A sors úgy hozta, hogy néhány alkalommal, egy-két napot tölthettem el egy német kisvárosban, Dedinghausenben. E pici városka Lippstadt részeként önálló életet él. Lakói a közeli nagyvárosban dolgoznak, a nagyobb gyerekek is oda járnak iskolába.

Az utcáin sétálva, vágyakozva fogalmazódott meg bennem a gondolat: Mit tehetnénk azért, hogy Újszász is ilyen legyen? Tudom, más a történelmi háttér, más az életszínvonal, sőt más az időjárás is. Mégis jogosnak érzem a kérdést: Tehetnénk-e többet, mi újszásziak a környezetünkért?

Úgy gondolom, IGEN!

Közös munkával, összefogással szépíthetjük a várost. Ki-ki lehetőségei függvényében szépítheti saját környezetét. A gondozott kertek, parkok, virágok, a muskátlis ládák, a szépen nyírott fű mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy városunk szebb legyen, hogy sétálni támadjon kedve az embernek a napi munka után, hogy jó legyen újszászinak lenni.

Fogjunk össze! Legyen ez a tavasz a virágosítás, a parkosítás tavasza! Fogjunk össze lakosok, közintézmények, vállalkozások, és mindenki a maga környezetében tegye meg azt, amit megtehet a város szépítéséért.

Tudom: különböző életkorban, különböző élethelyzetekben, az anyagi lehetőségek függvényében más-más az emberek értékrendje. Másként ítélik meg a környezet szépítésének felelősségét, az ebben való saját szerepvállalásukat. Önkritikusan azt is látom, én magam sem teszek meg mindig mindent azért, hogy saját környezetem szebb legyen. Éppen ezért azt gondolom, nem az a célravezető, ha azt keressük, hogy a másik mért nem tesz meg mindent, nem az a célravezető, ha a másikban keressük a hibát!

Legyen az összefogásunk alapja a példamutatás! Aki tehet valamit, tegye meg, mutasson példát saját környezete szépítésével. Legyen az összefogásunk alapja az optimizmus! Ne keserítsen el bennünket, ha egy kiültetett virág eltűnik, ha egy fát letörnek, ha valaki visszaél az optimizmusunkkal, az egymásba vetett bizalmunkkal. Legyen az összefogásunk alapja a nevelés. Bízzunk abban, hogy a példamutatásunk ragadós, nevelő hatású, hogy egyre többen kapcsolódnak hozzánk.

Az Újszászi Nevelési Központ dolgozóival közösen azt határoztuk el, hogy igyekszünk élen járni ezen a területen. Igyekszünk rendben tartani környezetünket, parkosítani, virágosítani. Úgy gondolom, az általános iskola előtti park talán már bizonyítja is ezt a törekvésünket. Bevallom, az elmúlt napokban többször futott át rajtam némi büszkeség, amikor elmentem az épület előtt, és láttam munkatársaim gondos munkája eredményét.

De azt is bevallom őszintén, nagy szükség van az optimizmusra is. Hiszen könnyen elkeseredik az ember, látva egy-egy lopás, rongálás eredményét.

Mégis azt kérem, ne adjuk fel! Ne engedjük, hogy néhány ember butasága, neveletlensége határozza meg városunk arculatát. Ha ellopták éjjel, ültessük újra nappal! Mutassunk példát, ezzel neveljük embertársainkat a jóra.

Egy-egy lopást, rongálást látva mindig felmerül bennem a kérdés: Miért? Mi lehet az oka annak, hogy valaki ellop néhány árvácskát, néhány cserjét? Csak arra tudok gondolni, hogy eladja. Gyorsan túlad rajta, így szerezve néhány ezer forintot. De gyorsan eladni csak olcsóbban lehet. Legyünk ebben is példamutatóak. Ne vegyünk bizonytalan eredetű árut csak azért, mert olcsóbb pár forinttal. Nézzük meg, kitől vásárolunk!

Fogjunk össze! Ha mindenki tesz egy kicsit, az együtt nagyon sok lesz.

Szabó Győző