Tisztelt ünneplő közönség, miniszter úr, államtitkár úr, képviselő asszony, mindenki, aki ma együtt ünnepel velünk! A város nevében szeretném megköszönni, hogy ezen a napon álmaink nagy része megvalósult az oktatási intézményekben. Nagyon sok ember közös munkája kellett ehhez. Amikor 2003-ban megálmodtuk azt, hogy rendbe tesszük oktatási intézményeinket, a bölcsődét, az óvodát, az általános iskolát, a gimnáziumot, sokan elismerően bólintottak, de voltak kételkedők is bőven. Az elmúlt évek arról győztek meg mindenkit, hogy álmodni kell, de nem csak álmodni, hanem tervezni, megvalósítani, végigvinni álmainkat. Ehhez nagyon sok segítséget kaptunk az államtitkár úrtól, az országgyűlési képviselőktől, a beruházótól, a kivitelezőtől.
Ma, amikor átadjuk az intézményeket, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a szülők, családtagok, az iskola tanárai és dolgozói az utolsó percekig dolgoztak azért, hogy minden elkészüljön. Ez a tér nem lenne lekövezve, ha az évek óta sokat segítő Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet nem segítette volna közel egymillió forinttal a munkák befejezését. Sok segítséget kaptunk a Millagra Zrt.-től, a Vakond Kft-től és még sorolhatnám tovább. A közösen elért eredmények mondatják velem, hogy remélem, a következő években legalább ilyen nagyszerű és hasonló nagyságú beruházások fognak megvalósulni. Arra kérem a nevelőket, a szülőket és a gyermekeket, legyetek büszkék az iskolára, hiszen édesapátok, édesanyátok adóforintjaiból, 603 millió forintból valósult meg. Megköszönöm a képviselő asszony és az államtitkár úr munkáját is. Igen, én is büszke vagyok Újszászra és arra, hogy 1200 gyermek részesült ebből a beruházásból, erőt adva a jövőre.

Szeptember elseje az új tanévet, az iskolakezdést jelenti. Minden évben a tanévnyitó alkalmával új ruhába öltözködnek a szülők, a nagyszülők, ünneplőbe öltöznek a gyerekek. Nem egyszerűen új tanévre készülünk, hiszen többszáz iskolás gyermek, pedagógus, a város lakossága is birtokba veheti az új iskolákat, amit a XXI. századi iskolaépület jelent. Újszász város lakossága bölcsen döntött, amikor a 2002-es önkormányzati választás után jóváhagyta a városvezetés döntését, hogy először a gyerekekkel, az iskolákkal kezdik a város fejlesztését. A polgármester úrral együtt büszke vagyok arra, hogy nagyon bölcsen saját jövőjükre, gyerekeikre gondoltak. Ki merte volna gondolni, amikor attól féltek, hogy le ne szakadjon a mennyezet, vagy a vizes falak miatt napokig kellett szellőztetni a kabátokat, hogy az új falak új minőséget, új igényességet, új lehetőséget teremtenek? Ez pénzben nem mérhető. A kisiskolások székén a kispárna is el van már készítve, akkor önök tudják, hogy az épület fontos, az épület feltétel, az épület lehetőség, hogy ebből az a minőség származzon, ami joggal elvárható az iskolától. Az iskola pedagógusai nem a kötelező óra, a munkaköri leírás tükrében gondolkodtak, hanem azon fáradoztak, hogy hétfőre minden a legszebb, a legjobb minőségben készen legyen. Arra készültek, hogy a jövőben ne mondhassa senki, hogy a vidéki gyereknek nincs meg a lehetősége a tanulásra, hanem hogy elérje azt, amire vágyik. Ezt nevezik esélyegyenlőségnek. Ezek a szavak ilyen tettekben testesülnek meg. Azt akarjuk, hogy minden újszászi kisgyermek a lehető legmagasabb minőségi ellátást kapja. Örülök, és köszönöm önöknek, hogy részese lehettem ennek a csodálatos döntésnek, részese lehettem a megvalósításnak, és sok-sok ötöst, érmet, jutalmat kívánok a gyermekeknek. Kiváló gyermekeket, együttműködő szülőket, nyugodt tanévet kívánok a pedagógusoknak, az újszásziaknak pedig azt, hogy legyen sok hasonló tervük, ami valóra válik.

Kedves polgármester úr, lányok és fiúk! Azt mondom, jó érzés újszászinak lenni! Szeretném megköszönni a polgármester úrnak, az alpolgármester asszonynak, a képviselő-testületnek, a közéleti embereknek az elmúlt 5 éves fáradozását, aminek az eredményét gyakran látjuk, hiszen jó néhány alkalommal már találkoztunk. Okosan döntött a lakosság, amikor a mesterségesen szított kormányellenes hangulatban, az elmúlt választáson megtartotta kormánypárti vezetőit, akik az itt élő emberekkel együttműködve, közös törekvésekből merítve hozzák meg döntéseiket. Nemcsak azt látom, hogy tudják, hogyan kell álmodni, de azt is tudják, hogyan kell szövetségeseket találni, hogy annak eredmény legyen a vége. A város országgyűlési képviselőjén kívül nagyon sok támogatója akadt ennek a törekvésnek, a legszebb példáját mutatja, hogy itt van Szekeres Imre miniszter úr, és parlamenti képviselőtársaim is, Jauernik István, Rózsa Endre, a megye korábbi tisztségviselői, Tokár István, Elek Sándor. Ők is nagyon sokat tettek azért, hogy ezek a tervek megvalósuljanak. Az út közepén tartunk, menetben vagyunk, és nagyon sok olyan törekvése van a városnak, amit mi jó szívvel támogatunk. Én, mint a város díszpolgára, ezt elemi kötelességemnek tartom. Bízom benne, hogy az álmoknak folytatásra érdemes további szép fejlődés lesz az eredménye, és örüljünk annak, amit közösen létrehoztunk.

Nem is tudom, hogyan kezdjem mondanivalómat. Nemrégiben Kínában jártam, és az esti beszélgetés során egy nagyon-nagyon idős ember - úgy 70-75 év körüli lehetett -, a vendéglátók egyike, aki egyenruhát viselt, nagyon szépen beszélt angolul. Jó volt vele beszélgetni. A vacsora végén megkérdezte tőlem, mi magyarok milyenek vagyunk, hogyan élünk, hiszen csak néhány információt hall vagy lát rólunk a tévében, és nagyon kíváncsi. Sokat gondolkodtam azon, mit is válaszoljak. Áthidalhatatlan volt a különbség köztünk azokban a körülményekben, amelyeket ott tapasztaltam, láttam. Egyetlen dolgot mondtam neki, amit talán meg tudok vele érttetni, azt, hogy nekünk magyaroknak egy dolog nagyon fontos. Egy dolog, ami biztosan közös a szokásokban, közösségekben, mely szerint gyermekeink mindennél fontosabbak. Értéknek azt tartjuk, hogy gyermekeink hogyan cseperednek fel, hogyan indulnak el az életben. Olyan kisvárosból származom, ahol tízezren lakunk. Máig emlékszem, ki volt az első tanítóm, emlékszem, ha mentem a könyvtárba, kivel találkoztam. Nagyon érdekes volt a válasz, az öreg katona azt mondta: - Miniszter úr! Maguk akkor éppen olyanok, mint a kínaiak, nekünk is az a fontos, akinek lánya, fia van, hogyan alakul a jövője. Ezt elhiszem, nincs szebb dolog, mint saját lányaink, gyermekeink felcseperedését látni.
Azt kívánom itt Újszászon, nem is igazán miniszterként, hanem az egyik szomszéd város, Jászapáti szülötteként, hogy ez az iskola jól szolgálja a gyerekeket, azt kívánom, tanuljanak, szórakozzanak, töltsék kellemesen az időt, nőjenek fel, cseperedjenek fel, becsüljék meg azt, amit szüleiktől, nagyszüleiktől kaptak! Sok olyan diák legyen, aki sokáig emlékszik arra, ki volt az első tanítója, ki volt a kémiatanára, énektanára. Emlékezzenek, ha később visszatérnek ide, ebbe az épületbe, ahol megkapták az útravalót az élethez. Minden jót kívánok azoknak a tanároknak, akik tanítanak, azoknak a lányoknak és fiúknak, akik tanulnak, kísérje őket szerencse az életben!
Köszönöm, hogy meghallgattak.

Tisztelt Kollégák! Tisztelt Vendégeink! Kedves Gyerekek!
Különös varázsa van a mai napnak. Iskolaavató és ünnepélyes tanévnyitó egyben. Nem sokszor adatik meg egy ember életében. Amikor júniusban bezártuk az előző tanévet - valljuk meg őszintén -, sokan álltatok velem szemben hitetlenkedve, amikor váltig azt erősítettem, hogy:
- mi soha többet nem fogunk kilenc épületben tanítani;
- nem lesz több olyan tanévünk, amikor a dohos, vizes épületben lerakott kabátjainkat napokig szellőztetnünk kell, hogy újra felvehessük,
- hogy nem kell többet az udvaron sorba állni, ha a szükség szólít.
Íme tessék! A csodapalotánk kész. A falak állnak, a tantermek berendezve, a dekorációk szebbnél szebbek! 21. századi iskolánk van, amit immáron hivatalosan is birtokba vehetünk. Mert hát illegálisan bizony már eddig is birtokba vettük. Sokan és nagyon-nagyon sokat dolgoztunk azért a nyáron, hogy az idei szeptemberi csengetés már az új tantermekbe, zavartalan körülmények közé hívjon tanárt, s diákot egyaránt! Hogy néhányan úgy érezzük, mintha június 30-adika után rögtön szeptember elseje következett volna? Nem számít! Megérte!
A tanévzáró ünnepélyen a diákok kapták meg a bizonyítványt a jól végzett munka elismeréséül.
Most formabontó módon a kollégáimnak - pedagógusoknak és minden iskolai dolgozónak - szeretnék jelképesen átnyújtani egy csillagos ötösökkel teli bizonyítványt, hogy így köszönjem meg azt a fantasztikus, megfeszített munkát, amelyet a nyár utolsó heteiben végeztek. Köszönöm!
Többször mondtam már, hogy a tanév közeledtét onnan lehet tudni, hogy egyre több diák köszön, egyre hangosabban.
Az idén történtek furcsa dolgok! Ahogy épült-szépült az iskola, nemcsak hogy egyre többen köszöntek és egyre hangosabban, hanem egyre többen mondták, hogy már alig várják, hogy becsengessenek! No, valószínű nem a felelés izgalmai és a dolgozatok miatt. Például azért, mert szeretné a liftet kipróbálni, vagy a szünetben rúgni a bőrt az aszfaltpályán. Ez utóbbi biztos nagyon izgalmas lenne, mert nagyon jól kell tudni irányítani a labdát ahhoz, hogy éppen ennyi ablak maradjon, mint a mai napon. Szerződésünk nincs az üvegessel, s tartok tőle, baráti alapon is igen drága lenne cseréjük.

Kedves Gyerekek!
Itt a tanévkezdés a nyakunkon, törjétek a fejeteket hétfőig, hogy milyen szabályokat alkossunk meg majd közösen az iskolai élet kialakítására. Fontos dolog, hisz a szabály úgy működik, mint a lépcsőházi korlát. Egyrészről megakadályozza, hogy a mélybe zuhanjunk, másrészről pedig bele lehet kapaszkodni, rá lehet támaszkodni, ha sokat kell fölfelé másznunk. A kisebbek között még több szabálykövető gyermek van, aztán egyre kevesebb lesz a számuk. Mindenesetre a nagyok figyelmébe ajánlom a fenti mondataimat. Talán érdemes elgondolkodni rajta!
Egy tanévnyitó nem múlhat el anélkül, hogy az iskola új polgárait ne szólítsam meg külön is!

Kedves kicsi elsősök!
Nem vagyunk ismeretlenek egymás számára, hisz jószerével mindannyiótokkal találkoztam már. Az oviban, amikor meglátogattalak titeket, illetve amikor elfogadtátok meghívásunkat, s részt vettetek az iskolahívogató programsorozaton. Jól tudom, hogy sokan tekintetek úgy az iskolára, mint valami csodapalotára. Bízom benne, hogy nem csalódtok, s szüleitekkel együtt felfedező kalandként élitek meg az iskolás éveket, s öröm és derű, nem pedig keserűség és csalódás vár rátok. Én a magam részéről az előbbihez szeretnék asszisztálni.
Mindannyiunkra szép és embert próbáló kihívások várnak. Bizonyára mindenkinek van már kész terve az új tanévre: jó azt pontosan tudni, hogy mi az, amit ugyanúgy szeretnétek csinálni, mint az elmúlt évben és mi az, amit másként.
Én úgy gondolom, hogy alapvetően nem az a fontos, hogy mások mit várnak el tőletek, hanem sokkal fontosabb az, hogy ti mit vártok el magatoktól.
Amit nagyon akar az ember, az úgyis sikerülni fog! Hát persze hogy munka árán! Ezt kell megtanítanunk nektek!
Kívánok mindenkinek nagyon sok erőt, türelmet, tapintatot, kitartást!
Kívánok sok lelkesedést, szép élményeket és sok sikert a közös munkához!
Gyereknek, szülőnek, pedagógusnak boldog új évet kívánok!
Ezzel a 2007/2008-as tanévet megnyitom!