Honlap Események Balatonlellei nyaralás
Balatonlellei nyaralás Nyomtat Email
Információk - Események
2009 október 17. (szombat) 00:37

Újszász Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata, továbbá a Magyarországi Cigányok Európai Uniós Szövetsége együttesen balatoni nyaralást rendeztünk július hónapban  pályázati nyereményből. A helyet biztosították, viszont a kiadásokat nekünk kellett állni, mármint az utazást, étkezést. Nagy tisztelettel köszönöm meg Újszász város polgármesterének a támogatását, mert másképp nem tudtuk volna megoldani a táboroztatást.

Nagy tisztelettel tartozunk az önkormányzat dolgozóinak is a segítségükért és hozzáállásukért, mert három napunk volt a lerendezésre, az előkészületekre. A fényképek igazolják, milyen jól és sikeresen megoldottunk mindent. A CKÖ képviselők közül külön köszönettel tartozom Dani József alelnöknek, továbbá Mozsár József képviselőnek a segítségükért és pozitív hozzáállásukért. Nem semmi volt, amit tettünk a kisebbség érdekében ebben a válságos időszakban. Ezt ismételni szeretnénk minden évben.

Tájékoztatom Újszász város lakosságát, hogy a 2009/2010. évre e hónapban jelenik meg a tanulmányi pályázat, melyet a kijelölt mentorok fognak intézni. Az igazolásokat én fogom kiadni. Kérek mindenkit, hogy időben és megfelelő okmányokkal, igazolásokkal keressenek meg.

Rónavölgyi Sándor CKÖ-MCEUSZ elnök 06-30/518-6273
Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.
Mozsár József MCEUSZ országos alelnök
Dani József CKÖ alelnök

 

Utolsó frissítés: 2010 január 17. (vasárnap) 00:43
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal