Honlap Civil fórum Újszász Városi Polgárőr Egyesület
A civil fórum hírei


Megbeszélték az év eseményeit a polgárőrök Nyomtat Email
Civil fórum - Újszász Városi Polgárőr Egyesület
2011 december 16. (péntek) 15:00

Kötetlen beszélgetésre hívta az elnökség a polgárőröket. Közben jófajta halászlevet fogyasztottunk – mindenki megelégedésére –, amit Kézér Béla polgárőr társunk az általa beszerzett halból készített. Mivel a pénzünk nagyon kevés, így minden résztvevő hozzájárult a rendezvény költségeihez.

Megbeszéltük a szeptemberi közlekedésbiztonsági hónap eseményeit. Az ebben az időben szolgálatot teljesítőket megvendégeltük egy ebéddel október 1-jén. Nász Imre grillezett, Geréné Marika és Vágó Erzsébet polgárőrök tepsis krumplit sütöttek.

Az itthoni labdarúgó-mérkőzések biztosításában 4 fő vesz részt.

Nagy feladat volt a temető környékének felügyelete a négynapos ünnep miatt, mindenszentek és halottak napja környékén. A szervezést Fodor Gábor elnökhelyettes végezte. Megbeszéltük még a lábtoll-labda bajnokság felügyeletét is.

Új polgárőrök léptek be egyesületünkbe: Tóth Gábor, Kecskés László, Pap Erzsébet. A formaruha vásárlás szükségessége is felmerült, de ezt el kell halasztanunk, mivel új formaruhája lesz a polgárőröknek. Így átmenetileg a jelenlegi készlettel kell gazdálkodnunk.

Tervezgettük a jövőt is, melyben az önkormányzat segítségét kérjük. Lakossági támogatóink további segítséget ígértek a jövőben megvalósítandó terveinkhez.

Polgárőreink szabadidejük feláldozásával ez évben is helyt álltak. A rendőrséggel nagyon jó a kapcsolatunk, ami azt eredményezi, hogy polgárőreink hetente több alkalommal teljesítenek szolgálatot rendőr járőrrel. A polgárőrökhöz bármikor fordulhatnak segítségért, ők mindig vállalják a külön szolgálatot is. Lakossági kéréseket is teljesítünk (pl. ha valaki kórházban van, ezt jelzi, akkor többször figyeljük a háza környékét, amit még nappal is megteszünk).

Mindezeket figyelembe véve köszönöm polgárőr társaim áldozatos munkáját.

Kolozsi Ferenc
ügyv. elnök

 

Útlezárás
(Fotó: Kolozsi Ferenc)

 

Vizsgáznak a polgárőrök
(Fotó: Kolozsi Ferenc)

 

Utolsó frissítés: 2011 december 16. (péntek) 15:06
 
Közgyűlés után báloztak a polgárőrök Nyomtat Email
Civil fórum - Újszász Városi Polgárőr Egyesület
2011 április 11. (hétfő) 18:17

A Városi Polgárőr Egyesület március 12-én tartotta a 2010. évi munkát értékelő közgyűlését. Kolozsi Ferenc ügyvezető elnök ismertette az elmúlt év legfontosabb feladatait, és értékelte azok végrehajtását. A korábbi közgyűlésen új elnökséget választásztottak, ami újszerű vezetési stílust igényelt az új elnökségtől. Összességében megállapítható, hogy a vezetőváltás nem okozott különösebb problémát. A korábbi elnökség tagjaitól megfelelő segítséget kaptunk a munka zavartalan folytatására.

 

A polgárőrök közgyűlése
(Fotó: Juhász Attila)

 

Továbbra is kiemelt feladatunknak tartottuk a bűnmegelőzéssel kapcsolatos tennivalóinkat. Polgárőreink többsége az önként és ellenszolgáltatás nélkül vállalt feladataikat önzetlenül teljesítették. Ennek érdekében tovább erősítettük kapcsolatunkat a helyi rendőrökkel. Különös figyelmet fordítottunk az egyedül élő idős emberek környezetére, valamint a lakatlan épületek védelmére az éjszakai órákban is.

Az egyesület létszámában nem következett be különösebb változás, mivel 6 fő lépett ki, és 9 új tag felvételére került sor.

Az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is szervezetten és megfelelő létszámmal vettünk részt a megyei és országos elnökségek által szervezett akciókban.

Tárgyi feltételeink tovább javultak. Mivel az egyesület üzemeltetésében lévő gépkocsi műszaki állapota nem felelt meg az előírásoknak, másik – kevésbé használt – járművet kaptunk az ORFK-tól. Új, korszerűbb számítógéppel és nyomtatóval javult eszközkészletünk.

