Június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton felelevenítettünk a piactéren egy régi népszokást, melyet Európában már az őskorban is megtartottak. Az évezredek, évszázadok folyamán sokszor átalakult, formálódott az ünnep jelentése. Minden korban, minden országban mást-mást tartottak fontosnak. Jó néhány dolog, hiedelem azonban máig fennmaradt. Ilyen a tűz, ami sok mindent jelképez azon túl, hogy meleget ad, világít, elűzi a vadállatokat, ehetővé teszi az ételeket. (Ennek kapcsán eszembe jutott a mostanság /ismét/ divatba jött kerti bográcsozás, grillezés, nyársalás, a fáklya vagy gyertyafény mellett elköltött vacsora. Lehet, hogy a tűznek tulajdonított mágikus erő tudtunkon kívül is hat ránk?)

Ehhez a naphoz sok minden kötődik: misztikum, varázslás, termékenység, szerelem, megújulás, elevenség, betegségektől való megszabadulás gyógynövények által, gyermekáldás elősegítése, stb. Ezekhez a dolgokhoz számos szokás kapcsolódik, melyeknek az adott helyen, adott időben mind megvolt a maguk jelentése. A keresztény vallás szerint Keresztelő Szent János ünnepe, ami a szláv népeknél megegyezik Szent Ivánnal. Lengyelországban ezt a napot (ami igazából június 24-e) a páfrány éjszakájának is nevezik, mert ekkor virágzik a páfrány. Több szép monda szól arról, hogy miért olyan nehéz megtalálni a páfrány virágát, ami fellelőjének boldogságot és szerencsét hoz. (Aki tanult biológiát, az azért tudja, hogy a páfránynak nincs virága, spórával szaporodik.) Ilyenkor mindenhol táncolni és énekelni is szoktak a tűz körül.

A sokféle szokásból, hiedelemből próbáltunk ízelítőt adni a Szent Iván éji rendezvényen. Az estet Fehérné Szekeres Zsuzsa nyitotta meg, aki ismertette a szokás eredetét-történetét, majd nyomban felhívta a nézőket arra, hogy keressék meg az eldugott páfrányleveleket (meg is lett mindahány, kívánom, hozzon megtalálójának boldogságot és szerencsét!).

Ezután kezdetét vette a néptáncműsor az újszászi Liliom Tánccsoport moldvai táncával, amihez szívből gratulálok, majd a Cuháré Néptánc Együttes - tőlük már megszokott - fergeteges táncai következtek.

A tüzet - melyet sokféle jelentése mellett most a barátság tüzének is nevezhettünk -, Molnár Péter polgármester, Szabó Ilona (Csíkcsicsó) és Bozena Dziadosz (Debica) gyújtotta meg, ugyanis erre az alkalomra meghívtuk két testvértelepülésünk fiataljait. A csicsói lányok be is mutatkoztak a színpadon, de most nem néptánccal, hanem népdalokkal. Őket a Cuháré újabb színpadi táncai követték, majd a táncházban mindenki táncra perdülhetett.

Közben készülődtek a boszorkányok a rondaság versenyre. Úgy látszik, Újszászon még nem elég népszerű ez a "versenyszám", mert mindössze öten jelentkeztek. Közülük is kettő inkább gyönyörű lányka volt, ráadásul seprű nélkül. (Lehet, hogy néhány év múlva boszorkák lesznek!?) A három igazi boszorkányt neves zsűri értékelte: Léderné dr. Faragó Margit, Újszász díszpolgára, Ulviczki Józsefné és Fodor Imre. A legrondább Kovács Eszter (Újszász) lett, a második egy csíkcsicsói boszorka, a harmadik pedig Vakhal Petra (Újszász). A boszorkákat kedves boszorka figurákkal és csokival jutalmaztuk.

A tűz lassan alábbhagyott, a (kis)fiúk készülődtek a tűzugrásra. Sokan, sokféle néven ugrottak. Számtalan "világhírű sportoló" és különböző "étel" teljesítette a feladatot.

Úgy gondolom, hogy aki ott volt, egy kellemes nyári estét töltött el. Aki nem volt ott, sajnálhatja. Remélem, jövőre több boszorkányra és még több nézőre számíthatunk.

F. Sz. Zs.

Fotó: Kovács Nándor