| Jótékonysági futás |
|
|
| Információk - Események | |||
| 2009 október 14. (szerda) 21:44 | |||
|
2008. augusztus 18-án Gyuláról indult és augusztus 26-án Budapesten ér végett Schirilla György "Jó kedvet és egészséget viszek a gyerekeknek" elnevezésű, négy megyén áthaladó jótékonysági futása, aki a tervek szerint az útba eső városokban meglátogatja a gyermekintézményeket, emléklapot, ajándékot ad a vendéglátóknak, és találkozik a települések polgármestereivel, vezetőivel. A hosszú futásairól és a jeges folyók átúszásairól, valamint a reform táplálkozásáról ismert sportoló augusztus 21-én délután tűző napsütésben érkezett Újszászra. A Zagyva-hídnál várták őt az újszásziak, akik a Bajcsy úti óvodáig kísérték. Az óvoda tornaszobájában tapsoló gyerekek köszöntötték az eltikkadt futót. A vízzel és friss gyümölccsel történt frissítés után "Gyuri bácsi" elmesélte a gyerekeknek futása célját, majd ajándékosztásba kezdett. Mindenkinek jutott léggömb, kifestő, biocukor és emléklap. Kaló Istvánné alpolgármester köszöntötte a futót, röviden bemutatta az óvodát és Újszász sportéletét, majd felkötötte a város szalagját a kopjafára. Szabóné Balogh Etelka óvodavezető a mozgáskotta című programjukról adott rövid ismertetőt. A vendég megköszönte a szívélyes vendéglátást, és az óvodások sorfala között pihenni indult. Az estét is Újszászon töltötte Schirilla György. Bálint Ferenc vendégeként a Szász Vendégház finomságaiból pótolta az energiát. Vacsora közben mesélt legutóbbi Budapest-Róma futásáról, amelynek végén hatperces beszélgetésre fogadta őt a pápa. Aznap Figo, a világhírű focista és a dán miniszterelnök részesült hasonló kegyben. Az igen közvetlen hangulatú beszélgetés során a vendég érdeklődött Újszász sportjáról. Örömmel vette tudomásul, hogy sokan futnak Újszászon. A lábtoll-labda is érdekelte. Tóth Gábor adott is egy kis ízelítőt belőle. A beszélgetés dedikálással és emlékkönyv beírással ért véget. A szállást a középiskola biztosította a futó és kísérői részére, akik 22-én a Tápiógyörgye-Tápiószele útvonalon folytatták útjukat. A cél augusztus 26-án a Budapesti Heim Pál Gyermekkórháznál lesz, ahol a tervek szerint több száz gyerek várja majd a célba érkezőt. Fehér János Fotó: Fehér János és Gulyás Zoltán
|
|||
| Utolsó frissítés: 2010 január 14. (csütörtök) 21:53 |




