A gazdaságvezető, az etikai bizottság és a felügyelő bizottság elnökeinek beszámolóját a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

Az elnökség és a bizottságok tagjai képességeiknek megfelelően látták el feladataikat.

A legaktívabban dolgozó polgárőreinket szerény jutalomban részesítettük, és köszönjük munkájukat:

Czapkó Lajos, Chrudinák Ferenc, Deák Sándor, Fekete Gabriella, Geréné Magyar Mária, Gere József, Katona Károly, Krassóiné Gyüre Rozália, Major Ferenc, Major László, Mozsár József, Nagy Ferenc, Nász Imre, Szabó György, Szajkó Gyula polgárőrök.

Az esti órákban rendeztük meg a hagyományos polgárőr vacsorával egybekötött társas összejövetelt. Ennek tárgyi feltételeit a város lakosai, intézményei és vállalkozói segítették.

Ezúttal is köszönetet mondunk támogatóinknak:

Újszász Város Önkormányzata, Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet, Víz- és Csatornaművek Zrt., Vegyesipari Szövetkezet, Zagyvaparti Idősek Otthona, Tendre Takarmányipari Kft. (Tárház), Magyar Posta Zrt., COOP Fenyő áruház, CBA áruház, állomási CBA áruház, Joker kisáruház, Szilváshús Kft., 100 Ft-os bolt, Telepolc Háztartási bolt, EuroGlob bolt, Horgászcikk és Festékbolt, Dózsa Gy. úti Vegyi és szerszámbolt, EszesKer, Hong Kong kínai bolt, Hajdú Gyula vállalkozó, Szabó János vállalkozó, Szívós László villanyszerelő, Fecske Tüzép, Borsodiné Varga Zsuzsanna vállalkozó, Kézér Béla vállalkozó, Barta Károly vállalkozó, Gulyás Speed (benzinkút), Ufó CBA élelmiszerbolt, Baranyi Kálmán festőművész, Hajdú Sándorné, Hegedűs Jánosné és Veres Sándorné virágárusok.

Végül köszönetet mondunk Bálint Ferenc vállalkozó és a Szász vendégház minden dolgozójának, valamint a rendezvényünk megszervezésében részt vevő polgárőrtársainknak.

Kolozsi Ferenc
elnök

 

Utolsó frissítés: 2011 április 11. (hétfő) 18:22
 
Évzáróra készül a polgárőrség Nyomtat Email
Civil fórum - Újszász Városi Polgárőr Egyesület
2011 február 12. (szombat) 20:24

A 2010-es év mozgalmas volt a Városi Polgárőr Egyesület életében.

Már a kora tavasz sok esőzése miatt belvíz öntötte el a város egyes részeit. A mentési munkálatokból polgárőreink is kivették részüket.

Később az országgyűlési választások, majd a helyhatósági választások adtak többletmunkát a mindennapi éjszakai járőrözés mellett.

Ezen feladatok ellátásához 2010-ben nagyban hozzájárult szponzoraink önzetlen segítsége, amit hálásan köszönünk.

Közöttük van

  • Molnár Péter, Újszász város polgármestere,
  • Lázár Imréné, az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet elnök asszonya,
  • Nagy Gábor, a Vegyesipari Szövetkezet elnöke,
  • Kaposváry Kázmér, a Víz- és Csatornaművek Koncessziós Rt. igazgatója,
  • Kalóné Tekes Magdolna, a Posta Zrt. újszászi kirendeltségének vezetője,
  • Dr. Muskó Zsolt gyógyszerész, az Újszász Város Közbiztonságáért Közhasznú Alapítvány elnöke,
  • Fehér János, a Sportcentrum igazgatója,
  • dr. Szóró Magdolna háziorvos, képviselő-testületi tag,
  • Posta Sándor gumijavító mester, Molnár István autószerelő mester, akik azonnali segítséget nyújtottak, hogy a gépkocsink üzemképes legyen.

Köszönetünket fejezzük ki még Hajdú Sándorné, Hegedűs Jánosné, Veres Sándorné virágkereskedő hölgyeknek a szép virágokért és az ajándékért.

Szponzoráltak még bennünket: Eszes János kereskedő, Korpácsi Ferenc vállalkozó, Szabó János vállalkozó, id. Hajdú Gyula gazdálkodó.

Köszönetünket fejezzük ki nekik, és reméljük, hogy a 2011-es évben is számíthatunk rájuk, mint ahogy ők is a polgárőrség minden tagjára. Köszönetemet fejezem ki még Ulviczki Józsefnének a segítségéért.

A polgárőrség nevében:

Kolozsi Ferenc
elnök

 

Utolsó frissítés: 2011 február 12. (szombat) 20:27
 
Újszász Város Közbiztonsági helyzetéről szóló beszámoló Nyomtat Email
Civil fórum - Újszász Városi Polgárőr Egyesület
2010 június 29. (kedd) 16:34

TÁJÉKOZTATÓ
Tisztelt Képviselő-testület!

Egyesületünk 1998-ban alakult. Az eltelt 12 év alatt jelentős fejlődésről adhattunk számot a 2009. évet értékelő közgyűlésünkön. A közbiztonság védelmével és a bűnmegelőzés segítésével kapcsolatos tevékenységünk köre megalakulásunkat követően évről-évre bővült. Kezdetben az éjszakai szolgálatra korlátozódott, később azonban újabb feladatok jelentkeztek, amit el kellett végezni. Ez azt eredményezte, hogy a város lakossága egyre jobban megismerte, elfogadta, igényelte és nagyra értékelte munkánkat. Tevékenységünk folyamán arra törekedtünk, hogy javuljon a lakosság biztonságérzete, ezzel párhuzamosan erősödjön a közbiztonság és a közlekedésbiztonság. Sajnos, az elmúlt évben is gondok jelentkeztek ezen a területen, mivel a lopások, rongálások és betörések száma nem csökkent, viszont egyesületünk taglétszáma erősen megcsappant.

Az egyesület megalakulásakor 133-an voltunk. Akkor vészhelyzet volt, mert szinte napirenden fordult elő bűnözés. Pár évig nem kellett a létszámot gyarapítani. Az utóbbi 2-3 évben kezdett el a nagyobb arányú létszámcsökkenés, aminek akár az idősebb tagjaink egészségi állapotának romlásában, a nagyobb arányú ,munkahelyi  lekötöttségben látjuk.
Ennek  megfelelően voltak, akik okkal, ok nélkül nem vállaltak szolgálatot, mert valamilyen sérelem érte őket, másoktól pedig ezért kellett megválnunk, mert bomlasztó hatással voltak a közösségre. Ezért a következő évben nagyobb súlyt kell helyezni arra, hogy megakadályozzuk polgárőreink kilépését és közösen szorgalmazzuk újabb emberek megnyerését.  2009-ben 18 főnek szűnt meg a tagsági viszonya, ezzel szemben mindössze 9 fő lépett be egyesületünkbe. Volt 4 jelentkező, akik nem feleltek meg az előírásoknak, de volt aki időközben visszalépett.
Az említett létszám gondok ellenére sem esett vissza a tartalmi munka. Az éjszakai szolgálatot minden hónapban kitudtuk állítani egy-két nap kivételével. Polgárőreink az elmúlt évben 3700 órát voltak éjszakai ügyeletben, többségük 40-50 órát, míg kisebb hányaduk 25-30 órát teljesített. Vannak, akik kiemelkedően nagy óraszámban dolgoztak többször mások helyett, vagy a hiányzó napokon, amiért külön elismerésben részesültek. Az éjszakai órákban igyekeztünk a szolgálatban lévő rendőr járőrökkel felvenni a kapcsolatot. Mobil telefon hiányában azonban csupán bejelentkezni tudtunk a 107es központi ügyeleten keresztül. Ez a probléma elég sokáig tartott, most azonban az önkormányzattól kapott mobil telefon végző és elfogadható megoldásnak bizonyult.
A rendőrökkel közösen eltöltött éjszakai szolgálat az utóbbi évben visszaesett. Egy polgárőr látott el szolgálatot rendőrökkel nagyobb óraszámban.
Az éjszakai szolgálaton kívül számos egyéb feladatnak is eleget tettünk az elmúlt évben. Összesen 830 órát teljesítettünk, ami 160 órával több mint 2008-ban volt.
Az év folyamán három alkalommal kísértük több napon keresztül a postásokat a kiemelt nyugdíjak és segélyek kifizetése alkalmából. Ezt a munkánkat a Magyar Posta Zrt. 30.000,-Ft támogatással jutalmazta.
A városi sportrendezvényeket 10-15 polgárőr bevonásával biztosítottuk a házai és nemzetközi versenyeken. Számos iskolai rendezvényen is ott voltunk, ahol a ballagásokat és egyéb iskolai rendezvények lebonyolítását segítettük. Május elsején a sportcsarnok udvarán rendeztük meg a hagyományos majálist, ahol a polgárőröket valamint hozzátartozóikat vendégeltük meg, miközben késő estig biztosítottuk a rendet a rendőrökkel közösen a városi rendezvényeken.

Nyáron a parkerdei táborban vigyáztuk több héten keresztül a területet és annak környékét. Szeptember hónapban tíz helyen biztosítottuk a gyermekek áthaladását az oktatási-nevelési intézmények környékén és az általunk veszélyesnek tartott gyalogátkelő helyeken. Ebben a munkában 25 fő vett részt egy hónapon keresztül.

Egyházi rendezvényeken, Halottak Napján és Mindenszentekkor egész nap, valamint az éjféli misén biztosítottuk a helyszíneket és környékét, ami azt eredményezte, hogy nem történtek – az előző évekhez hasonló – lopások, kerékpárok és egyéb értéktárgyak eltulajdonítása.
Több más és egyéb társas összejöveteleken is felügyeltük a rendet. A nyári hónapokban külön felkérések alapján vigyáztuk az idős nyaralásukat töltő emberek házatáját, amiért több helyről is szóbeli elismerést kaptunk.
A rendőrökkel és a Gyermekvédelmi Szolgálat munkatársaival közösen többször tartottunk őrjáratot hétvégi napokon a különböző éjszakai szórakozó helyeken, ahol ellenőriztük a fiatalkorúak jelenlétét, gyermekkorúak alkoholfogyasztását és felügyeletüket.  A helyi horgászegyesülettől történt megkeresés alapján a haltelepítések időszakában, valamint a horgászati tilalom alatt több alkalommal is ellenőrizte az éjszakai szolgálat a szászbereki halastavat.

A közterületi bűnözés megakadályozása, valamint a lakosság biztonságérzetének erősítése céljából az OPSZ országos akciót hirdetett meg december 12-én  amihez egyesületünk is csatlakozott. A feladatokat egyeztettük a polgármesteri hivatallal valamint a rendőrséggel. Akcióprogramot készítettünk. Az időpont csak néhány polgárőrnek volt alkalmas, mivel az ünnepekre való felkészülés időszakára esett.  Ennek ellenére négy járművel és 12 fővel önállóan és eredményesen hajtottuk végre a feladatokat.
Részt vettünk eltűnt személyek felkutatásában közösen a rendőrséggel, egyik alkalommal Zagyvarékas területén. Elfogással, vagy tolvajok visszatartásával nem dicsekedhetünk, bár az elsőhöz nincs is jogosultságunk. Az éjszakai járőrözések során több, számunkra ismeretlen járművek mozgását kísértük figyelemmel a késő éjszakai órákban. Közülük többen elhagyták a város területét.

Az elmúlt évben is többször kértek magánszemélyek tőlünk segítséget. A Támogató Szolgálattól megkaptuk 19 egyedülálló idős beteg emberek névsorát és címét, akikkel felvettük a kapcsolatot. Ezen kívül 9-en jelentkeztek, akikre szintén kiemelt figyelmet fordítunk főleg az éjszakai órákban.
Néhány esetben rosszullét, illetve ittasság miatt kellett intézkedni és segíteni. 27 alkalommal adtunk jelzést a rendőrségnek idegen házalók és más gyanúsnak ítélt mozgásukkal kapcsolatban. A falopások ellen is többször próbáltunk fellépni, vagy engedéllyel irtják az útmenti és egyéb területen a fákat, vagy pedig csak keveset lopnak ahhoz, hogy eljárást lehessen indítani az elkövetőkkel szemben.

A mezőgazdasági betakarítás időszakában próbáltuk többször is felvenni a gazdákkal a kapcsolatot, azonban kezdeményezésünk most sem járt eredménnyel. Ennek ellenére többször jártuk körbe reflektorral a határt és álltunk  le a városba vezető utakat. A tolvajok elfogása azonban nem könnyű, mert fel vannak szerelve kommunikációs eszközökkel, (mobil telefonnal) aminek segítségével egérutat nyernek.

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően fokozott figyelmet fordítottunk a város területén kijelölt objektumokra . Többször jártunk be a Szociális gondozó és Abonyi úti kórház területét az éjszakai órákban. Sajnos, ennek ellenére történtek lopások betörések ezeken a helyeken. Hasonlóan kiemelt figyelmet fordítottunk a Takarékszövetkezetre, pénzváltó automatákra, Tüzép telepre, oktatási- nevelési intézmények épületeire, Háziipari Szövetkezet épületeire, raktáraira, benzinkútra, postára és kereskedelmi, vállalkozói egységek üzleteire. Ellenőrzéseink alkalmából néhány esetben írásos feljegyzést hagyunk a helyszínen, amelyben tájékoztatjuk a tulajdonosokat tapasztalatainkról .

