Honlap Események ÚVVSE küldöttgyűlés 2009.
ÚVVSE küldöttgyűlés 2009. Nyomtat Email
Információk - Események
2009 október 16. (péntek) 23:53

2009. május 28-án a Szász étteremben tartotta a 2008. évet értékelő küldöttgyűlését az Újszászi Városi Vasutas Sportegyesület. Az egyesület 273 tagját képviselő több mint hetven küldött és egyesületi vezető elfogadta a Bálint Ferenc elnök által előterjesztett, az egyesület 2008. évi működéséről szóló beszámolót, az egyesület 2008. évi gazdálkodásáról, a költségvetés teljesítéséről szóló jelentést (előterjesztő: Sipos Pálné gazdasági vezető), az Ellenőrző Bizottság jelentését és a 2008. évi közhasznúsági jelentést.

Ezt követően Bálint Ferenc és Molnár Péter polgármester jutalmat adott át az eredményes sportolóknak és a jól dolgozó aktíváknak. Jutalomban részesültek: Fekete Tamás, Ágoston Kristóf, Varga Ferenc, Szurmai Tibor, Molnár Illés, id. Szilvási Ferenc (labdarúgás), Varga László, Nagy János, id. Kaló István, Gulyás Zoltán, Molnár László, Szabó Dávid, Pásztor Péter, Pásztor Attila, Kovács István (sakk), Kapás Ágnes, Tóth Gábor, Nózsi Péter, Herczeg Gábor, Takács Zoltán (lábtoll-labda), Kovács Szilárd (asztalitenisz), Sipos Pálné. A sokoldalú, több sportágban is versenyző Joó Richárd serleget kapott. A küldöttgyűlés jó hangulatú vacsorával fejeződött be.

Fotó: Fehér Judit

 

 

Tisztelt Sporttársak!

Az egyesület alapszabályának megfelelően az elnökségnek minden évben küldöttgyűlésen kell beszámolnia az egyesület tevékenységéről. A beszámolóhoz a szakosztályok elkészítették jelentésüket, amelyet az elnökség megtárgyalt, és a küldöttgyűlés elé terjeszt.

Egyesületünk öt szakosztályt (asztalitenisz, duatlon-triatlon, labdarúgás, lábtoll-labda, sakk) működtet. Az öt szakosztályban 2008-ban 273-an sportoltak. Az egyesület tagjai népszerűsítették az egészséges, sportos életmódot. A város lakossága számára több sportágban (asztalitenisz, tollaslabda, teremfoci, futás, kocogás) sportnapokat szerveztünk, rendszeres sportolási lehetőséget biztosítunk. Az egyesület tevékenysége ismert városunk lakói előtt. A helyi újságban és a városi honlapon rendszeresen és részletesen beszámoltunk a különböző sporteseményekről, eredményekről.

Az Újszászi Városi Vasutas Sportegyesületet az a 11 fős elnökség irányítja, amelyet 2007-ben választottak meg. 2007 óta ez a testület szervezi, irányítotja és ellenőrzi az ÚVVSE működését. Az elnökség negyedévenként ülésezve eleget tett feladatának. Ellenőrizte a költségvetés időarányos felhasználását, átfogó leltárt készített az egyesület felszerelési tárgyairól, folyamatosan beszámoltatta a szakosztályok vezetőit. Szoros kapcsolatot tartott fenn az önkormányzattal és annak Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságával. Aktív kapcsolatot ápolt a meglévő támogatókkal, kereste a lehetőségeket más források bevonására. Az új támogatók keresése mellett a pályázati tevékenység is jelentős volt. Az elnökségi tagok rendszeresen és aktívan részt vettek az elnökségi üléseken és az egyesületi rendezvényeken.
Egyesületünk öt országos és négy megyei sportszövetségnek a tagja. Valamennyi szövetséggel jó az együttműködésünk. Az Újszászi VVSE, mint Újszász legnagyobb és legrégebbi civil szervezete alapító tagja és aktív résztvevője a Városi Civil Fórumnak.

Egyesületünk az utánpótlás nevelés területén jól együttműködik a Vörösmarty Mihály Általános iskolával. Különösen a labdarúgó és a lábtoll-labda edzésekre járnak nagy létszámban az iskola tanulói.

Egyesületünk főtámogatója a városi önkormányzat, amely biztosítja részünkre a tárgyi, létesítményi és működési feltételeket, 2008-ban 10 millió 971 ezer forinttal támogatta működésünket. Köszönettel tartozunk a sportbarát önkormányzatnak az egyesület anyagi biztonságának megteremtésért.

Az önkormányzati támogatást a sportolók jó eredményeikkel, Újszász méltó képviseletével igyekeznek meghálálni.

Kiemelt támogatónk az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet, amely 2008-ban 900 ezer Ft-tal támogatta működésünket. Köszönjük a támogatást, köszönjük, hogy a nehéz helyzetekben is számíthatunk rájuk. 2008-ban nagyobb összegű támogatást kaptunk a Víz- és Csatornaművek Rt-től és a tiszakécskei Vakond Kft-től.

A két főtámogatón és a nagyobb támogatókon kívül köszönetet mondunk további támogatóinknak, a helyi vállalkozóknak, szolgáltatóknak és magánszemélyeknek, mindazoknak, akik az elmúlt évben bármilyen módon segítették az újszászi sportot.

A támogatók megnyerésén kívül jelentős pályázati tevékenységet folytattunk forrásaink bővítésére. Pályázatokat nyújtottunk be az NCA-hoz egy esetben működési támogatásra, egy esetben a nemzetközi kapcsolatok bővítésére, a Wesselényi Alapítványhoz működési támogatásra. Pályázataink sikeresek voltak, 1 millió 255 ezer forintot nyertünk.

A legutóbbi küldöttgyűlésen foglakoztunk a tagdíjfizetéssel. Elhatároztuk, hogy a forrásteremtés bővítésére rendszeressé tesszük a tagdíjfizetést. Némi előrelépés történt. Létszámarányosan legtöbb tagdíjat az asztaliteniszezők fizették 60000 Ft-ot. A lábtoll-labdázók 127000 Ft, a duatlonozók 3500 Ft tagdíjat fizettek.

Az Újszászi VVSE jó média kapcsolatokkal rendelkezik. Az Új Népla sportrovata, a Szolnok TV, a Szolnok Rádió, a jászberényi Trió Rádió rendszeresen tudósít az újszászi sporteseményekről, sporteredményekről.

Az Újszászi VVSE jelentős nemzetközi kapcsolatokat ápol. A lábtoll-labdázóknak tizenkét európai országgal vannak kapcsolatai, de voltak már ázsiai vendégeik is. A labdarúgók lengyelországi tornát nyertek az elmúlt évben. A hagyományos őszi nemzetközi teremtornán három ország csapatai vettek részt. A sakkozóknak nagyon jó kapcsolataik vannak szerbiai klubokkal. Rendszeresek a cserelátogatások. Nemzetközi versenyükön öt ország sakkozói indultak.

A nemzetközi kapcsolatok révén sokszínűbb a sportélet, fejlődik, növekszik a sportturizmus. Az idelátogatók magukkal viszik kisvárosunk hírét, nevét, eredményeit. Nemzetközi kapcsolatainkat a továbbiakban is ápolni, bővíteni kell.

Röviden a szakosztályok tevékenységéről

Labdarúgó szakosztály

A szakosztály létszáma: 99 fő
Szakosztályvezető: Molnár Illés

A Megyei Labdarúgó Szövetség által szervezett bajnokságokban négy korosztály képviselte városunkat, egyesületünket. Az utánpótlás korúak másik három korosztályban a részükre kiírt tornákon szerepeltek.
A 2008. évi eredmények alapján sikeres szereplést könyvelhetünk el. Elsősorban a felnőtt csapat eredményei azok, amire ismét büszkék lehetünk.

Néhány gondolat a korosztályok szerinti szereplésekről

Felnőtt csapat
Edző: Szilvási Ferenc

2008 tavasz

Az NB III-ból történő visszalépés után csapatunk jól szerepelt a megyei első osztályban, és végül a második helyen fejezte be a bajnokságot a Besenyszög mögött, akikkel végig nagy csatában volt az aranyéremért. A Konka Csaba-Mérész Zoltán-Viola Kálmán csatártrió szorgalmasan termelte a gólokat, de a többiek is kivették a részüket ebből a munkából, és végül 110 gólig jutottunk, amely valószínűleg rekord az újszászi labdarúgás történetében, de ha nem számoljuk ide a megyei első osztálynál lentebbi küzdelmeket, akkor mindenképpen az. Látványos támadó játékunkat bizonyította, hogy volt például 10-2-es vagy 9-1-es győzelemmel végződő hazai meccsünk is, amelyen bizonyára jól szórakoztak a szurkolók. Legnagyobb riválisunkat, azaz Besenyszögöt oda-vissza legyőztük, ám végül a bajnoki címhez ez is kevésnek bizonyult, mert máshol viszont elhullajtottunk néhány értékes pontot. Ennek ellenére szép eredménynek nevezhetjük az ezüstérem megszerzését. Jó lenne, ha most is éppen azon kellene bánkódnunk, hogy csak a második helyre futunk be a végelszámolásnál.

2008 ősz

A 2008/2009-es szezonnak is nagy reményekkel vágtunk neki, hiszen nemigen változott a keretünk, sőt még igazoltunk is két játékost Balogh Zsolt és Gulyás Norbert személyében. Az eredmények azonban mégsem jöttek úgy, ahogy szerettük volna. Sérülés miatt hetekre-hónapokra többen is kidőltek a sorból. Így szinte sohasem tudtunk a legjobb összeállításunkban pályára lépni, illetve a kupamenetelésünk miatt is fáradtan mozgott néha a csapat a bajnokikon. Az őszi szezon végére aztán 24 pontot sikerült összeszednünk, amely mindössze a kilencedik helyre volt elegendő. Bár nem nagy volt a lemaradásunk az élmezőnyhöz képest, és egy jó tavaszi szerepléssel felzárkózhattunk volna, erre viszont nem igazán maradt esélyünk, mert a téli átigazolási szezon keresztülhúzta a számításainkat. Meghatározó játékosaink távoztak más egyesületekbe, illetve hagyták abba a játékot sérülés miatt, így a 2009-es év elején nem kevesebb, mint kilenc embert kellett pótolnunk. Hellyel-közzel azért sikerült megoldanunk ezt a nem kis feladatott, hiszen továbbra is a bajnokság középmezőnyében található az újszászi labdarúgócsapat.

Kupaszereplés

Külön fejezetet érdemel a kupaszereplésünk, hiszen a Magyar Kupában először jutott ki csapatunk az országos táblára, s ha már ott volt, emlékezetest produkált. Kezdjük mégis a legelejéről, hiszen a nagy sorozat még 2007 őszén kezdődött, amikor 2-1-re vertük a Besenyszögöt az első megyei fordulóban. Ezután Nagyivánban nyertünk 2-0-ra, majd itthon 3-1-re Kunszentmárton ellen. Az országos táblára jutást pedig a Pusztamonostor elleni idegenbeli 1-0-ás győzelem jelentette. Két NB III-as ellenfél következett a sorban, a Monort 3-2-re, az Egert 3-0-ra győztük le, majd a harmadik fordulóban a jelenleg megyei első osztályban vitézkedő Szécsény látogatott el hozzánk, akik 5-1-es vereséggel távoztak. A végállomást a legjobb 32 között az NB I-es REAC jelentette számunkra, akik 3-0-ra nyertek Újszászon. A kupában három megyei első osztályú csapat jutott el eddig a fordulóig. Ezért egy torna keretében kellett eldönteni, hogy melyik kettő fogja játszani a Magyar Amatőr Kupa döntőjét. (Sokáig Szabad Föld Kupának nevezték ezt a sorozatot, talán így többen is ismerik.)
A három legtovább jutott kiscsapat Budapesten vívott egy hármas tornát, ahol Zalakaros ellen döntetlent értünk el, míg Rum csapatát legyőztük, és így bejutottunk a fináléba.
A döntőt május 26-án a Bozsik stadionban a Bp. Honvéd-Győri ETO Magyar Kupa döntő előmérkőzéseként játszottuk. A mérkőzést közvetítette a Sport 1 TV. 2-1-re nyert Rum csapata.

Ifjúsági és serdülő csapat
Edző: Mérész Zoltán

Az ifjúsági csapat a 2007/208. évi megyei bajnokságot a hetedik helyen zárta 53 megszerzett ponttal, ami nagyon jó teljesítménynek számít.
A 2008/2009. évi bajnoki év őszi szereplése, a megszerzett 31 pont még szebb helyezés elérésére ad lehetőséget. Az edzéseket nagy számban látogató ifjúsági csapat hozzáállása példamutató.
A serdülő csapat a 2007/2008-as évadban a 8. helyen végzett 11 ponttal. A 2008/2009-es évad őszi szezonját az ötödik helyen záró fiatalok jól megállták a helyüket a Jászsági csoportban.

U-13
Edző: Viola Kálmán

A 2007/2008-as bajnokságban 4. helyezést értek el, ami kitűnő eredménynek számít. A mostani bajnokság őszi 5. helyezésén a tavaszi fordulókban még lehet javítani.

U-7, U-9, U-11
Edzők: Pomázi János és Erdei Tibor

Jól szerepeltek legkisebb labdarúgóink a 2008. évi tornákon, de ami a legfontosabb, hogy ebben a három korosztályban 40 olyan gyerek jár sportolni, akik reményeink szerint a következő években városunk meghatározó játékosai lesznek.

Köszönjük támogatóink 2008. évi segítségét, mert a felsorolt eredmények elérésében igen nagy részt vállaltak azzal, hogy igyekeztek minden feltételt biztosítani sportolóink számára.

Sakk szakosztály

Létszám: 26 fő
Szakosztályvezető: Varga László

A szakosztály a korábbi évekhez hasonlóan, a 2008-as esztendőben is aktívan dolgozott, csapatbajnokságokon vett részt, illetve több rangos hazai és nemzetközi versenynek adott otthont.

CSAPATBAJNOKSÁGOK

A 2007-2008. évadban NB-II. együttesünk az Erkel Ferenc csoportba kapott besorolást.
A nagyon erős mezőnyben végig a középmezőnyben tanyázott, és 60 ponttal 9. helyezést ért el. Sajnos év közben több probléma adódott, és elsősorban az éltáblás Kádas Gábor februári halála visszavetette az együttest.
Tartalék együttesünk a megyei csapatbajnokság "B" csoportjába kapott besorolást (Szolnok és környéke, Jászság). A csoportban nagyszerűen helytállva megszerezte az I. helyet, így a rájátszásban a másik csoport győztesével, Kisújszállással mérkőzhetett a bajnoki címért.
A külföldi játékosokkal megerősített Kisújszállással szemben nem volt esély, így 8,5-1,5 arányú vereséget szenvedett, amely a bajnoki ezüstérmet jelentette.

A 2008/09-es évadban szintén az Erkel Ferenc csoportban rajtolt csapatunk, s a 2008. decemberi állapot szerint a középmezőnyben foglalt helyet. (Már befejeződött a bajnokság, 4. helyen zárt Újszász)

Sikerült megerősíteni a keretet Simonyi Zoltán FIDE mester és dr. Bálványos István mester-jelölt leigazolásával. Játékuk biztosíték a jó szereplésre, amely az eredményekben is megmutatkozott.

A megyei tartalék együttes szintén a "B" csoportban kezdte a szereplését, és 2008 év végén a 2. helyen állt. (A befejezés is jól sikerült: Ismét a második helyen végzett a csapat.)

EGYÉNI VERSENYEK

2008. január végén az Újszászi Vörösmarty Általános Iskola adott otthont a megyei diákolimpiai egyéni döntőinek (I - IV. kcs.). A versenyen a szakosztály ifjúsági játékosa, Pásztor Attila holtversenyben végzett az I. helyen, így bejutott az országos diákolimpia döntőjébe, ahol a 16. helyezést érte el.
2008 májusában Pünkösd idején került sor immár hatodik alkalommal a Szász-Kupa nemzetközi sakkversenye.
Két csoportban 54 résztvevő küzdött az értékes díjakért. Az "A" csoportban az MTK színeiben szereplő Varga Csaba nemzetközi mester győzött, a "B" csoport 1. helyezettje pedig Kókai Károly lett (Martfű).

Május utolsó napjaiban nemzetközi tornán vett részt a sakkcsapat Szerbiában, Elemír községben.
A csapatversenyen négy együttes közül Újszász a 3. helyen végezett. Győzött Nagybecskerek, a második helyen pedig Temesvár együttese végzett. Az egyéni versenyben számos nemzetközi címviselő rajtolt, ennek ellenére az újszászi versenyzők nagyon jól szerepeltek. Varga László a 3. helyen, Dosztán János az 5. helyen, Molnár László pedig a 6. helyen végzett.

2008. szeptember 12-13. napján nagyszabású sakkfesztivált helyszíne volt Újszász, amelyre meghívták Zenta és Elemír együtteseit. Újszász a csapatversenyen csak a 3. helyezést tudta elérni, viszont az egyéni villámversenyen az éltáblás Dosztán János 2. helyen végzett. A fesztivál keretében nagysikerű élménybeszámolót tartott Kubát János, aki jó barátja volt Bobby Fischer világbajnoknak.
Szeptemberben 8. alkalommal rendezték meg a Fekete József emlékversenyt, amelyen 5 korcsoportban 61 ifjúsági játékos szerepelt. A legnagyobbak közül a győzelmet Pásztor Péter szerezte meg.

Csehországban Vasutas Európa-bajnokságot rendeztek, amelyen a magyar válogatottban Molnár László játszott. A magyar együttes 21 csapatból a 9. helyezést érte el. Molnár László a 2. táblán tábladíjat kapott 7 mérkőzésen elért 5,5 pontjáért.

EGYEBEK:

A szakosztály szoros kapcsolatot tartott a 2008-as évben a média képviselőjével (Új Néplap), illetve folyamatosan beszámolt az elért eredményekről az Újszászi Híradó hasábjain. Hat részes cikksorozatban emlékeztek meg Kádas Gábor életútjáról, játszmáiról.
A szakosztályban az utánpótlás nevelés területén Újszászon Gulyás Zoltán foglalkozik a gyermekekkel, illetve a legjobb három ifjúsági játékosok oktatását Varga László végzi Szolnokon.
A szakosztálynak az önkormányzati és a takarékszövetkezeti támogatás eredményeként anyagi gondja nem volt.

Összességében a szakosztály eredményes évet zárt.

Lábtoll-labda szakosztály

Létszám: 113 fő
Szakosztályvezető: Fehér János

Az Újszászi VVSE lábtoll-labda szakosztálya ebben a sportágban az ország legnagyobb létszámú és legeredményesebb szakosztálya. 2008-ban 113 újszászi, 72 férfi és 41 nő indult lábtoll-labda versenyen. 2008-ban minden korcsoportban - gyermek, serdülő, ifjúsági, felnőtt és szenior - az újszászi szakosztály tagjai voltak a legsikeresebbek. A különböző korosztályok eredményeit összesítve az országos bajnokságokon Újszász szerezte a legtöbb érmet, összesen harminckilencet. A szakosztály versenyzői 14 bajnoki címet nyertek. Országos bajnok: Tóth Gábor felnőtt férfi egyéni, Kapás Ágnes felnőtt női egyéni, Eperjessy Zsófia, Kapás Ágnes, Szabó Nóra, Varga Rita felnőtt női hármas, Kapás Ágnes, Varga Rita női páros, Tóth Gábor, Kapás Ágnes vegyes páros. Boros Péter, Herczeg Gábor, Szűcs Gergely, Takács Zoltán ifjúsági fiú hármas, Herczeg Gábor ifjúsági férfi egyéni. Vágó Henriett serdülő leány egyéni, Ágoston Rebeka, Csontos Aranka, Vágó Henriett serdülő leány hármas, Harsányi Zoltán serdülő fiú egyéni, Harsányi Zoltán, Joó Richárd, Nagy László, Tóth Gergő serdülő fiú hármas. Kanálos Júlió, Kanálos Róbert, Prunner Benjamin gyermek fiú hármas, Gulyás Adrienn, Tóth Virág, Zachar Henrietta gyermek leány hármas. A bajnoki címeken kívül az ÚVVSE versenyzői 8 ezüstérmes és 17 bronzérmes összesen 39 érmes helyezést értek el az országos bajnokságokon. (Az egyesületek közötti versenyben 2. Nagykanizsa ZSE 12, a 3. Borjád SE 8 érmes helyezést ért el). Jól szerepeltek a versenyzők a diákolimpián is. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola színeiben öt bajnoki címet, öt ezüst és hat bronzérmet nyertek. Az újszászi Gimnázium és Szakközépiskola versenyzői két bajnoki címet és két harmadik helyezést értek el. A Szolnokon tanulók iskolájuk színeiben jeleskedtek.

2008. évi eredményei alapján Kapás Ágnes elnyerte "A megye legjobb ifjúsági sportolója" címet. "A megye legjobb csapata" elismerésben részesült az Eperjessy Zsófia, Kapás Ágnes, Szabó Nóra, Varga Rita összeállítású női csapat. Kiemelkedő tanulmányi és sporteredményei alapján Boros Péter, Csontos Aranka, Varga Rita és Vágó Henriett a "Megye jó tanulója, jó sportolója" kitüntető címben részesült. Boros Péter és Varga Rita a Magyar Köztársaság "Jó tanulója-jó sportolója" kitüntető címet is elnyerte.

Az Újszászi VVSE versenyzői 2008-ban 27 versenyen vettek részt, ebből 12 Újszászon került megrendezésre. A versenyek közül kiemelkedett a 4. Kárpát-medence Kupa, amelyen négy ország utánpótlás korú sportolói vettek részt. A jó hangulatú verseny lehetőséget biztosított az erdélyi, felvidéki és vajdasági magyar fiatalok körében a lábtoll-labdázás népszerűsítésére. Az utánpótlás válogatott tagjaként Ágoston Rebeka, Barta Barbara, Becskereki Sándor, Csontos Aranka, Gazdag Viktória, Herczeg Gábor, Horváth Martina, Joó Anett, Makai Gréta, Szűcs Gergely, Takács Zoltán, Tóth Roland, Vágó Henriett vett részt ezen a versenyen. A 13. Nyílt Magyar Nemzetközi Bajnokságon 10 ország 26 egyesületének 192 versenyzője indult. Férfi hármasban 1. Bogár László, Boros Péter, Kézér Zsolt, Nózsi Péter. A férfi egyéniben 3. Bogár László és Boros Péter. Női hármasban 1. Eperjessy Zsófia, Szabó Nóra, Varga Rita. Női egyéniben 3. Vágó Henriett.
2008. november 7-9-én Királyhalmon (Szerbia) rendezték a 3. Lábtoll-labda Európa-bajnokságot. Az EB sikeres megrendezésben (szervezőként, rendezőként, versenybíróként) sokan részt vettek a szakosztályból. Az Európa-bajnokságon öt újszászi versenyző szerepelt a magyar válogatottban. Kiválóan szerepeltek. Európa-bajnoki címet nyert a Kapás Ágnes, Varga Rita női páros, Kapás Ágnes női egyéniben és a Tóth Gábor, Kapás Ágnes vegyes páros. Második helyezést ért el az Eperjessy Zsófia, Kapás Ágnes, Szabó Nóra, Varga Rita női hármas.
2008-ban a lábtoll-labdázás rokon sportágában, a szepatakázásban is versenyeztek az újszásziak. Ézsiás Tamás, Ézsiás Tibor, Kovács Zoltán és Tóth Gábor több nemzetközi versenyen is részt vettek. 2008. október 4-5-én német és svájci versenyzők részvételével sor került az első Sepaktakraw Hungarian Openre. Reguban (csapatban) 3. Herczeg Gábor, Takács Zoltán, Tóth Roland és Ézsiás Tamás, Földi Béla, Kovács Zoltán, Tóth Gábor. Női regu: 1. Eperjessy Zsófia, Ézsiás Kitti, Joó Anett, Makai Gréta. Páros: 3. Herczeg Gábor, Takács Zoltán.
A szakosztály működési feltételei folyamatosan biztosítottak voltak. A nagy létszámú szakosztály minden tagja megfelelő versenyzési lehetőséghez jutott.

Duatlon-triatlon szakosztály

A szakosztály létszáma: 25 fő
Szakosztályvezető: Bakos Dániel (2008. szeptembertől Tóth Gábor)
A szakosztály 2008-ban is szép eredményekkel büszkélkedhet. Szervezeti változás, hogy Bakos Dániel munkahely változása miatt 2008 szeptemberétől Tóth Gábor vezeti az edzéseket.
A szakosztály egy országos versenyt - a XXIV. Újszászi futónapot - szervezett Újszászon, valamint helyszínt biztosított és közreműködött a Lövész triatlon országos bajnokság rendezésében.
A szakosztály tagjai 2008-ban tizenhárom futó, két kerékpár, egy triatlon és egy úszóversenyen vettek részt. A megyei mezei futó válogatott tagjaként Zvolenszki Károly Angliában nemzetközi versenyen vett részt.
Mezei futás Martfű (18 újszászi résztvevő)
Megyei mezei futó diákolimpia. Harmadik helyezés a csapatversenyben (Joó Richárd, Zvolenszki Károly, Busi Dániel)
T-Com Vivicittá városvédő futás, Budapest (21 újszászi résztvevő)
Lövész Triatlon Országos Bajnokság, Újszász (17 újszászi résztvevő) Eredmények: Gyermek: 1. Borsos Viktória. Ifjúsági: 3. Zvolenszki Károly, 3. Molnár Nikolett. Felnőttek: 2. Bakos Dániel, 3. Tóth Gábor. Szenior férfi: 3. dr. Baky Endre. Nők: 2. Nyíri Lajosné.
Martfű utcai futóverseny (30 újszászi résztvevő)
Kékes csúcsfutás (6 újszászi résztvevő)
Délibáb futás, Hortobágy (10 újszászi résztvevő)
Tatai Minimaraton 14 km (17 újszászi résztvevő) Az ötfős csapatversenyben egy harmadik és két negyedik helyezés.
Túri Kupa Mezőtúr (10 újszászi résztvevő) 8000 méter: Serdülők: 2. Zvolenszki Károly. Ifjúságiak: 2. Muhari Péter, ill. 2. Molnár Nikolett.
23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton 21 km (6 újszászi futó: Szabados Péter, Joó Richárd, Zvolenszki Károly, Tóth Gábor, Molnár Nikolett, Nyíri Lajosné)
XXIV. Újszászi Futónap (11 település 102 futója)
Szecsői futás 2.1 kilométer: 1. Zvolenszki Károly. 3.5 kilométer: 3. Muhari Péter, 3. Nyíri Lajosné
Balaton Maraton 42 km(Nyíri Lajosné)

Asztalitenisz szakosztály

Létszám: 10 fő
Szakosztályvezető: Kovács Szilárd

A szakosztály a 2008. év végéig változatlan személyi összetételben dolgozott. Teljesítményük a hatodik helyre volt elég. A csapat erős középcsapattá vált. Meg volt rá az esély, hogy a dobogó közelébe, vagy esetleg nagy munkával a dobogóra álljanak, de ez sajnos nem sikerült.

A csapattagok 50-60 % között teljesítettek, Kovács Szilárd 70 %-os eredménnyel zárta az évet. Szakmai fejlődésünk érdekében a környező csapatoknál több edzést iktatattak be. A téli szezonban a terem elfoglaltsága miatt amúgy sem volt lehetőségük Újszászon edzeni. Ez a megoldás kicsit többe került, mintha itthon edzettek volna. Az idegenben folytatott edzéseknek meglett az eredménye, ugyanis Veres Zoltán sérüléséig folyamatosan 60 %-on pörgött, majd súlyos bokaszalag szakadásából felépülve folyamatos, fokozatos és tudatos rákészüléssel, edzéssel tavasszal már tudta ugyanezt a teljesítményt nyújtani, és az előző évi 42 %-hoz képest jelentős javulást ért el.

A környező csapatoknál elvégzett edzésmunkának köszönhetően a párosok között tavasszal három páros tudott hibátlanul teljesíteni, melyek közül az egyik a Kovács Szilárd-Veres Zoltán páros, akik a szezont 82%-os teljesítménnyel zárták. Sajnos az év végén Veres Zoltán budapesti munkahelye miatt az edzéseket már nem tudta látogatni, a mérkőzéseken is csak elvétve vett részt.

A szakosztály 2008-ban negyedik alkalommal rendezte meg az Újszász Kupát, amelyen -emelve a színvonalat - NB. I-es csapatok is részt vettek. Az egyesületi kupát itthon tartotta a szakosztály. Első helyezést ért el Kovács Szilárd-Veres Zoltán, 2. Padányi Beáta-Hortobágyiné Stejszkál Éva és dr. Sütőné Árkosi Andrea, 3. Nagy Jenő-Bakó István. 2009-ben is megrendezik az Újszász Kupát. A tervek szerint több megyére kiterjedően.

Az anyagi lehetőségeik 2008-ban nagyon jól alakultak, hála a támogatóknak, akik évek óta támogatják a szakosztályt. Sikerült megduplázni az éves költségvetésüket. A szakosztály tagjai az éves tagdíjat is befizették, melyet szerelés vásárlására fordítottak, így már van hazai és idegenbeli mezük is. A szakosztály működési feltételei biztosítottak voltak.

 

Tervek 2009-re

  • Az elért eredmények megőrzése.
  • Sok fiatal sportoljon az egyesületben.
  • Sportolóink büszkék legyenek az egyesület eredményeire, hagyományira.
  • Takarékos gazdálkodás.
  • A tagdíjfizetés rendszeressé tétele.

Hajrá Újszász!

Bálint Ferenc elnök

Utolsó frissítés: 2010 január 23. (szombat) 23:41
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal