| A Város Napja |
|
|
| Információk - Események | |||
| 2011 szeptember 29. (csütörtök) 13:02 | |||
|
Újszász szeptember 17-én ünnepelte várossá avatásának tizennegyedik évfordulóját. A városháza előtt a három zászlót - újszászi, nemzeti, európai uniós - az a három fiatalember vonta fel, akik augusztusban megnyerték a Nemzetközi Lábtoll-labda Bajnokságot: Barta Ferenc, Herczeg Gábor, Szűcs Gergő. A délelőtti ünnepélyen Bogárné Simon Klára bizottsági elnök köszöntő szavai után Molnár Péter polgármester mondott ünnepi beszédet. Az Operabarátok Kamarakórusa két dallal üdvözölte a megjelenteket. Ezután a Szolnoki Szimfonikus Zenekar két tagjának - Szalisznyó Emília és Vargáné Szűcs Györgyi - fuvolajátékában gyönyörködhetett a közönség. Simon Erika, a szolnoki Szigligeti Színház korrepetitora ismét egy kiváló művészt hozott az ünnepségre: Hűse Csabát, az egri Gárdonyi Géza Színház tagját, akit a színházba járók Szolnokon a Jézus Krisztus szupersztár Pilátusaként láthattak. A Gül baba című operettből adott elő egy részletet.
Fotó: Fehér Judit, Kovács Nándor
Ezután a díjak átvétele következett, melyeket a méltatások elhangzását követően Molnár Péter polgármester adott át. A díjazottak nevében Botka Lajosné díszpolgár szólt. Megköszönte a megtiszteltetést, és ígéretet tett arra, hogy ki-ki erejéhez, képességéhez mérten továbbra is Újszász városért, annak lakóiért tevékenykedik. A kitüntetetteket a Liliom néptánc csoport a Palotással köszöntötte. Juhász Dóra és Pomázi Tamás az Ötödik elem c. film egyik betétdalára mutatott be egy csodás koreográfiát. A műsort a Sparkling Diamonds nagy sikerű dzsesszbalett produkciója zárta. Az ünnepségre érkező és onnan távozó vendégek megnézhették a Nagy Béla által Újszász múltjáról készült tematikus fotókiállítást, vetített képes formában is. A helyiek és a városba látogatók egész nap találtak programot. A tornacsarnokban késő éjszakáig folyt az Újszász Kupa országos lábtoll-labda verseny, a gyermekek a vidámparkban szórakozhattak. Igaz, most csak egy-két eszköz állt rendelkezésre. Számos árus kínálta portékáját, a büfék a finom falatokat. A Népi Díszítőművészeti Szakkör tagjai kézműveskedni, Kaló Gábor méhész mézet kóstolni várta a vendégeket. A délután, az este és az éjszaka a tánc és a mozgás jegyében telt, amit nemcsak nézőként, hanem aktív résztvevőként is élvezhetett a közönség. A Piactéren felállított színpadon, a hagyományőrző műsorban a Liliom néptánc csoport táncait, a Százszorszép Népdalkör dalcsokrait és a középiskola citeracsoportjának dalait hallhattuk - láthattuk. Ezután egy különlegesség következett. Piros és kék huszárruhába öltözött, csákóval, karddal felszerelt idős hölgyek vonultak a színpadra. Pattogós indulók zenéjére „huszárosan, fiatalosan” járta a táncot a Nosza Mami. Hamarosan fiatalok lepték el a színpadot. A Firedance Táncegyüttes különböző csoportjai adtak színpompás műsort. Rövid séta következett az általános iskola udvarára, ahol a szolnoki Újvárosi Diák Sportegyesület kiváló kötélugrói tartottak bemutatót, majd az újszászi zászlóforgatók és mazsorettek gyakorlatainak tapsolt a szép számú nézősereg. Azután megint séta, vissza a színpadhoz. A Dalmadance csoportjai, Oláh Dániel versenytáncos és új párja, Verebélyi Hanna nyújtottak újabb élményeket. Tavasszal járt nálunk Laki Péter egy műsorban, ahol nagy tetszést aratott. Ezt az osztatlan sikert most ismét kivívta magának nosztalgia dalaival. Palcsó Tamás megasztár sem először lépett színpadra Újszászon. Hangja talán még érettebbé vált, amit a közönség csápolással, ovációval honorált. Megint séta az iskolaudvarra, ahol Sándor Nóra várta zumbázni a mozgásra vágyókat. Hihetetlenül sokan voltak. Az ezt követő tűzijáték is mindenkit elkápráztatott, amit most a KTSZ-műhely tetejéről lőttek fel. A napot a Piactéren a hangosítást egész délután térítés nélkül vállaló Földi András és Makai Dániel retrodiszkója zárta. Köszönet minden fellépőnek, segítőnek, támogatónak, hogy a nehéz gazdasági körülmények ellenére is meg tudtuk rendezni ezt a napot. F. Szekeres Zsuzsa
Nagy Béla archív fotógyűjteménye
Digitalizáltatta: Dr. Szóró Magdolna
|
|||
| Utolsó frissítés: 2011 október 02. (vasárnap) 11:21 |




























