| Teltház az Idősek Világnapján |
|
|
| Civil fórum - Civil hírek | |||
| 2010 december 29. (szerda) 12:39 | |||
|
Nagysikerű rendezvényt tartottunk a Civil Fórum és a Zagyva menti Integrált Központ szervezésében 2010. november 18-án a művelődési házban. A szervezők legnagyobb öröme az, ha minél többen részt vesznek a rendezvényeken, mely sok-sok előkészületet igényel. Fehérné Szekeres Zsuzsa művelődési ház igazgató konferálásával elsőként Papp Sándorné kisgyermekek körében mondta el a „Szeressétek az öregeket” című verset. Ezt követően a köszöntők hangzottak el. Molnár Péter polgármester szólt a megjelentekhez, aki szívügyének tekinti az idős, nyugdíjas emberekkel való törődést és foglalkozást. Ezt követően a főszervezők, Ulviczki Józsefné, a Civil Fórum vezetője, Farkas Józsefné, a Zagyva Menti Integrált Központ igazgatója, valamint Molnár Sándor, a vasutas nyugdíjas szakszervezet elnöke mondott ünnepi köszöntőt. Ulviczki Józsefné: Az előző évi sikeres rendezvény után úgy döntöttünk, hogy a mai napon ismét megrendezzük az Idősek Világnapját a civil szervezetek nyugdíjasai, a családsegítő szolgálat gondozottai, az idősek nappali ellátásában résztvevők valamint az érdeklődő nyugdíjasok számára. Az Idősek Világnapja ugyan október 1-jén van, azonban a választások és más akadályok miatt az ünnepséget korábban nem tudtuk megtartani. Bízom benne, hogy a megjelentek örömüket lelik abban, hogy ismét együtt lehetünk, és a műsorban is, amire a fellépők nagyon nagy szeretettel készültek. Farkas Józsefné: Kedves Ünnepeltek! Tisztelt Vendégeink! Az idősek napján köszöntöm Önöket, akik hosszú élet munkáját és rengeteg tapasztalatát tudhatják maguk mögött. Élettel teli bölcsességüket, szeretetüket, gondoskodásukat mindannyian érezzük, hiszen Önök neveltek és tanítottak bennünket. Az idősek nem egyetlen napot érdemelnek. Rájuk az év minden napján oda kell figyelni, hálával és szeretettel. Ki más érdemelné meg a legnagyobb tiszteletet, mint az az ember, aki egész életében helytállt, dolgozott, összetartotta a családot, felnevelte gyermekeit, segít felnevelni unokáit? Az olyan ember, aki egy életen át bizonyított, tisztességet, becsületet, szorgalmat. Szüleink, nagyszüleink mosolya és gondoskodása most is rengeteg erőt sugároz felénk. Az ő kitartásuk, szeretetük felbecsülhetetlen kincs számunkra. A mi feladatunk, hogy idős embertársainknak olyan életkörülményeket biztosítsunk, mely lehetővé teszi számukra az öregkorhoz méltó derűs életet. Vigyáznunk kell rájuk, segíteni őket, hogy a hosszú évek kemény munkája után megkapják azt az anyagi és erkölcsi támogatást, amellyel örömteli életet élhetnek. Sütő András gondolatát idézem: „Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött.” A mi világunk Önökkel: apáink, nagyapáink életével, munkásságával kezdődött. Önök építették számunkra azt a jelent, amelyben a mi generációnk egy újabb nemzedék jövőjét alapozhatja meg. Mindennapi munkánkhoz az elődök példáiból meríthetünk erőt, hitet és bátorságot. Sokan mondják az idősek közül, hogy megették már a kenyerük javát. Én ezt úgy gondolom, megtették, amit várt tőlük a család, a nemzet, s most már a pihenés éveit töltik. Aktívan és passzívan, anyagi gondokkal, gyengülő egészséggel, a gyerekek, unokák nyújtotta örömökkel, borúval-derűvel morzsolják a lassúbbodó tempójú napokat. Mi mindnyájan, akik ma jelen vagyunk ezen az ünnepségen, kívánjuk Önöknek, hogy a több évtizede közösen kiválasztott úton haladjanak tovább jó egészségben. Amint a természetben is van tavasz, nyár, ősz és tél, az ember életében is ez a folyamat megy végbe. Az idős kor az élet rendje, az éretté válás korszaka, életbölcsességgel, gazdag tapasztalatokkal. Kérjük a jó Istent, adjon még sok-sok lágy, simogató tavaszt! Köszönjük a példamutatást! Köszönjük az emberi értékeket, melyeket belénk csepegtettek. Nemcsak ezen a napon, hanem mindig meg kell tenni mindent azért, hogy érezzék, fontos részei az életünknek, és nem hagyjuk magukra önöket. Magam és intézményünk minden dolgozója nevében kívánom, hogy egészség kísérje idős napjaikat, szerető család osztozzon örömeikben, segítsen gondjaikban! Molnár Sándor: Valamennyi szervező és közreműködő nevében őszinte tisztelettel és szeretettel köszöntöm önöket, a szép kort megélt nyugdíjasainkat. Hálásak vagyunk, hogy ilyen szép számmal elfogadták a meghívásunkat. Az utóbbi évek azt bizonyítják, hogy ezt a rendezvényt közkinccsé kell tenni. Az Idősek Világnapján nemcsak köszöntjük a vendégeinket, hanem kitüntetéseket és emléklapokat adunk át nyugdíjas tagjainknak. Ez a kitüntetés most nem egy-egy személynek szól, hanem az itt résztvevő összes személynek. Jelképes virágcsokorral köszöntöm a most névnapjukat ünneplő hölgyeket. A jó egészség, az erő soha ne hagyja el őket. Köszönöm mindazoknak a munkáját, akik hozzájárultak a mai rendezvény sikeréhez, legyen az akár szervező, akár fellépő. Az ünnepelteket szendviccsel, sós és édes süteménnyel, üdítővel és teával kínáltuk meg. Többen hiányolták a vörös bort, de ami késik, nem múlik, lesz majd Apák napján!!!! Minden rendezvényünkre szeretettel várjuk az újszászi lakosokat, de a vendéglátás miatt kérjük, részvételi szándékukat előtte a Csiszér-házban jelezni. A Százszorszép Népdalkör dalcsokorral kedveskedett. Krassóiné Gyüre Rozália egy szívmelengető verset olvasott fel, Dienes András több civil szervezet igen aktív tagja is szavalt. Kelemen Mihályné megható versén szinte valamennyien elérzékenyültünk. Igazi meglepetést szerzett egy Hatvanból érkező csoport, akik zenés-verses összeállítást adtak elő. Több újszászi ember különösen örült Kovács Kálmánné Almási Erzsébetnek, akivel jólesett találkozni. Az országszerte híres Nosza Mami tánccsoport fergeteges előadása mindenkit lenyűgözött. A végén meglepetésként Polónyi Illésné és Tóth Lászlóné lépett fel. A felújított vidám jelenet nagy sikert aratott. Végül Kovács Kálmánné Almási Erzsébet, a hatvani nyugdíjas klub nevében megköszönte a szervezőknek a lehetőséget, hogy felléphettek az újszászi művelődési ház színpadán. A műsor után, falatozás közben szólt a zene, sokan táncra is perdültek. Támogatóink: Városi Civil Fórum, Mozgássérültek JNSZ. megyei Egyesülete újszászi csoportja, Városi Polgárőr Egyesület, Vasutas Nyugdíjas Klub, Együtt Újszászért Egyesület, Aranyifjak Nyugdíjas Klub, Fekete József Kertbarát Kör, Földi Lászlóné, Bálint Ferenc és a Szász Vendégház munkatársai, Varga János zenész, a művelődési ház dolgozói és a Zagyva menti Integrált Központ dolgozói. Farkas Józsefné
Az óvodások köszöntője
Ünnepi tortával a szociális munkások Fotó: Kézér Béla
|
|||
| Utolsó frissítés: 2010 december 29. (szerda) 12:48 |



















