| Nyugdíjas vasutas hírmondó |
|
|
| Civil fórum - Vasutasok Szakszervezet Újszászi Alapszervezete | |||
| 2010 augusztus 24. (kedd) 16:23 | |||
|
Először is tisztelettel megköszönöm a sok-sok elismerő szót, amit azért kaptam, hogy információimat széles körben közöltem önökkel, kiemelve egy-egy nyugdíjasainkat nagyban érintő intézkedést és folyamatot. Hírmondóm kiemelt részének kell tekintenem a 60. jubileumi nyugdíjas vasutasnap ünnepségsorozatát. Elsőként a Rudolf Segély Egyesület vezetőjétől kaptam meghívót, ahol emléklapot vehettem át sok évtizedes tagságomért, és a vasutas nyugdíjasok érdekében végzett munkámért. Igen jólesett. A második esemény a MÁV ZRT és ONYSz közös rendezésében, a Budapesti Vasúttörténeti Parkban zajlott ünnepség volt. A vezetők megköszönték a nyugdíjas vasutas társadalom hozzáállását, kitartását, és évtizedes munkáját. Továbbra is biztosítani kívánják a hároméves megállapodás kötelezettségeit. A segélyegyesületek vezetői megköszönték a tagságuk támogatását. Mi az ÖTA ügyvezető elnökétől az ONYSz elnökségén keresztül írásbeli köszönetet kaptunk közreműködő munkánkért.
A vacsoraasztalnál (Fotó: Szabó Ferenc)
Tájékoztatásként közlöm most is, hogy évente közel 700 kérelemmel foglalkozunk, kiszolgálva városunk mintegy 2000 fős nyugdíjasságát és családtagját. A szolnoki rendezvényt a MÁV SE pályáján tartották, melyen nyugdíjasaink jól érezték magukat, részvételükért köszönetemet fejezem ki. A negyedik vasutasnapi ünnepségünket mintegy 30 fő részvételével az Idősek Otthonában tartottuk meg. Az ünnepség személyem ünnepi köszöntőjével, Nagy Feri bácsi, Dienes András és Dókáné Erzsike verses összeállításával zajlott le. Emléklappal és ajándéktárggyal köszöntöttük a 100 éves Rigó Imre bácsit és kedves feleségét, majd süteménnyel és üdítővel kedveskedtünk a résztvevőknek. ők ezt úgy honorálták, hogy közösen elénekeltük a „Három gőzös áll az újszászi vasútállomás negyedik vágányán” c. nótát.
A műsorban fellépett a Százszorszép Népdalkör (Fotó: Szabó Ferenc)
Köszönjük Bartáné Katika és kolléganője közreműködését, az igazgatónő köszönetét az ünnepségünk megtartásáért. Tisztelt nyugdíjasaink, olvasóink! Az ötödik rendezvény a városi nyugdíjas vasutasnapi ünnepségünk volt, amit a művelődési házban tartottunk, mintegy száz fő részvételével. Csak köszönet és elismerés jár a résztvevőknek, a hőség okozta kitartásukért is, de az elhangzott értékelő szavak szerint megérte, mert a szervezők, a résztvevők, a műsort adó fellépők igyekezete a tetőfokon állt. Köszönjük, és aki akármilyen oknál fogva nem tudott eljönni, nem is tudja, mit szalasztott el!
Fodor Gábor, Molnár Sándor, Pap Zoltán és Szekeres István (Fotó: Szabó Ferenc)
Elnöki köszöntővel kezdődött a 60. Jubileumi Nyugdíjas Vasutasnap helybéli megünneplése. Köszöntöttem a szép kort megért tagságot és hozzátartozóikat, a meghívott tisztelt vendégeket, Fehérné Szekeres Zsuzsát, a művelődési ház vezetőjét, Ulviczki Józsefnét, Farkas Józsefnét, Kovács Ferencet, mint a civil szervezetek vezetőit és hozzátartozóit. Külön nagy tisztelettel köszöntöttem a körünkben megjelent Pap Zoltánt, az ONYSz képviselőjét. Molnár Péter polgármester és Kovács Ferenc állomásfőnök elfoglaltságuk miatt nem tudtak megjelenni a rendezvényen, de tudtak ünnepségünkről, telefonon tartották velünk a kapcsolatot. Köszönjük ezt is. Ezt követően a 60. Jubileumi Nyugdíjas Vasutasnap alkalmából 10 fő részére, tagtársaik érdekében végzett példamutató munkájukért oklevelet és emléklapot adtunk át. Név szerint: Szekeres István volt gazdasági felelős Fodor Gábor volt bizalmi. Id. Szabó Lajos Gömöri Istvánné Földi Béla (Emléklap 60. éves tagságért) Nagy Ferenc Papp Sándor (Emléklap 50 éves tagságért) Nagy Jánosné Mátyus József (Az Idősek Otthonában) Rigó Imre 100 éves korára. Gratulálunk valamennyiüknek. Tisztelt Olvasók! Munkájukat elismerve és művészeti értékeiket kiemelve a dr. Szóró Magdolna vezette Nosza Mami tánccsoport és a Csiki Pál által irányított Százszorszép Népdalkör a 60. Vasutasnap alkalmából Emléklap elismerésben részesült. Ez az emléklap ugyan nem olyan eszmei értékű, mint a fellépéseikért kapott első díjak, de ezt az újszászi vasutas nyugdíjasoktól kapták tiszteletből és szeretetből. Az emléklapok átadása után az ONYSz képviselője, Pap Zoltán köszöntötte az ünneplőket és fejezte ki köszönetét a nyugdíjasok kitartó tagságáért, szolidaritásáért. Több kérdés és köszönet hangzott el a megjelentek részéről, amire némileg megnyugtató válaszok fogalmazódtak meg. Ezt követően került sor a kultúrműsorra. Elsőként a Százszorszép Népdalkör vasutas nótacsokrot adott elő, amit tapssal köszönt meg a közönség. Másodikként az örökifjú Polónyiné Marika néni és Tóthné Jucika adott elő kabaréműsort, nem kis megelégedésünkre. A harmadik műsorszámot a Nosza Mami tánccsoport adta elő a Kabaré zenéjére csinosan öltözve, maximális tetszési index mellett, sok-sok tapssal kísérve. A negyedik előadó Nagy Ferenc volt, aki költői módon adta elő verseit. Tapssal köszöntük meg előadását. Az ötödik műsorszámot ismét a Nosza Mami tánccsoport adta elő, ami a Carmenből a Habanéra zenéjére épült. Sokatmondó és kitűnő előadás volt, tükrözte fiatalos mozgásukat és előadóművészetüket is, amiért sok tapsot kaptak. Hatodik fellépőként Fodor Gábor citerazenével szórakoztatott bennünket. Köszönjük fellépését. Tisztelt Olvasók, Nyugdíjasaink! Ezzel az ünnepségünk befejeződött, következett a Varga Jani barátunk szórakoztató zenéjével összekötött, Balogh Misi kollégánk, főszakácsunk által készített estebéd feltálalása és fogyasztása. Ezt követte a különböző szeszes és szeszmentes italok és sütemények fogyasztása, a fehér asztal melletti beszélgetés, az összejövetel értékelése. Megköszönöm a közös sikerek érdekében valamennyi közreműködő munkáját, a polgármesteri hivatal támogatását, a művelődési ház segítségét és a fellépők szórakoztatását. „Ezen az úton haladva, csak így tovább!” Most essék szó egyéb információkról. Központi értekezlet nem volt, de mi több vezetőségi megbeszélést tartottunk, ahol fő téma a vasutasnapi ünnepség megrendezése volt. A fogadóórákon e hónapban 37 fő részére 53 kérelem kitöltésében és továbbításában segítettünk. Jelzem, hogy a fogadóórák továbbra is szerdánként 8-10 óráig tartanak a vasutas klub helyiségében. Sajnos történt tagságunk körében két elhalálozás is, családjaikkal – részvétünket kifejezve – főt hajtva együtt érzünk. Mivel július közepétől augusztus 20-ig a központban is szabadságolások lesznek, így mi is csak készenléti szolgálatot tartunk. Vezetőségünk és a magam nevében is kívánok minden kedves olvasónak és vasutas nyugdíjasnak kellemes nyaralást, jó pihenést, erőt és egészséget! Molnár Sándor
|
|||
| Utolsó frissítés: 2011 január 17. (hétfő) 18:55 |






















