| A Fekete József Kertbarát Kör évzárója |
|
|
| Civil fórum - Fekete József Kertbarát Kör | |||
| 2011 január 17. (hétfő) 18:16 | |||
|
A Fekete József Kertbarát Kör 2010. december 4-én tartotta évzáró rendezvényét a művelődési házban, melyen részt vettek a közösség tagjain kívül néhány jászsági társ szakkör képviselői, Ulviczki Józsefné, az újszászi Civil Fórum elnöke, Juhász Tibor rendőrparancsnok és Fehérné Szekeres Zsuzsa, a művelődési ház és könyvtár igazgatója, akiket Kovács Ferenc, a kertbarát kör elnöke köszöntött, majd címszavakban beszámolt a 2010-ben végzett munkáról.
„Januárban megrendeztük pótszilveszterünket. Pénzügyi beszámolót tartott Szabó Andrásné gazdaságvezetőnk. A nemzetközi nőnap alkalmából köszöntöttük kertbarát hölgyeinket. Dienes András szép verssel, Nász Imre pedig szívhez szóló ünnepi beszédével örvendeztette meg a nőket. Metszési bemutató volt Kelemen Mihályéknál. Köszönjük a szívélyes fogadtatást, amelyben részesültünk. Beszélgettünk talaj előkészítő munkákról, a növények ápolásáról, a növényvédő-szerek keverhetőségéről. Köszöntöttük és megünnepeltük az első félévben névnapjukat tartó kertbarát tagjainkat. Május 1-jén részt vettünk a városi majálison, a sportpályán. Foglalkozásainkon mindig az időszaknak megfelelő növények és gyümölcsfák védelméről beszélgettünk. Kihelyezett foglalkozásunk volt Bálint Ferencéknél. Egy hangulatos délután volt, amit nyársalással kötöttünk össze. A második féléves névnapok megünneplésén a rákóczifalvai kertbarátok is részt vettek. Termékkiállításunk sajnos elmaradt, mert az időjárás közbeszólt. Nem volt olyan mennyiségű szép termékünk, amit jó szívvel kiállítottunk volna. A szociális otthonban köszöntöttük volt kertbarátunkat, Rigó Imrét 100. születésnapja alkalmából. Sajnos, nem sokkal ezután elhalálozott. Nyugodjék békében! Kedves vendégek, tisztelt kertbarátok! Önöknek és családtagjaiknak nagyon jó egészséget, a névnapjukat ünneplőknek nagyon boldog névnapot kívánok! Bár még csak december eleje van, de már most nagyon kellemes karácsonyi ünnepeket, valamint boldog új évet kívánok mindenkinek a Fekete József Kertbarát Kör nevében!” Ezután a társ kertbarát csoportok képviselői köszöntötték az újszásziakat, majd egy a Szász Vendégházban elfogyasztott finom estebéd után a művelődési házban tovább folytatódott az évzáró rendezvény, beszélgetéssel, tombola sorsolással, tánccal, dallal, melyekhez a zenét Nász Imre és Varga János szolgáltatta.
|
|||
| Utolsó frissítés: 2011 január 17. (hétfő) 18:21 |


















