelésében részt vettek, a bankbiztonságot megteremtették. A szoftverszállítók munkájának eredményeként korszerű számlavezető rendszer és programok állnak rendelkezésre. Köszönjük azon vállalkozások, magánszemélyek, ügyvéd, közjegyző, biztosító társaságok tevékenységét, akik a mindennapokban és az elért sikerekben részt vállaltak és vállalnak.

Az ötven év áldozatos munkáját Önökkel együtt folytatva, szeretnénk az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezetet tovább gyarapítani.

Ehhez kívánok mindenkinek sok sikert és nagyon jó egészséget!

 

Születésnapi torta

 

Pohárköszöntő

 

Anatole France idézete szolgáljon mottóként:

„A múlt tisztelete az a vallás, amely az új nemzedék köteléke. Ne veszítsünk el semmit a múltból, mert csakis a múlttal alkothatjuk a jövőt…”

Az ünnepség kitüntetések adományozásával folytatódott.

Varga Antal és Lázár Imréné emlékérmet adott át Varga Jánosnak, a földművesszövetkezet ügyvezetőjének az alapításban való kiemelkedő közreműködéséért. Emlékéremmel tüntették ki a négy vezetőt, akinek irányítása alatt ez a dinamikus fejlődés megvalósult: Szabó Ferencné, Bakó Lászlóné, Varga Jánosné és Deák Sándorné.

Az alapító tagok közül Barta Jánosné, Nagy Gáborné és Kovács Mihályné kitüntetést vehetett át Sípos Pál FB elnöktől és Lázár Imrénétől az alapításban való részvételért. Sajnos betegség miatt nem lehetett jelen az ünnepségen Csontos Györgyné, Forgó Lászlóné, Kocsis Istvánné, Kézér Béla, Kézér Béláné, Egyed Gáspárné, Boros Mária, Lázár Mihályné és Lakatos Andrásné alapító tag, akiknek kitüntetéseiket az ünnepséget követően juttattuk el. Ezúton köszönjük meg azon alapító tagok tenni akarását is, akiket nem sikerült felkutatnunk, illetve akik már sajnos nem ünnepelhetnek velünk.

Krassován Lajos levezető elnök felkérte Varga Antalt, az OTSZ ügyvezetőjét beszéde megtartására. Varga Antal beszélt a takarékszövetkezeti integráció sikereiről, majd méltatta az újszászi takarékszövetkezet eredményeit, és az országos hagyomány szerint jubileumi zászlót adományozott a takarékszövetkezet fennállásának 50. évfordulója alkalmából.

Ezután Szabó Ferencné, a takarékszövetkezet első ügyvezetője kért szót, visszaidézve a kezdeti nehézségeket, majd méltatta az 50 év sikereit, és megköszönte az emlékérmet.

Az ünnepség zárásaként egy fergeteges spanyol tánccal ismét a Sparkling Diamonds tánccsoport lépett a színpadra.

Lázár Imréné elnök asszony vacsora előtti pohárköszöntőjében a következő 50 év sikereire emelte poharát.

A vacsora után a születésnapi torta került felvágásra, majd az este beszélgetések keretében a múlt visszaidézésével zárult.

 

Fotó: Fehér Judit

 

Utolsó frissítés: 2010 október 09. (szombat) 17:41
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal