Honlap Események Kirándult a Nyugdíjas Klub
Kirándult a Nyugdíjas Klub Nyomtat Email
Információk - Események
2009 október 12. (hétfő) 20:15

Kilencedik alkalommal rendeztek Rózsafesztivált Szőregen. A nyugdíjas klub idei kirándulásának célpontja ez a rendezvény volt. A nagy távolság miatt a klub vezetői igyekeztek más látnivalókkal is gazdagítani a programot. Először Tiszaalpáron állt meg a csoport. A régió egyik legjelentősebb műemlékét, az 1755-ben épült barokk templomot néztük meg, melynek különlegessége, hogy Szűz Máriának, mint a Jótanács Anyjának tiszteletére szentelték fel. A templom történetéről, belső berendezéséről, a nem messze lévő zárdatemplomról a helyi plébánostól kaptunk információkat.

A következő megállónk Csongrádon volt. A Fő utca platánsora a város szívébe vezetett bennünket, ahol rövid sétát tettünk. Megnéztük a Szentháromság szoborcsoportot, a Nagyboldogasszony templomot, a városházát, a szecessziós stílusban épült színes Batsányi János gimnázium épületét. A látnivalókról még a leszállás előtt ismertetőt hallgattunk meg Szekera Pálné Ilike és Vígh Imréné Terike előadásában.

Tizenegy óra körül érkeztünk meg Szőregre, a Rózsafesztivál színhelyére. Csodálatos látványban volt részünk. A rózsakompozíciókat az általános iskola klimatizált aulájában helyezték el. A nyári hőségben üdítő élmény volt a több ezer rózsa között sétálni, gyönyörködni. Az épület udvarán kertészek, kertépítők kínálták portékáikat. Többen vásároltunk is a kedvező árak láttán. A séta hatására bizony megéheztünk mindannyian. Az ebédet a rendezvény másik helyszínén fogyasztottuk el. A finom pulykaragut cigányzene tette még jóízűbbé. Ebéd után kicsit nézelődtünk az árusok között, és indultunk tovább Szegedre.

A Tisza partján parkolt buszunk, onnan indultunk a városközpont felé. Utunk egy játszóparkon vitt keresztül, ahol volt, aki felidézve gyermekkorát, nevetve csúszott le a csúszdán.

A Dóm téren már javában építették a Szabadtéri Játékok nézőterét.

A Fogadalmi templom történetéről idegenvezető adott tájékoztatást. Tőle tudtuk meg, hogy az 1879-es nagy árvíz után a városatyák fogadalmat tettek egy monumentális templom felépítésére, innen az elnevezése. A dóm egyik legjelesebb alkotása Fadrusz János Krisztus a keresztfán című szobra, mely az 1900-as Párizsi világkiállításon fődíjat nyert. Az ismertető után két merész vállalkozó (az egyik Krassóiné Gyüre Rozika) felment a templom kilátójába. A 290 lépcső utolsó szakasza már igencsak veszélyes volt, de az elénk táruló látvány megérte az izgalmakat.

A többiek eközben fagyiztak a fák hűvösében. Miután mindenki megpihent, továbbhaladtunk a Kárász utca felé. Ekkor nagy meglepetésünkre szebbnél szebb rózsákat kaptunk. A helyi rádió munkatársai osztották a virágokat a járókelőknek, ezzel is felhívva a figyelmet a Rózsafesztivál rendezvényeire. Szekeráné Ilike nyilatkozott is a rádiósoknak. Boldogok voltunk a sok szép rózsával. A Virág cukrászdánál még csak egy csoportkép készült, és indultunk vissza a buszhoz.

A hosszú utazást nótázással igyekeztünk kellemesebbé tenni. Gyüre Rozika még a szájharmonikáját is bevetette. Közben előkerültek az otthonról hozott sütemények és egyéb finomságok.

A hőségtől és a sétától elfáradva, de élményekben gazdagon értünk haza Újszászra. Biztonságos utunkat köszönjük Turza Jánosnak, buszunk sofőrjének. Ezúton mondunk köszönetet Molnár Péter polgármesternek a támogatásért, melyet a nyugdíjas klub részére biztosított. Köszönjük Szekera Pálné és Vígh Imréné körültekintő szervezőmunkáját.

Fotó: Barta Imréné

Kirándult a Nyugdíjas Klub
Kirándult a Nyugdíjas KlubCsongrád, Városháza
bwd  Képek 1/6  fwd

Utolsó frissítés: 2010 január 12. (kedd) 20:21
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal