Honlap Események Alakuló ülések
Alakuló ülések Nyomtat Email
Információk - Események
2009 október 10. (szombat) 16:40

A 2006. évi önkormányzati választásokat követően megalakult Újszász Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, valamint a Cigány Kisebbségi Önkormányzat.

Újszász Város Önkormányzata 2006. október 10-én tartotta alakuló ülését. Molnár Dezsőné levezető elnök köszöntője és a Himnusz elhangzása után Vígh Győző, a Helyi Választási Bizottság elnöke tartotta meg beszámolóját a lezajlott választásról, és ismertette annak eredményét. Ezt követően a 13 megválasztott képviselő - dr. Baky Endre, Battyányi Józsefné, Bogárné Simon Klára, Eszes János, Mérész József, Molnár Dezsőné, Kaló Istvánné, Petrik Ferenc, Répási Csabáné Tóth Rozália, Rózsa György, Szabó Győző és Szórád Róbert - esküt tett, és a HVB elnökétől átvette megbízólevelét. Ezt Molnár Péter polgármester esküje követte. A Szózat elhangzása zárta az ünnepi ülést, majd a megalakult testület munkaülésére került sor, melyen főállású alpolgármesterré választották Kaló Istvánnét.

A Cigány Kisebbségi Önkormányzat alakuló ülését 2006. október 11-én tartották, melyen Dani József, Kállai Csaba, Komáromi Gyula, Mozsár József és Rónavölgyi Sándor tettek képviselői esküt. A megalakult kisebbségi önkormányzat megválasztotta tisztségviselőit Kállai Csaba elnök, és Dani József elnökhelyettes személyében.

Fotó: Fehér Judit

Alakuló ülések
Alakuló ülésekA levezető elnök Molnár Dezsőné volt
bwd  Képek 1/10  fwd

Utolsó frissítés: 2010 január 24. (vasárnap) 01:03
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal