| Horgász környezetvédelmi nap |
|
|
| Civil fórum - Szabadság Horgász Egyesület | |||
| 2010 május 12. (szerda) 19:32 | |||
|
A Szabadság Horgász Egyesület az idei évben is csatlakozott a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) által meghirdetett „Országos Horgász Környezetvédelmi Nap” megtartásához. 2010. április 17-én szombaton 40-50 horgász látott hozzá a Szászberki- holtág térsége, valamint a Zagyva Jászalsószentgyörgy – Zagyvarékas közötti szakaszának rendbetételéhez. Fotó: Pap Gábor és Csekő Gábor A Zagyva érintett szakaszán a hullámtérben a víz által szétterített vagy illegálisan lerakott hulladékot gyűjtötték össze a horgásztársak, azonban a Zagyva árhulláma részben keresztülhúzta a számításainkat. Ennek ellenére több utánfutónyi szemetet sikerült összeszedni, melyet a REMONDIS által biztosított gyűjtőkonténerbe helyeztünk el. A zagyvai feladatokat az egyesület alelnöke, Csekő Ferenc koordinálta, melyhez Molnár Péter polgármestertől segítséget is kaptunk. Az általa a Tápió torkolathoz irányított közmunkások további közel 20 nagy zsáknyi szemetet szedtek össze. A Szászberki holtág körül, főleg a 32-es főút mentén a gépjárművekből kidobált, több zsáknyi szemetet szintén összeszedtük, majd Paplanos Tibor elnök irányításával 200 darab, tájba illő, őshonos nyárfacsemetét ültettünk el, melyet a Közép- Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség az erdészet közreműködésével biztosított számunkra. Bízunk benne, hogy az elültetett kis fák néhány éven belül megerősödve nagyon szép, üde tájképet biztosítanak majd a holtág partján. A vezetőség nevében ezúton is köszönöm valamennyi résztvevőnek a környezetvédelmi nap eredményes megvalósításában vállalt munkáját. Ifj. Pap Gábor
|
|||
| Utolsó frissítés: 2010 május 12. (szerda) 19:32 |



