Negatív eseményekben a legmozgalmasabbak a péntek és szombat éjszakák, amikor fiatal facsemetéket tördelnek ki, szemétgyűjtőket rongálnak meg, közlekedési jelzőtáblákat „döntögetnek”, amikről járőreink már csak az események bekövetkeztét tudják megállapítani. Másik gond, hogy az utóbbi időben nagyobb arányú kerékpárlopások fordultak elő, újabban pedig az utcán parkoló gépkocsik tömlőit szúrják ki. A legutóbbi fegyveres rablás előtt rövid idővel jártak polgárőreink a benzinkútnál, a két tűzeset helyszínére pedig csak annak megtörténte után értek oda.

A rendőrökkel való szorosabb kapcsolat és összehangoltabb együttműködés biztosan jobb eredményeket hozna, amit remélhetőleg a közösen elkészített „Vállalási nyilatkozat” elő fog segíteni.

Külső kapcsolatainkról szólva az OPSZ Megyei Szövetsége megfelelően lát el bennünket szakmai és egyéb tanácsokkal. A kiskörzethez tartozó egyesületek közül csak a Szolnokival tartunk közvetlen kapcsolatot.

Együttműködési megállapodásunk van a helyi Takarékszövetkezettel, Vegyesipari Szövetkezettel, a Víz és Csatornaművek Koncessziós Zrt-vel, Posta vezérigazgatósággal, ahonnan jelentősebb anyagi segítséget is kapunk. Ezekkel, valamint a pályázatok útján nyert pénzösszegekkel tudjuk fenntartani egyesületünket azzal a támogatással együtt, amit az Önkormányzattól kapunk és amit ezúttal is megköszönünk.
Tárgyi feltételeink közepes szintűek, a működéshez szükséges alapfeltételek biztosítottak. Reméljük újabb eszközökkel tudjuk gyarapítani készleteinket az OPSZ-től kapott jelentősebb anyagi támogatással.
Az egyesület elnökségéről annyit, hogy az elmúlt 12 évben többször változott annak személyi összetétele általában ciklusonként, de ezen kívül is volt tisztújítás. A reszortfeladatokat igyekezett mindenki képességeinek megfelelően ellátni. A legjelentősebb változás ebben az évben következett be, miután az elnökség minden tagja lemondott idős korára és egészségi állapotára való tekintettel. A bizottságok összetétele is jelentősen megváltozott. Úgy érezzük, hogy az előző évek tisztségviselői megfelelő alapokat alakítottak ki ahhoz, hogy az új vezetők zökkenőmentesen folytathassák a korábban megkezdett munkát, ahogyan ez már most kezd megmutatkozni.

Összegezve megállapíthatjuk, hogy az elmúlt évben és jelenleg is folytatjuk a már korábban vállalt feladatok végrehajtását és újabbak bevezetését. Polgárőreink jelentős része vállal feladatokat az éjszakai szolgálaton kívül egyéb beosztást és a közösségi munkákból is derekasan veszik ki részüket. Reméljük, hogy a bekövetkezett személyi változások újabb fellendülést eredményeznek.

Kérjük a Tisztelt Képviselő-testületet hogy tájékoztatónkat tárgyalják meg és jóindulatú elfogadását.

Ú j s z á s z, 2010. április 19.

 

Tisztelettel:

Nász Imre

Utolsó frissítés: 2010 június 29. (kedd) 16:36
 
A polgárőrség hírei Nyomtat Email
Civil fórum - Újszász Városi Polgárőr Egyesület
2010 május 12. (szerda) 19:07

A város önkormányzata áprilisi ülésére napirendre tűzte Újszász város közbiztonságának helyzetét. Egyesületünktől a témával kapcsolatban tájékoztatót kértek, amit április 22-én a Közbiztonsági Bizottság, 27-én pedig az önkormányzat képviselő-testülete tárgyalt meg. Tájékoztatónkat mindkét testület elfogadta. Összességében megállapították, hogy a város közbiztonsági helyzete megfelelően alakult az elmúlt időszakban, amit a rendőrségtől kapott tájékoztató adatai is megerősítettek.

A polgárőrség létszámának további csökkenése gyengítené a közbiztonság jelenlegi helyzetét. Ezért szükségesnek tartja mindenki, hogy az új elnökség a létszám tekintetében megfelelő lépéseket tegyen. Ennek megvalósításához kérjük a város lakóinak támogatását. Szeretnénk, ha ebben az évben minél többen jelentkeznének polgárőrnek olyan fiatal, középkorú vagy nyugdíjas hölgyek és urak, akik önként vállalkoznának arra, hogy tovább erősödjön városunkban a közbiztonság helyzete.

Olyan emberek jelentkezését várjuk, akik büntetlen előélettel, rendezett családi körülményekkel rendelkeznek, és önként, ellenszolgáltatás nélkül vállalnák a polgárőr tagsággal járó feladatokat.

Az érdeklődők jelentkezését a Hunyadi u. 14. sz. alatti polgárőr házban várjuk minden hónap 1-2. keddi napján 17-18 óra között személyesen, vagy bármelyik elnökségi tagnál, akiknek nevét az áprilisi Újszászi Híradóban találhatják meg.

A márciusban megtartott tisztújító közgyűlésünk választását a bíróság nem fogadta el, mivel formai hibák mellett a megválasztott elnökségi és bizottsági tagok személyei között összeférhetetlenség tényét állapították meg, ezért április 16-án tisztújító közgyűlést kellett összehívni, ahol a fenti hiányosságok kiküszöbölése érdekében a felügyelő bizottságban Fodor Imre polgárőr helyett Nagy Ferenc polgárőrt, az etikai bizottságban pedig Deák Sándor polgárőr helyett Kézér Béla polgárőrt választotta meg a közgyűlés.

Az összeférhetetlenség miatt távozóktól elnézést kérünk, az új tagoknak pedig gratulálunk.

 

Ami az előző Híradóból kimaradt

Az áprilisi Híradóban a polgárőrséget támogatóknak nevük felsorolásával köszöntük meg fáradozásukat. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy két olyan ember maradt ki – adminisztrációs hiba folytán –, akik legtöbbet tettek munkájukkal annak érdekében, hogy az egyesület közel 20 éves Ford személygépkocsijával zavartalanul közlekedhessünk. Az elnökség 2009. évértékelő közgyűlésének beszámolójában a következőket írtuk:

„Egyesületünk Ford gépkocsijának megfelelő karbantartását Molnár István autószerelő és Posta Sándor gumijavító látja el társadalmi munkában, így az mindig üzemképes állapotban van.” Mindkettőjüktől utólagosan elnézést kérünk, hogy a Híradóból kimaradtak.

Az már természetes, hogy a polgárőr ház virágoskertjébe ősszel és most tavasszal is Egyed József virágkertész lát el bennünket gyönyörű palántákkal, amit szintén köszönettel fogadunk.

Május elsején a sportpályán vendégeltük meg polgárőreinket és közvetlen hozzátartozójukat az ünnepség helyszínén. Az ebédet Chrudinák Nándor polgárőr készítette el, aki civilben szakács. Köszönjük fáradozását!

Nász Imre
tiszteletbeli elnök

Utolsó frissítés: 2010 május 12. (szerda) 19:11
 
Új elnökség a polgárőröknél Nyomtat Email
Civil fórum - Újszász Városi Polgárőr Egyesület
2010 április 09. (péntek) 11:35

A Városi Polgárőr Egyesület elnökségének tagjai a március 13-án megtartott közgyűlésen egészségi állapotuk, valamint idős korukra való tekintettel valamennyien felmentésüket kérték. A jelölőbizottság már januárban elkezdte a tagság többségének felkeresését, ilyen módon igyekeztek kikérni véleményüket egy új elnökség tagjainak jelöléséhez. Több jelölt neve is szóba került, amíg végül összeállt az új elnökség, és az új bizottságok összetétele. Hogy jól végezte a jelölést Juhász Attila elnök irányításával a bizottság, ezt igazolja, hogy az általuk jelölt elnökség és bizottságok tagjait titkos szavazással egyhangúan elfogadták a közgyűlés résztvevői (nevük az Újszászi Híradó márciusi számában megjelent).

Az új elnökség a közgyűlést követő héten megkezdte munkáját. A két elnökség elvégezte a dokumentumok és értéktárgyak leltár szerinti átadását. Az új elnökség tagjai tisztségüknek megfelelően kezdtek neki a nem könnyű feladatnak. Hamarosan kiderült, hogy mindannyian lelkiismeretesen igyekeznek eleget tenni megbízatásuknak. Támogatásukat – ahogyan ezt korábban vállaltam – addig végzem, amíg ezt igénylik. Ezt kérem és várom többi polgárőrtársamtól is, ha már önként vállaltuk a város közrendjének és közbiztonságának segítését, amikor felvételünket kértük az egyesületbe, tegyünk is eleget ezen kötelezettségünknek.

Az egyesület könyvelési feladatait Kasza Józsefné könyvelő végezte eddig gondosan és körültekintően, amiért ezúttal is köszönetem fejezem ki. Munkáját Biacs Viktória könyvelő vette át, akinek jó munkát kívánok. A pályázatok megírásában Fehér János tornacsarnok igazgató jeleskedett nem kis eredménnyel, köszönjük fáradozását.

Nász Imre a Megyei Szövetségtől és a Szolnok Városi Polgárőr Egyesülettől oklevél és emlékplakett kitüntetésben részesült. A képen: Kovács Károly elnökhelyettes, Csiki Levente elnök, Nász Imre és Molnár Péter. (Fotó: Kovács Nándor)

Szeretném még egyszer megköszönni mind a 147 egykori és jelenlegi polgárőrtársamnak a 12 év alatt nyújtott támogatását, valamint azt, hogy a közgyűlésen elfogadtak örökös tiszteletbeli elnökükké. Az erről szóló oklevelet a társas összejövetelen Juhász Attila adta át. Az oklevélen ez áll:

„OKLEVÉL

mely adassék
az
NÁSZ IMRE
nagyuramnak
azon alkalombúl, midőn az polgárőr tagok 12 évi bajvívásban
jártasságát követően őt örökös vezérükké
választák vala
Adományozók nevének sora az túloldalon vizsgálható”

További munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánok!

Az elmúlt évet is „fehér asztal” mellett, a már 12 éve hagyományos polgárőr társas összejövetelen fejeztük be a Szász Vendégházban, amelynek vezetője Bálint Ferenc és munkatársai most is kitettek magukért, és sokféle finomsággal halmoztak el bennünket.

Hogy igazán eredményes évet zárhattunk, azt sok újszászi és nem újszászi embernek, vállalkozónak, intézménynek, gazdasági egységek vezetőinek és alkalmazottainak köszönhetjük. Meg is tesszük, mégpedig név szerint. Íme:

Újszász Város Önkormányzata, Közbiztonságért Alapítvány, Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet, Újszászi Vegyesipari szövetkezet, Víz- és Csatornaművek Zrt. Szolnok, Időskorúak Szociális Otthona, Kastély Otthon Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona, TENDRE Takarmányipari Kft. (Tárház), Fenyő COOP Áruház, EszesKer műszaki bolt, Fecske Tüzép telep, Újszászi Postahivatal, Dr. Szóró Magdolna, Hajdú Gyula vállalkozó, Szabó János vállalkozó, Újszilvási Húsbolt, Rátóti Pál vállalkozó, Simon János festőművész, Baranyi Kálmán festőművész, Kínai Áruház, Kínai Hong Kong Áruház, Aranykemence Pékség, Telepolc Háztartási bolt, 100 Ft-os bolt, Joker Divatüzlet, Iparcikk 2000 Ezermester bolt, Festék és Horgászbolt, Hajdú Sándoré, Hegedűs Jánosné és Veres Sándorné virágkereskedők, Borsodiné Varga Zsuzsanna vállalkozó, Szilágyi Józsefné Gazdabolt, UFÓ CBA Élelmiszer üzlet, Tánczos Attila vállalkozó, Kézér Béla, Barta Károly.

Köszönet nekik és azoknak a polgárőröknek és meghívott hozzátartozóiknak, akik tombolatárgyakkal járultak hozzá rendezvényünk sikeréhez.

Nász Imre
tiszteletbeli elnök

Utolsó frissítés: 2010 április 09. (péntek) 11:45
 
Évzáró és tisztújító közgyűlés a polgárőröknél Nyomtat Email
Civil fórum - Újszász Városi Polgárőr Egyesület
2010 március 17. (szerda) 11:57

A Városi Polgárőr Egyesület február 6-án tartotta meg a 2009. év munkáját értékelő, valamint tisztújító közgyűlését.

Az elnökség nevében Nász Imre ügyvezető elnök számolt be a 2009. évben végzett munkáról. A beszámoló nemcsak az elmúlt év munkáját értékelte, hanem röviden utalt az eltelt tizenkét év alatt történt eseményekre és elért eredményekre is.

A beszámoló kiemelt helyen foglalkozott a taglétszám alakulásával. Megállapítást nyert, hogy az egyesület tagjainak jelentős része elérte az idős kort, egészségi állapota is azt indokolja, hogy át kell adni a munkát a fiatalabb korosztálynak. Ez vonatkozik az elnökség tagjaira is. Többen a munkahelyi elfoglaltságra hivatkozva nem tudják vállalni a feladatokat. Ennek okán a taglétszám is jelentős csökkenést mutatott az elmúlt években.

Nász Imre (Fotó: Kovács Nándor)

Az egyesület 133 fővel alakult meg 1998-ban, a jelenlegi taglétszám 80 fő. 2009-ben 19 fő távozott az egyesületből, és mindössze 9 fő az újonnan belépők száma.

Annak érdekében, hogy városunkban erősödjön és javuljon a közbiztonság, arra kell törekedni, hogy minél kevesebben hagyják el az egyesületet, és közös összefogással próbáljunk bevonni minél több arra alkalmas, tiszta múlttal rendelkező, józan életű, rendezett családi viszonyok között élő, főként fiatal hölgyeket és urakat.

Az említett létszámcsökkenés ellenére is maradéktalanul teljesítették polgárőreink az elmúlt évre megjelölt és a már korábban hagyományossá váló feladatokat. A város területén végzett szolgálat nagyobb hányadát az éjszakai járőrözés tette ki, összesen 3700 órában.

Ezen kívül számos egyéb, napközben végzett feladatnak is eleget tettek polgárőreink. Hogy csak néhányat említsünk:

  • Szeptemberben Közlekedésbiztonsági Hónap keretében a nevelési-oktatási intézmények környékén és a legveszélyesebb gyalogátkelőhelyeknél ügyeltünk a gyermekek biztonságos közlekedésére,
  • ügyeletet adtunk a nyári parkerdei táborban,
  • a városi sport, kulturális és egyéb rendezvényeken biztosítottuk a rendet,
  • egyházi ünnepeken (mindenszentek, halottak napja, stb.) egész napos szolgálatot adtunk,
  • felkérésre kísértük a postásokat a nagy összegű kifizetések alkalmával, vigyáztuk idős, nyaralásukat töltő emberek háza táját,
  • több alkalommal ifjúsági őrjáratot tartottunk a rendőrökkel közösen a város szórakozóhelyein,
  • jeleztük a rendőröknek az idegen házalók és egyéb személyek mozgását, az általunk észlelt természetkárosító tevékenységet (szemétlerakást, fakivágást),
  • folyamatosan figyelemmel kísértük az intézmények, pénzintézetek, vállalkozások telephelyei és üzleteinek környékét, és tapasztalatainkról írásban tájékoztattuk az illetékes vezetőket és tulajdonosokat.

Összességében 830 órát tesz ki az elmúlt évben egyéb szolgálatban eltöltött idő. Polgárőreink más, szolgálaton kívüli közösségi munkából is derekasan vették ki részüket, mintegy 200 órában.

Az elnöki beszámoló ismertette az elnökség tagjainak munkáját, több polgárőr kapott szóbeli elismerést, és néhányan tárgyjutalomban részesültek.

Ismertette a 2010. év kiemelt feladatait, és a közgyűlés határozat formájában fogadta el a Vállalási Nyilatkozatot, amely okirat a rendőrség és polgárőrség együttműködését hivatott erősíteni.

Az elnök megköszönte minden polgárőrnek az elmúlt években végzett tevékenységét, és az elnökség és bizottságok nevében tisztségükről lemondott.

Ezt követően került sor az új elnökség és bizottságok elnökeinek és tagjainak titkos szavazással történő megválasztására.

Kolozsi Ferenc (Fotó: Kovács Nándor)

Az új elnökség tagjai: Kolozsi Ferenc ügyvezető elnök, Fodor Gábor elnökhelyettes, Chrudinák Nándor titkár, Fekete Gabriella gazdaságvezető és Geréné Magyar Mária szolgálatvezető.

Az ellenőrző bizottság elnöke Deák Kálmán, tagjai: Fodor Imre és Szalai Hugó.

Etikai bizottság elnöke dr. Baky Endre, tagjai: Deák Sándor és Szajkó Gyula.

A közgyűlés végül Nász Imre volt elnököt örökös tiszteletbeli elnöknek fogadta el.

A közgyűlésen jelen voltak a Megyei Szövetség képviseletében Kolozsi József elnök, a Szolnok Városi Polgárőr Egyesület nevében pedig Csiki Levente elnök és Kovács Károly elnökhelyettes. Mindkét részről oklevél és emlékplakett átadásával ismerték el Nász Imre volt elnök munkáját.

A polgárőrség éjszakai szolgálata idején hívható telefonszám:

06-20/538-3743.

N. I.

Utolsó frissítés: 2010 március 17. (szerda) 12:08
 


Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó 2012. január
Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A honlap megtekintéséhez a Mozilla Firefox vagy a Google Chrome böngészőprogram ajánlott.