| Jótékonysági bál |
|
|
| Civil fórum - Civil hírek | |||
| 2011 március 20. (vasárnap) 17:38 | |||
|
2011. február 12-én a „Gyere segíts” Alapítvány megtartotta első jótékonysági bálját. Sajnos, nem volt túl sok időnk a szervezésre, ezáltal a bál hirdetésére sem, de így is igen szép számban megjelentünk a rendezvényen. Mintegy 80 vendég töltötte meg a művelődési ház nagytermét. Azt est programja egy rövid műsorral kezdődött, ahol Ulviczki Györgyi csodás énekhangjában gyönyörködhettünk, Gonda Adrienn szavalatát hallgathattuk meg, majd a Fire Dance középső tánccsoportja villogtatta meg tánctudását, és végül Sárszegi Dávid, a szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola tanulója – aki akrobatikus kötélugró – kápráztatott el bennünket ügyességével. Az este retro discoval folytatódott, a zenét Földes Roland biztosította. Azt hiszem, mindannyiunk nevében elmondhatjuk, hogy fergetegeset szórakoztunk. A hangulat, a zene is nagyon jó volt. Örömmel tudunk beszámolni arról a tényről, hogy jótékonysági rendezvény lévén sikerült megtalálni azokat az embereket, akik valamiben tehetségesek, és tehetségüket ingyen, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül mutatták meg az arra kíváncsi bálozóknak. Így az összes fellépő és Földes Roland, a discos is ingyen vállalták a szombat esti szereplést. Hálásan köszönjük nekik és Kerepesiné Bajor Zsuzsának is önkéntes munkáját, aki mind a szervezésben, mind a lebonyolításban sokat segített a kuratóriumnak. Hálásak vagyunk a gimnázium konyhájának támogatásáért is, akik vendégváró falatokat sütöttek az asztalra.
Jó hangulatban telt a "Gyere segíts" Alapítvány első jótékonysági bálja
Ezúton szeretnénk megköszönni a bálozóknak is a részvételt, hiszen a belépő és támogatói jegyek vásárlásával alapítványunk célkitűzéseit támogatták. Külön köszönetet mondunk dr. Szóró Magdolnának, aki február havi tiszteletdíjának egy részével támogatta alapítványunkat. Támogatói jegy vásárlásával név szerint a következő vendégek ismerték el célkitűzéseinket: Szabóné Balogh Etelka Szabó János Varga Imre Szalay Ferenc Szolnok város polgármestere Kovács Sándor a megyei közgyűlés elnöke Lázár Imréné Dr. Ágotai Ede Dr. Baky Endre Kaló Istvánné Újszász város alpolgármestere Kovács Nándor Kalóné Tekes Magdolna Hajdú Gyula Sulyok Mariann Balaska László Fehérné Szekeres Zsuzsanna Dr. Pernyész Melinda Juhászné Ulviczki Zsófia Császár Enikő Szabó Győző Kerepesiné Bajor Zsuzsanna Pomázi Melinda Bakóné Ponyeczki Zita Tarcsáné Varga Edit Ádám Zsuzsanna Rézsóné Szalay Gabriella Takács Zoltán Zérczi Éva Pap Gábor Földiné Juhász Erika Bugyi Bertalan Varga Julianna Zérczi Lászlóné Göblyös Imréné Szabó Józsefné Konka Csaba Gődérné Dányi Mária Veresné Lakatos Ágnes Bartáné Mucza Tünde Bábosik Ferenc Tóth Imre Bencsik Orsolya Nagy Máté Orosz Csaba Németh Éva Dóra Ákos Berkó Attila Farkas Gábor Zanócz Béla Sándor Nóra Horváth Martina. Nagyon sok tombolatárgy gyűlt össze, amit nemcsak a bálozók hoztak magukkal, hanem több felajánlás érkezett olyan újszászi lakosoktól is, akik nem tudtak részt venni a rendezvényen. A következő sorokban nekik szeretnék köszönetet mondani. Név szerint: Dobozi Róbert Dobozi Andrea Dobozi Györk Dobozi Boglárka Ágotai Emese Ágotai Ede Borostyán cukrászda Zagyvarékas Makai János Makainé Zérczi Zsuzsa Makai Dániel Makai Ádám Takács Zoltán Répási Csaba Anna virágüzlet 100 Ft-os bolt Batthyányi Józsefné Varga Imre Varga Imréné Zérczi Lászlóné Bodnárné Szabó Gabriella Mérész Zoltán Némethné Varga Edit Fehérné Szekeres Zsuzsanna Korpácsi Ferenc Lázár Imréné és családja Petrik Ferenc Pomázi Melinda Dr. Szóró Magdolna Dr. Ágotai Ede Gődér András és neje Dr. Baky Endre Konka Csaba Ádám Zsuzsa Tánczos Erika Takács Zoltán Bogár Petra Bogárné Simon Klára Foltvarró Kör Hajdú Gyula Kalóné Tekes Magdolna Kurdiné Tóth Melinda „Gyere segíts” Alapítvány. Kedves Újszásziak! A „Gyere segíts” Alapítvány első jótékonysági bálján összegyűjtött összeg nagy segítség lesz abban, hogy vállalásainkat folytatni tudjuk, és új feladatokat tűzzünk ki magunk elé. Bár az összeg is igen jelentős, és mi, a kuratórium tagjai nagyon örülünk a befolyt támogatásnak, mégis azt mondhatom, hogy ettől jóval nagyobb az a pénzre nem váltható tőke (a szeretet, segítőkészség, tenni akarás és empátia), amit a bál szervezése alatt és a rendezvény alkalmával is tapasztaltunk. Ez ad új erőt és lendületet a folytatáshoz, és erősít meg bennünket abban, hogy jó úton haladunk, és nemes célért dolgozunk. A bálon résztvevő vendégeknek ezúton üzenem, hogy természetesen tervezzük, hogy a „Gyere segíts” Alapítványnak lesz 2. jótékonysági bálja is, amelyre mindenkit szeretettel várunk. Végül még egyszer mindenkinek köszönjük a jelenlétet, a segítséget és a támogatást is. Tisztelettel: Ágotai Emese
|
|||
| Utolsó frissítés: 2011 március 20. (vasárnap) 17:40 |


















