Honlap Események Újszász Város Napja 2006.
Újszász Város Napja 2006. Nyomtat Email
Információk - Események
2009 október 10. (szombat) 16:19

Idén a hónap harmadik szombatja, hagyományosan a város napja 2006. szeptember 16-ra esett. Ekkor ünnepeltük Újszász várossá avatásának kilencedik évfordulóját.

A szolnoki Légierő ZenekarReggel térzenével csalogatta a város lakóit az ünnepségre a szolnoki Légierő Zenekar (karmester: Válóczi Gyula százados), majd ünnepélyes zászlófelvonásra került sor a Szabadság téren a Magyar Honvédség 32. Budapesti Őr- és Díszezrede katonáinak segítségével. A gyülekezőket ez a nyolc katona és parancsnokuk zenés alaki bemutatóval kápráztatta el, mellyel már több nemzetközi díjat is megszereztek. A fegyveres gyakorlatsor számunkra újdonság volt. Köszönjük az élményt.

A Magyar Honvédség 32. Budapesti Őr- és DíszezredeA díjátadó ünnepségen, melynek kezdetét fanfárok jelezték, jelen volt Tokajiné Demecs Katalin, a JNK-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke, Palics, Debica és Csíkcsicsó képviselői, városunk vezetői, a korábbi kitüntetettek és sok-sok lakos. A vendégeket Bogárné Simon Klára, az Oktatási, Sport és Kulturális Bizottság elnöke köszöntötte, majd a fúvószenekar eljátszotta a Himnuszt. Molnár Péter, városunk polgármestere ünnepi köszöntője után a szolnoki Szigligeti Színház két tagja, Fülöp Attila klarinétművész és Fazekas Zsuzsanna zongoraművész adta elő Mozart A-dúr klarinétversenyének 3. tételét, majd Bogár László szavalta el Reményik Sándor egyik szép versét.

Szakmai díjjal tüntették ki Veres Józsefnét, az Időskorúak Szociális Otthonának osztályvezető ápolónőjétEzt követően került sor az Újszász Város Önkormányzata által adományozott díjak, kitüntető címek átadására. Bodnárné Szabó Gabriella és Dr. Cseh Gábor Pro Urbe Újszász díjat vehetett át, Jász Zoltánné, Tóth Csabáné és Veres Józsefné Szakmai Díjat, Nagy János Sport Díjat, a Bábolna Takarmányipari Kft. (képviselője: Ignácz Ferencné) pedig Gazdasági Díjat kapott. A kitüntetetteknek a díjakat Molnár Péter polgármester adta át. A díjazottak nevében Bodnárné Szabó Gabriella mondott köszönetet.

A városnapi ünnepség során Zoran Arsic és Molnár Péter aláírták az Újszász és Palics közti testvérvárosi megállapodástAlmási Klára népdal- és operett énekes mezőtúri népdalokkal kedveskedett az egybegyűlteknek, majd sor került az Újszász és a szerbiai Palics közötti testvérvárosi szerződés aláírására. Újszász részéről Molnár Péter, Palics részéről Zoran Arsic polgármester hitelesítette aláírásával a dokumentumot. Mindketten kifejezték azt a szándékukat, hogy a korábban már meglévő sportkapcsolatokat más területekre is kiterjesztve gyümölcsöző együttműködést kívánnak létrehozni. Régebbi testvérvárosunk, Debica részéről Krzysztof Madej alpolgármester köszöntötte a város lakóit, gratulált az elért eredményekhez, és átadta Stanislav Rokos polgármester üdvözlő plakettjét.

Az aranydiplomásokat az óvodások táncjátékkal köszöntöttékAz ünnepséget ezután a Fire Dance Táncegyüttes felnőtt csoportjának tangója színesítette (betanította Bukorné Juhász Dóra), majd aranydiplomásokat köszöntöttek: Balogh Ferencné és Kaló Ferencné óvónőket, (Szilvási Sándorné tanítónő betegsége miatt nem lehetett jelen), valamint Babos János tanárt, nyugalmazott iskolaigazgatót, aki a helyszínen vette át aranydiplomáját. A pedagógusokat az óvodások egy csoportja örvendeztette meg a János vitéz egy betétdalára előadott táncával (betanította: Alföldiné Hende Márta és Kasza Judit), majd az ünnepség utolsó műsorszámaként a csíkcsicsói Vadvirágok Hagyományőrző Tánccsoport fergeteges néptáncát láthattuk.

A kicsik menetjegy váltása nélkül utazhattak a kisvonatonMíg az ünnepség tartott, a piactér és környéke benépesült vidámparkkal, árusokkal, büfékkel. Délután itt folytatódott a város napi vigasság sok-sok látni-, hallgatni- és szórakoznivalóval. A kicsik menetjegy váltása nélkül utazhattak a kisvonaton, játszhattak a kalandparkban, ülhettek a sergőn, de volt kismotor, rodeobika és óriáscsúszda is. Sokan szerencsét próbáltak a nyereménykerékkel vagy a halászattal. Akinek kedve volt, követhette a tornacsarnokban folyó országos lábtoll-labda verseny mérkőzéseit.

