2007. november 23-án 18 órakor kis létszámú, de lelkes közönség gyűlt össze a művelődési ház nagytermében, hogy emlékezzen a hazai zenei nevelés apostolára, Kodály Zoltánra, születésének 125., halálának 40. évfordulója alkalmából.
Ami számomra igen örvendetes volt, hogy a népes szereplőgárda - akik magukénak vallják Kodály a címben említett mondását - nagy része településünk ifjúságából, zeneszerető felnőtt lakosaiból került ki. Ezért nem értem a csekély érdeklődést. Megértettem volna, ha idegeneket kell meghallgatni, de higgyék el végre Újszász lakói, hogy mi, itt élő emberek is tudunk értékeset, szívet melengetőt alkotni.
Akik ott voltak, szerintem egyetértenek velem.

E kis kitérő után szeretném megosztani Önökkel legalább így írásban azt az élményt, amit mi szereplők - és egyben egymás közönsége is - átéltünk
Szerkezetében rendhagyó megemlékező műsor részesei lehettünk. Rendhagyó, mert Fehérné Szekeres Zsuzsa megemlékező szavainak az elmondott "ünnepi köszöntő" - amit ő hosszas bevezetőnek nevezett - után nem lett vége. Az egész műsort végigkísérte - szinte végigkalauzolva a közönséget Kodály művein - Kodály életéről, munkásságáról szóló ismertetője. Amire, ismerjük el, nagy szükségünk volt.
A műsor Kodály népdal feldogozásaira épült. Gondolom, nem igényel különösebb magyarázatot, miért nem kerültek olyan Kodály művek bemutatásra, melyeket nagyzenekarra írt, illetve oratórikus művei, melyekhez kórus, vegyes kar és szólisták kellettek volna.
A műsort a Kodály-tanítványról, Ádám Jenőről elnevezett zeneiskola tanárai: Vindeizen Éva és Bugányné Nick Andrea zongora-furulya kettőse nyitotta. Népdalfeldolgozásokat adtak elő.
Őket követte a Vörösmarty Mihály Általános Iskola énekkara Virágné Hamar Nóra vezetésével. Előadásukban hallhattunk összeállítást Kodály Háry János című daljátékának anyagából. Az üde gyermekhangokat furulyaszólóval színesítették, melyet Dobozi Boglárka adott elő. Szívet melengető érzés volt látni a kipirult, feszülten figyelő gyermekarcokat, és hallgatni az Ábécédét és a többi népdalt a csengő gyerekhangokon.
Utána Kodály népdalgyűjtő munkáját idézte a zeneiskola két tanárnője a két furulyán előadott népdalfeldolgozásokkal.
Ami ekkor következett, maga volt az élő népdal. Előttünk az üres színpad, és felcsendül a Székelyfonó legismertebb, az "A csitári hegyek alatt" kezdetű dala Almási Klára értő, ihletett tolmácsolásában. Énekelve, az előadott dal iránti alázattal jött be a színpadra.
Miért merem állítani, hogy ez volt az est egyik, ha nem a legkiemelkedőbb csúcspontja? Nos, sokéves pedagógusi tapasztalatom alapján állíthatom, hogy nincs fegyelmezetlen gyermek, csak gyenge előadás. Ha valami jó és értékes, azt a gyerekek ösztönösen megérzik. Itt, ekkor a légyzümmögést is meg lehetett hallani az énekszó mellett. Feszülten, fegyelmezetten figyeltek. Büszke voltam tanítványainkra!
Újabb oldalukról mutatkoztak be a zeneiskola tanárai. Kodály-népdalfeldolgozásokat adtak elő énekhangon, zogorakísérettel.
A folytatásban az Operabarátok Körének kórusa mutatta meg Almási Klára vezényletével, mennyit fejlődött az elmúlt időszak alatt. Előadásukban hallhattuk Kodály két nőikarát: az A juhásznak. és a Jó gazdasszony vagyok én. kezdetűt, majd a Mátrai képek című vegyes kari mű dalainak egymásnak feleselő, csúfolódó, dramatizált előadását. Szólót énekelt Pataki Mihályné, és Bakó Jánosné.
A következőkben a népzenei irány kapott nagyobb szerepet. Bugányné Nick Andrea és Vindeizen Éva újabb népdalokat adott elő énekhangon, citerakísérettel.
Ez a megszólalás előkészítette a városunk ismert és méltán elismert népdalkörének, a Százszorszép Népdalkörnek - vezetőjük Csiki Pál - fellépését. Előadásukban a Háry János című daljáték dalaiból válogattak. Tisztán csengő, ízes, népies előadásuk nagy örömet szerzett a hallgatóságnak.
A befejezés előtt magát a Mestert hallhattuk lemezről, amint saját gondolatait és az utókornak szánt üzenetét tolmácsolja.
Az est lezárásaként a színpadra vonult minden szereplő, és záró összkarként elénekeltük a közönséggel együtt a Háry Jánosból a Toborzót - ismertebb "nevén" - az A jó lovas katonának kezdetű népdalt, Virágné Hamar Nóra vezényletével.
Mindenki felszabadultan, vidáman fújta az ismert sorokat.
Csak azt tudom mondani: sajnálhatja, aki nem volt ott. Szegényebb lett egy felemelő élménnyel, és nem hajtott fejet Kodály nagysága előtt!

Bakó Jánosné

Fotó: Fehér Judit

Néhány hasznos link:

Nemzeti Évfordulók Titkársága

www.kodaly125.hu