| Pünkösdi batyubál |
|
|
| Információk - Események | |||
| 2009 október 14. (szerda) 19:55 | |||
|
2008. május 10-én rendezte meg az Együtt Újszászért Egyesület ötödik batyubálját, melynek kezdetét csengőszó jelezte. A tagokat és a vendégeket dr. Szóró Magdolna, az esemény főszervezője üdvözölte, majd bekonferálta az első műsorszámot, a 2. b osztályosok néptáncát, melyet Kelemen Dóra tanított be. A kicsik után a nagyok, a Liliom tánccsoport következett, művészeti vezetőjük Nagy Péter. A bálon részt vevő anyákat, nagymamákat Dienes András verssel köszöntötte, majd az Operabarátok Körének előadásában meghallgathattuk Verdi Nabucco című operájából a rabszolgakórust. Ezután az Egyesület elnöke, Bodnárné Szabó Gabriella vette át a szót: "Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egyesületünk munkájáról nem szeretnék most beszámolni, hiszen az Újszászi Híradóban, a Néplapban, sőt Újszász honlapján is lehet az Együtt Újszászért Egyesület tevékenységéről értesülni. Viszont fontosnak tartom, hogy a 2008. évi céljaink egyikéről váltsunk szót azért, mert most is egyik célunk megvalósítása érdekében vagyunk itt. Önök mindannyian tudják, hogy környezetünk szépítése, gyermekeink szabadidejének kulturáltabb eltöltése érdekében a játszóterek felújításában, kialakításában is részt veszünk. Az elmúlt években a Nefelejcs úti játszótérre vettünk padot, asztalt, majd 2007-ben hintát, amit 2008-ban ünnepélyes keretek között adtunk át a gyermekeknek. A hintát 195.000 Ft-ért vásároltuk, és az idén még 30.000 Ft-ot költöttünk szakszerű lehelyezésére, a homokozó rendbehozatalára. A munkát az önkormányzat dolgozói végezték, a ráfordított pénzt pedig a tavalyi batyubál bevételéből fedeztük. A mai bál bevételét szintén játszótér bővítésére, illetve régi - új játszótér kialakításának elkezdésére akarjuk fordítani. Szeretnénk egy homokozót a Nagymama - Unoka (Úttörőpark) parkba, és szeretnénk elkezdeni az Erzsébet körúti játszótér rendbehozatalát. Most oda fogunk egy hintát felállítani. Ebben nemcsak a jelenlevők, hanem a lakosság, az önkormányzat segítségére is számítunk. Szeretném még elmondani, hogy a mai seprűtánc adományát a bál után fizetendő szerzői jogdíjra, illetve a terembérletre akarjuk fordítani. Természetesen egyesületünk az alapszabályunkban meghatározott más célok teljesítésére is nagy gondot fordít. Így új kezdeményezésünk, hogy 16 gyermek számára háromnapos napközis táboroztatást fogunk szervezni pedagógusok közreműködésével. Erről bővebb tájékoztatást majd az Újszászi Híradóban olvashatnak." A műsor a polgármesteri hivatal dolgozóinak kabaré jelenetével folytatódott, melyen jót derült a közönség. Előadták? Hartyányi Istvánné, Oláh Gábor és Szűcsné Horváth Ágnes. Ezután ismét táncok következtek. Először a Fire Dance Táncegyüttes szenyorita csoportja, majd a középsősök. Mindkét csapat nagy sikert aratott. Élmény volt hallgatni Bárdosné Ulviczki Györgyit, aki egy gyönyörű dalt adott elő. Utolsóként az egészségügyi dolgozók szerepeltek, az idén macskajelmezbe öltözve. Volt közöttük egy kandúr, és három kis egér futkosott előlük arra az emlékezetes dalra, melyet a Hofi - Koós páros adott elő hajdan Macskaduett címmel. A fergeteges műsorszám után a fináléban szereplők és a közönség együtt énekelte Újszász dalát. A bálon a zenét Piki együttese szolgáltatta. Bár ő maga sajnos nem tudott itt lenni, társai alaposan kitettek magukért. A vendégek jókedvűen ropták a táncot, fogyasztották a magukkal hozott finomságokat, majd a tombolasorsolás után pihenésképpen még egy kalapos - botos táncot láthattak, melynek végén a szereplők seprűre kaptak, és megkezdődött a seprűtánc. A bál hajnalig tartott, de a fittebbek másnap délelőtt már el is takarították a "romokat". Az egyesület vezetősége nevében köszönjük a támogatást Újszász Város Önkormányzatának, Molnár Péter polgármesternek, dr. Szóró Magdolnának, a tombolatárgyakat felajánlóknak. Köszönjük azt a sok-sok munkát is, amellyel tagjaink vagy kívülállók elősegítették a bál megrendezését együtt, Újszászért! F. Szekeres Zsuzsa Fotó: Fehér Judit
|
|||
| Utolsó frissítés: 2010 január 24. (vasárnap) 00:55 |




























