|
2008. február 29-én, pénteken helyezték örök nyugalomra Miskolcon Kádas Gábor sakkmestert, az Újszászi VVSE elsőtáblás sakkozóját. A temetésen Kiss Lajos, a JNK Szolnok Megyei Sakkszövetség volt elnöke méltatta emlékét.
Gyászbeszéd Kádas Gábor búcsúztatására
Mélyen tisztelt családtagok, rokonok!
Együtt érző barátok, csapattársak, ismerősök!
Tudom és vallom, hogy a temető a csend, a béke, a nyugalom és a meghitt emlékezés otthona.
És mégis, mi, az e világban élő emberek - igaz, nem jó szántunkból - időről időre megzavarjuk ezt a csendes nyugalmat.
Ilyenkor felássuk földjét, halk zene szól, és a kertbe emberek jönnek, akik egy része imát mormol, mások egyszerűen lehajtott fővel emlékeznek, elmélkednek. Egy közös van bennünk: valamennyien gyászolnak, és temetni jöttek.
Temetni jöttünk mi is szolnoki, újszászi sakktársak, csapattársak, akik, ismertük, szerettük, néha csodáltuk Kádas Gábor barátunkat, a remek cimborát, a sakkozót.
"Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló."
Kosztolányi sorai jutnak eszünkbe, amikor formáljuk a szavakat, és elvetjük sorra mind, mert egyik sem való.
Mi hát a való? Milyen is volt Kádas Gábor, milyennek láttuk mi közelről a sakkozás megszállottját, örökké renitens tréfamesterét, a huncut kópét, de örökké vidám zsenijét.
Mert zseniális elmével áldotta meg a teremtő, és örökre példája lehet a körülmények, a családi helyzet, a szűkebb és tágabb környezet támogató vagy éppen akadályozó szerepe érvényesülésének. Gábor barátunk oly korban és olyan helyre született, ahol abban az időben nagyon hiányzott a támogató környezet együttállása, amely ahhoz kellett volna, hogy ez a briliáns elme kibontakozhasson, pallérozódjon, támogatókra, gondos segítőkre találjon. Sakkozók körében gyakran hallottam szerte az országban, hogy mire is vihette volna a körülmények csak kicsit is szerencsésebb együttállása esetén, ha a tudás, a szakmai támogatás, a pénz és az oly szent akarat egyesülnek, és sikeres pályára állítják. Mindezek ellenére is bizonyíték a kivételes képességre, a ragyogó elmére mindaz az eredmény, amit hosszú pályafutása során felmutathatott.
Mester címet szerzett, és a nemzetközi normát is teljesítette, de a tékozló lelke nem ösztönözte holmi címek begyűjtésére, inkább a könnyed pazarlás útját választotta.
Aki ismerte, tudta, hogy két dologban nem téved vele kapcsolatban: az egyik az örök vidámság és jókedv, néha már szertelen gyermetegség, a másik, a jövővel mit sem törődés, a jelennek élés.
Talán ennek tudható be, hogy Kádas Gábor nem gyűjtött vagyonokat, hívságos földi javak le nem nyűgözhették, el nem bódították. Többre értékelte a jó hangulatú cimborákkal töltött időt a pepita mezők fölött.
Szolnokra 1972- ben került az akkori megyei vezetés hívására. Előbb az Olajbányász, később a jó hírű Mezőgép NB I-es csapatát erősítette. Ebben az időben -, ami bátran nevezhető a szolnoki sakkozás aranykorának is - az ellenfelek között megfordult a városban első táblás ellenfélként többek között Lékó Péter és Polgár Judit is. Az ő zsenijük szerencsésebb csillagzat alatt bontakozhatott ki, és a pálya is más ívet kapott.
Hogy mit is érhetett volna el Gábor? Erre már soha nem kapunk választ, marad a későbbi szakíróknak a talány. A pályatársak, a jó barátok ma még csak trükkös cseljátékát, szabálytalan, minden formulát mellőző megnyitását, versenyeken tapasztalt csínytevéseit vetették papírra. Pár éve a jó barát Forgács Jóska is ezeket a csínyeket említi a sakkozók lélektanát firtató könyvében. Forgács tudhatta, hogy Gábornál a lelki tényezők igen nagy hangsúlyt kaptak a játék minden pillanatában.
Ez is kivételes képességét bizonyítja, hogy a lélek rezdülésére is tudott figyelni, sőt kegyetlenül le is csapott az ingadozó ellenfélre.
A szolnoki sakkozás dicső korszaka megszakadt a rendszerváltásnak nevezett társadalmi, politikai fordulattal, a jó hírű Mezőgép felbomlásával.
A következő időszakban néhány év a budapesti Fabulon színeiben telik, majd elkezdődött Gábor tizenöt éves újszászi pályafutása, ahol élete utolsó percéig őrizte elsőtáblás helyét éveken át az NB II-es, rövidebb ideig az NB I/B-s csapatban. Ebben az időben többszörös megyei bajnoki címet szerzett, sőt még két évvel ezelőtt is nemzetközi tornát nyert Újszászon, a negyedik Szász Kupán. Ekkor már elmúlt hetven éves!!
Aki leült vele szemben játszani, legyen bár magas címek viselője, soha sem lehetett biztos a győzelmében. A legnagyobb ellenfél mégis az egykori világbajnok (1960-61) Mihail Tal, a "rigai varázsló" volt, akit egy meghívásos villámversenyen győzött le. A hagyományos partikban éppen úgy feltalálta magát, hiszen fiatalabb korában a híres zánkai versenyeken nagymestereket győzve le, háromszor is tornagyőztes lehetett. Ugyanígy emlékezetes a Mátra-Kupákon aratott győzelemsorozata, hiszen itt tizenegyszer bizonyult a legjobbnak. Alig tíz évvel ezelőtt a gyorsjátékban még nemigen akadt magyar ellenfele a keleti országrészben. Ismerték szerte az országban a versenytermek környékén, mert családtag volt, a sakkozók népes családjának tagja, s amikor feltűnt apró, örökmozgó alakja, biztosak lehettünk abban, hogy lesz itt móka, csínytevés, vidám ugratás.
De minden verseny véget ér egyszer, örülnek a győztesek, szomorúság járja át a vesztesek lelkét. Ezt a szomorúságot érezzük mi most mindannyian, itt hagyottak, csupa-csupa vesztesek.
Búcsúzzunk ismét Kosztolányi páratlan soraival:
"Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, .
s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nem rég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék" ,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy."
Drága Barátunk, nyugodj békében!
Kiss Lajos
A JNK Szolnok Megyei Sakkszövetség volt elnöke
|