Tápiógyörgyei Ifjúsági FúvószenekarA szabadtéri színpadon először a Tápiógyörgyei Ifjúsági Fúvószenekar lépett fel Toperczel Tibor vezényletével, majd a gyerekeknek kedveskedett Szűcs Balázs Játszunk együtt című zenés gyermekműsorával.

Mint minden évben, most is beillesztettünk egy blokkot a népdal és a néptánc kedvelőinek. Először a Százszorszép Népdalkör két csokrát hallgathatta meg a közönség (vezetőjük: Csiki Pál), majd a csíkcsicsói Vadvirágok Hagyományőrző Tánccsoport lépett fel Erdély különböző vidékeiről származó táncaival. (Oktatójuk Fodor Csaba). A talpalávalót hegedűn és harmonikán Becze István és János Szabolcs szolgáltatta. Szinte rengett a színpad a legények csizmái alatt, repültek a forgatagban a lányok pántlikái.A csíkcsicsói Vadvirágok Hagyományőrző Tánccsoport

A sportot kedvelők a jászberényi Kondor Take-wando Klub mutatott be látványos mozgásokat, támadásokat, védekezéseket, töréseket. A fiatalok között ott volt Szűcs Judit Európa-bajnoki bronzérmes és több korosztályos magyar bajnoki helyezett is. (Edzőjük: Eperjesi Nándor 1 danos mester.)A jászberényi Kondor Take-wando Klub

A látványos bemutatót egy még látványosabb követte a Kárpát úton. A tavalyi sikerre alapozva ismét meghívtuk Hagyó Tamás autós - motoros kaszkadőrt és társait, akik lélegzetelállító mutatványaikkal elképesztették a közönséget.

A színpadon a műsort a Fire Dance Táncegyüttes folytatta. Öt csoportban léptek fel változatos műsorukkal: modern tánc, szamba, jive, cha-cha, a Kabaré című musical zenéjére koreografált táncok, break és show-tánc. A break-esek mestere Molnár Tamás volt. Utánuk az azóta egyre népszerűbbé váló (a könyvtárban CD-n és DVD-n is kapható) Újszász dal előadása következett Bárdosné Ulviczki Györgyi és Kerekes Piki József jóvoltából. Kísért: Dr. Boros Zoltán és Tóth Ferenc. Hagyó Tamás és csapata motoros kaszkadőr-mutatványokat produkáltak a sportcsarnok előtti úton

A nagy létszámú közönség körében kialakult jó hangulatot tovább fokozták a Sógorok: Citrom sógor és Tamás sógor. Sokak nagy örömére igazi mulatós zenét játszottak.

Palcsó TomiEzután műsorváltozás történt, mert sztárvendégünk, Palcsó Tamás - aki mindenféle sztárallűrtől mentes, szerény, kedves személy - kérésére kicsit előbbre hoztuk fellépését. Nem maga miatt kérte a változtatást, hanem mert nem akarta magyar előadó nélkül hagyni a zentai közönséget. Ott ugyanis Gáspár Lacit kellett helyettesítenie. Köszönet a megértésért az őt követő együttesnek. Palcsó Tamás megasztár nagy sikert aratott hódolói körében. Fellépését követően szívesen osztotta az autogramokat is, amíg ideje engedte.

Azután megint különleges élményben lehetett részünk. A Guru Menta együttes arab gyökereken nyugvó világzenét játszott különleges hangszerein, melyet sejtelmes "fátyoltánccal" színesített Almási Diána.A Guru Menta együttes

Közben besötétedett, következhettek a tüzes programok. A piactéren a Napszövetség zsonglőrei ejtették ámulatba fantasztikus mutatványaikkal a közönséget, amihez hamarosan kapcsolódott az ismét színpompás tűzijáték.

A Napszövetség zsonglőreiAki még nem fáradt el, az hajnali két óráig rophatta a táncot a Have-Rock Együttes zenéjére, akikre nem lehetett panasz, mert igazi utcabáli hangulatot varázsoltak. Az időjárásra sem panaszkodhatunk, mert egész nap kellemes, napos idő volt, és az eső - mintha csak tudta volna, meddig tervezzük az ünneplést - 1.50-kor kezdett el cseperegni.

Úgy gondolom, a rendezvények, programok sorozatában mindenki találhatott neki tetszőt, és nagyon örülök, hogy a szokottnál többen érdeklődtek közös ünnepünk iránt.

F. Szekeres Zsuzsa

 

Fotók a Képtárban

Ui.: A nap sikeréért, ezen belül a külföldi vendégek gardírozásáért nagyon sokan dolgoztak. Megköszönöm minden segítőtársam munkáját.

Utolsó frissítés: 2010 január 10. (vasárnap) 16:23
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal