| Nyitott nap a lovas farmon |
|
|
| Információk - Események | |||
| 2010 június 06. (vasárnap) 12:11 | |||
|
Mint minden évben, most is országszerte április közepétől a késő őszi hónapokig tartó programsorozat vette kezdetét. A Határ utcában egy nemrégiben idetelepült lovas oktató él családjával, akik már az elmúlt év augusztusában szervezett családi napon megmutatták, mit tudnak ember- és állatszeretetükkel. Mit tudnak és mire képesek lovaik és tanítványaik. Szerencsém volt azon az alkalmon részt venni, és bepillantani a lovas életbe. Bevallom, nagyon jól éreztem magam a látottak miatt. Megfogott a szép, méltóságteljes, kecses mozgású, kedves, békés, ugyanakkor irányítható, engedelmes lovak viselkedése. Öröm volt látni kis lovasaik – 6-12 éves gyerekek – ügyes, fegyelmezett irányítását, bemutató lovaglását.
Papp Éva lovas oktató (Fotó: Fehér János) Emlékeimben régen a jászberényi állatkertben, az abonyi Vadasparkban, esetenként az újszászi búcsúban is, a körbe-körbevágtató pacin görnyedt üldögélést láttam, ahol a gyermekek szinte már fáradtan, unottan, érdektelenül ültek és visongtak félelmükben, vagy elvétve örömükben. Más volt az, és más ez a látvány, amikor egy igazi paripán ülve ló és lovas egymásra figyelve együtt dolgozik, egymás mozdulatait érzik, egymást segítik. Szép, erős, ügyes és okos állat a ló. Nagyon intelligens. Tanít is minket: bátorságra, türelemre, megértésre, alázatra, szeretetre. A ló nemcsak igavonásra alkalmas, hanem számtalan lósport (díjugratás, díjlovaglás, galopp, hagyományőrző harci sport, akadálylovaglás vagy military, fogathajtó, stb.) és terápiás lovaglásra is maximálisan igénybe vehető. A lovas terápia nem sport, hanem egy kiegészítő egyéni terápiás eljárás a tartási és mozgási funkciók, valamint viselkedési formák javítása, korrekciója érdekében. Leginkább a gyermekek számára ajánlható a lovas foglalkozás. A gyerekek között sokan vannak olyanok, akik valamiért az emberektől begyűjtött negatív tapasztalatok miatt a külvilágtól elszigetelődtek, viszont képesek arra, hogy az állat segítségével megnyíljanak. Ezek a gyerekek mindig először az állattal kötnek barátságot, és csak ezután következik a lépés az ember, a család, a társ, a közösség felé. A ló egy igaz barát. A lovaglás fejlesztő, nevelő célzatú foglalkozás, amelyhez a lovas oktató megfelelő eszközöket használ. Ismeretem szerint Papp Éva ilyen türelmes, kedves, de következetes és határozott lovas oktató. Hozzájárul a lovaival, hogy a keze alatt lévő gyerekek intelligens, tisztelettudó, bátor, szorgalmas, felszabadult szellemiségű, szeretetteljes emberekké formálódjanak. Nemrég ellátogattam a „lovardába”. Már az odavezető út is kellemes meglepetés volt számomra, hiszen a nagykerti városszéli kis utca is martaszfaltos út lett! A kis farm felújított állapotban a család és barátaik, segítőik keze munkáját dicséri. A lovak istállója rendezett. Szembetűnő változás az etetők, külön boksz és állások a lovaknak. Beszélgettünk a lovakról, a lótartás nehézségeiről, gátakról, akadályokról, tervekről, jövőbeni feladatokról. – A lovak sok lemondást, sok-sok rendszeres fizikai munkát, állandó foglalkozást, azaz teljes embert kívánnak. Ez áldozatot, időt, pénzt, energiát emészt fel. Ennek ellenére szeretem, és érdemes csinálni. Jó látni a gyerekeket, akik lovaim segítségével megnyílnak, és sikerül őket a közösség számára formálni – vallja Évi, az oktató –, majd folytatja: – Mi is csatlakozunk az országos NYITOTT LOVARDÁK akcióhoz. Ennek jegyében június 23-án (szerda) 10-17 óráig előzetes bejelentkezés alapján ingyenes látogatást, a lovakkal való ismerkedést ajánlok az érdeklődőknek. Ha kedvet kapnak a látottak alapján a gyermekek, további egyeztetés, megbeszélés után foglalkozásokat vállalok, hogy segítséget nyújtsak azoknak a családoknak, gyermekeknek, akiknek szükségük van rá. Nyitott kapu a mi házunk! – mondja meggyőződéssel. Nos, itt a lehetőség! A meghirdetett időpontban már megkezdődik az iskolai szünet. A vakációban miért ne lehetne beiktatni családi látogatást a lovak megismerésére? Időpontot a 30/674-2166 telefonon lehet kérni az oktatónőtől. Apukák, anyukák, fiúk, lányok! Vegyük igénybe a szolgáltatást, hiszen ingyen van! Ha mégis szeretnénk megköszönni e lehetőséget, vigyünk magunkkal sárgarépát, almát a lovaknak, akik biztos örülni fognak az ajándéknak, és kedvességükkel megköszönik azt. Kispajtások! Lóra fel! Krassóiné Gyüre Rozália
|
|||
| Utolsó frissítés: 2010 június 06. (vasárnap) 12:16 |






































