Honlap Események Aranylakodalom
Aranylakodalom Nyomtat Email
Információk - Események
2011 november 21. (hétfő) 15:23

Szurmai Margit és Szőnyi József, valamint Polónyi Mária és Szurmai Béla 1961. október 11-én mondták ki a boldogító igent a zagyvarékasi templomban. Azóta pontosan 50 év telt el, s ennek örömére úgy döntöttek, hogy családtagjaik, barátaik körében megünneplik ezt a jeles eseményt.

50 évvel később, 2011. október 15-én Szolnok mellett egy Millér-parti telken gyűlt össze a násznép. Igazi, hamisítatlan lagzis hangulatban telt a nap, már-már úgy éreztük, hogy semmi sem változott az idők folyamán. A régi lakodalmak hangulatát kiválóan visszaadta a lagzis sátor, az utcára kihallatszó zene, a sürgő-forgó emberek. A délben kezdődő mulatság Bóta Anita általános köszöntőjével kezdődött, majd az unokák nevében Szurmai Tamásmondott beszédet. Ezt követően a gimnázium konyhájának dolgozói által elkészített isteni finom ebéd következett. Majd kezdetét vette a tánc, az éjfélig tartó mulatság. Úgy gondolom, hogy aki ott volt, nagyon jól érezte magát.

A két „ifjú” párnak ezúton is kívánunk sok-sok boldogságot, örömöt, egészséget, és további boldog házas éveket.

Férj:

50 éve, hogy megismertelek,
50 éve, hogy oltárhoz vezettelek,
50 éve küzdöttünk együtt,
Ezt a Jó Istennek meg is köszönjük.

Feleség:

50 éve, hogy oltár elé álltam veled,
Köszönöm Neked a hosszú küzdelmes életet.
50 éve egymás mellett tehát,
Kérjük a Jó Istent, hogy tovább, tovább…

Szurmai Tamás

 

Kettős aranylakodalom
(Fotó: Szurmai Tibor)

 

Polónyi Mária és Szurmai Béla 50 évvel ezelőtt

 

Szurmai Margit és Szőnyi József

 

Utolsó frissítés: 2011 november 21. (hétfő) 15:24
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal