| Vidám nyári napok |
|
|
| Civil fórum - Együtt Újszászért Egyesület | |||
| 2010 július 19. (hétfő) 18:28 | |||
|
Az Együtt Újszászért Egyesület a legutóbbi közgyűlésén tervezte meg és fogadta el a 2010. évi programját. Ekkor támogatásunkkal erősítettük meg, hogy az idén is néhány boldog napot szerzünk közel 20 kisdiáknak, megszervezzük a parkerdei „Mosolytábort”. Tavasszal már bebizonyosodott, hogy az idén a parkerdőt nem vehetjük igénybe. Az időjárás közbeszólt, a tisztást víz borította. Csalódást nem szerettünk volna okozni a gyerekeknek, így Jászboldogházán, a strandon töltöttünk el két remek napot.
A strand bejárata felett ez áll „A mi strandunk”. Két napig mi is így éreztük magunkat. Nem csak a településé, de a miénk is volt a strand. A strand vezetője Szőlősi Péter és a személyzet, a helyi iskola élelmezésvezetője- Andrea- minden igényünket kielégítette. A környezet, a kellemes víz, a bőséges finom falatok és a fürdőzés mellett kellemes programokat nyújtottunk a gyerekeknek. Kézműves foglalkozásokon készült tárgyakat mindenki haza vihette emlékbe. Székelyfalvi Gáborné, Katika gyöngyei ismét sikert arattak. A hangulatot két pedagógus kollégánk- Nagy Jánosné, Csajbókné Nyári Erzsébet- fokozta, ügyességi, dalos játékunktól volt hangos a park. A településen pónifogat vitt körbe bennünket, a gyerekek nagy örömére. A két napba még egy bábelőadás is belefért. Ilyen még úgy sem volt. Strandolás bábelőadással megfűszerezve! A szülők köszönete, a gyerekek boldogságtól ragyogó szeme igazolta, hogy jó döntést hozott tagságunk Tudtunk, akartunk, segítettünk! Több kisgyermeknek ez volt A NYÁR! Valamennyi közreműködő egyesületi tagnak az egyesület vezetése nevében is köszönöm a közvetlen segítségét. Külön köszönöm az egyesület elnök asszonyának, Bodnárné Szabó Gabriellának, hogy a tábor megszervezéséhez az anyagi hátteret biztosította pályázati forrásból, szponzorok megkeresésével. Köszönetünket fejezzük ki: Újszász Város Önkormányzatának, Újszász és Vidéke Takarék Szövetkezet Vezetőségének, Molnár Dezsőné képviselő asszonynak, az egyesület alelnökének. Vígh Lászlóné
|
|||
| Utolsó frissítés: 2010 július 19. (hétfő) 18:34 |

















