| Minden nő erről álmodik, az idős férfi feltalálta |
|
|
| Információk - Események | |||
| 2010 szeptember 13. (hétfő) 12:38 | |||
|
Nyolcvankettő éves, de még mindig azon gondolkodik, hogyan lehetne továbbfejleszteni az általa tervezett és készített berendezést. Rédei István mezőgazdasági gépe elismerést és díjat is hozott már kitalálójának. Rédei István nem rózsabokorban, vagy szénboglyában, de még csak nem is kukorica között született, de ahogy mondja, akár így is történhetett volna. - Amióta az eszemet tudom, a mezőgazdaság vesz körül. Növényekkel, állatokkal foglalkoztak a szüleim, a testvéreim és én magam is - kezdi történetét az újszászi nyugdíjas. Pista bácsi aztán, végzettségét tekintve géplakatos lett, annak idején a munkahelyén mezőgazdasági gépekkel foglalkozott. S nyugdíjas éveiben sem volt ez másképp, a különbség csak az volt, hogy akkor már saját tervezésű és készítésű gép került a mindennapjai középpontjába.
Helyi feltalálónk Rédei István Genius ’96 díjat nyert univerzális gépével az RD 02-vel (Fotó: Barta Imréné)
- Saját ötlet alapján készítettem egy háztáji gépet 1994-ben, azóta többször továbbfejlesztettem. Elkészült a második változat, s 1996-ban pedig már a harmadik is. Minden alkatrészét magam raktam össze, két kezem munkája - meséli Pista bácsi, aki már a negyedik változaton is töri a fejét. Mi több, nem csak töri, az ötlet megvan, csak időközben romló egészségi állapota miatt kevésbé tud már alkotni. S hogy mit tud, mire is jó ez a masina? - Ez aztán rengeteg mindenre - mutatja ottjártunkkor a nyugdíjas úr. - Mindenféle szálas- és szemestakarmány feldolgozására jó. Őrlésre, szecskázásra, takarmányrépa- és tökfélék szeletelésére, emellett kukoricát morzsol. Ráadásul napraforgó-, mákszárszár, szőlővessző felaprítására is alkalmas. S mondjak egy érdekeset? Még a levágott csirkét is megkoppasztja. Na de nem csak mezőgazdasági dolgokat tud ez. Hanem fát lehet vele fűrészelni, formára vágni, drótfonatokat készíteni, tetőcserepet vágni - sorolja Pita bácsi, mire alkalmas a gép, miközben mutatja, hogy az adott feladatsor, melyik részén történik. Követni is nehéz... A gép, pontosabban az első változat hivatalos neve egyébként: szecskázóval egybeépített, közös vázon elhelyezett szemestermény és lucernadaráló gép. Ez áll a használati mintaoltalmi okiraton is, mely évekkel ezelőtt készült, s mely igazolja, hogy ez a háztáji gép valóban Rédei István saját találmánya. A továbbfejlesztett változat, a harmadik már díjat is nyert egy korábbi találmányok nemzetközi kiállításán, versenyén. Számos oklevelet is „hozott” gazdájának, elismerte a Magyar Feltalálók Egyesülete is. Pista bácsi sok kiállításon, rendezvényen is bemutatta hasznos találmányát. Nem tagadja, örül az elismeréseknek és büszke a munkájára. - A legnagyobb elimerés mégis az lenne, ha valaki a jövőben gyártaná ezt a berendezést - mondja Pista bácsi, az oklevelek között lapozgatva. A dédunoka használhatja majd a hintát Pista bácsi egyedül él Újszászon, feleségét ez év elején veszítette el. Szerencsére unokái a közelben laknak, a nyugdíjas férfi örömére nemsokára érkezik a dédunoka is. - Nem is baj - mondja, hiszen vannak olyan saját készítésű gyerekjátékok az udvaron, amit majd a legkisebb használhat majd. A mezőgazdasági gépek mellett ugyanis más szerkezeteket, ahogy egy kerti hajóhintát, is készít. Leginkább mégis a mezőgazdasággal kapcsolatos masinák foglalkoztatják. - Itt van ez a kerti kapa is - mutatja. - Ez környezetbarát, és könnyű vele dolgozni. Forrás: szoljon.hu
|
|||
| Utolsó frissítés: 2010 szeptember 13. (hétfő) 12:41 |





























