| Ünnepi megemlékezés |
|
|
| Információk - Események | |||
| 2009 október 16. (péntek) 23:16 | |||
|
Nemzeti ünnepünket március 15-én vasárnap délelőtt tartottuk meg a művelődési ház nagytermében. A Himnusz közös eléneklése után Kasza Nikoletta, a középiskolai beszédmondó verseny tavalyi és idei győztese mondott ünnepi beszédet. Az 5. a osztályosok adtak műsort, felelevenítve a dicső nap történéseit, máig is ható tanulságait. Az országos vásár, a Nemzeti Múzeum előtt gyülekezők tömegjelenetei új színfoltot hoztak az ünnepi műsorba. Nem hiányzott az árusok kosarából a tojás, a mézeskalács, de az élő galamb sem. Gyönyörűen zengett a Nemzeti dal. Balkovicsné Vágó Katalin tanárnő jól koreografált, élvezetes műsort tanított be gyermekeinek. Az Operabarátok Köre három dalt adott elő az ünnepen: Petőfi Sándor Fa leszek, ha fának vagy virága című megzenésített versét, a Garibaldi című kórusművet és Kodály Zoltán A jó lovaskatonának című dalát. (Vezényelt: Almási Klára) Ezután az ünnepi szavalóverseny eredményhirdetésére került sor. A korcsoportonkénti helyezettek Molnár Péter polgármestertől vették át jutalomkönyveiket és okleveleiket. Az ünnepség a kopjafánál folytatódott, ahol a résztvevők számtalan koszorút helyeztek el. Itt mondhatta el - jutalomképpen - versét a szavalóverseny egyik helyezettje, Bozsó Martina is. A megemlékezés a Szózattal zárult. Együtt ünnepeltünk tisztességgel, méltósággal! Fehérné Szekeres Zsuzsanna Fotó: Fehér Judit
|
|||
| Utolsó frissítés: 2010 január 23. (szombat) 23:41 |




























