Honlap Civil fórum Civil hírek Háborús emlékmű felújítása
Háborús emlékmű felújítása Nyomtat Email
Civil fórum - Civil hírek
2010 december 29. (szerda) 12:19

2010. november 1-jétől újra szép, méltó megjelenésében látható az újszászi temetőben lévő háborús síremlék.

Röviden papírra vetem az ehhez vezető utat.

Először is egy pár mondat erejéig a munkálatokról. Október utolsó hetében néhányan összefogtunk, és nekiláttunk a felújításnak. A szobron lévő repedéseket eltüntettük, majd lefestettük, végül fehér kavicságyással vettük körbe a síremléket. A munkálataink során kellemes, napsütéses idővel ajándékozott meg bennünket a jó Isten. Végül a felújítással november elsejéig elkészültünk, így Halottak napján mécsesek gyújtásával, illetve koszorúzással méltón megemlékezhettünk hőseinkről. A felújítás 4-5 napi munkát igényelt.

A síremlék történetéről is szólok.

A háborús emlékmű az idén 10 éves. 2000-ben alapította nemzeti érzelmű újszásziak egy csoportja – ahogyan ezt a felirat is jelzi – a „Nemzetünkért elesett magyar hősök emlékére”.

A felújításhoz kis híján 20 személy járult hozzá, ki munkával, ki pénz adománnyal. Ezek között vannak magánszemélyek, vállalkozók és motorosok is.

Ezúton szeretném megköszönni a felújítás ötletgazdája, Hegedűs Attila, és a munkálatok megszervezője, Kocsis Gábor nevében is a támogatók mindennemű segítségét!

Ifj. Kovács László

 

Munka közben

 

A felújítók és a felújítást támogatók

 

Utolsó frissítés: 2010 december 29. (szerda) 12:30
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal