Honlap Civil fórum Együtt Újszászért Egyesület
A civil fórum hírei

Együtt Újszászért Egyesület



Temetői kút felújítása Nyomtat Email
Civil fórum - Együtt Újszászért Egyesület
2011 július 10. (vasárnap) 16:24

 

Az Együtt Újszászért Egyesület felújíttatta a temetőben az általa készíttetett kutat
(Fotó: Fehér Judit)

 

Utolsó frissítés: 2011 július 10. (vasárnap) 16:27
 
Lángos parti Nyomtat Email
Civil fórum - Együtt Újszászért Egyesület
2011 július 10. (vasárnap) 16:02

A nyár a kerti partik ideje. Sok család ünnepel kerti grillezéssel, bográcsozással, nyársalással születés- és névnapot, valamilyen évfordulót, ballagást, vagy egyszerűen csak összejön a barátaival, szomszédival, és eltölt néhány kellemes órát a szabadban.

Így tette ezt az Együtt Újszászért Egyesület is, és meghívta tagjait június 23-án estére a művelődési ház kertjébe. Aznap 34 fokot mutatott a hőmérő, de a fák között, az árnyékban elhelyezett asztaloknál este már kellemessé vált az idő arra, hogy a tagok elbeszélgessenek egymással egy-egy lángos mellett, melyet egyesületi tagunk, Bakos Sándor készített családtagjai segítségével.

Igaz, hogy a klubest egybeesett az általános iskolai évzáróval, ezért kezdéskor még nem tudott mindenki ott lenni, de az ünnepség után még többen eljöttek, és ők is frissen sült fokhagymás vagy tejfölös-sajtos lángost kaptak.

A gyermekek, unokák vígan eljátszottak a kertben, simogatták Tündikét, a kiskutyát, akinek le-leesett néhány falat is. Az előkészített mécsesekre nem volt szükség, hiszen a nyári napforduló előtti estét töltöttük együtt, amikor a leghosszabb a nappal.

A beszélgetések során sok minden szóba került: pl. mit tudnánk saját erőből segíteni a városnak, mik azok a problémák, amiknek a megoldásában a tagok egyénenként részt vehetnének.

A lényeg: együtt voltunk!

F. Szekeres Zsuzsa
vezetőségi tag


Frissen sült a lángos
(Fotó: Fehér Judit)

 

Utolsó frissítés: 2011 július 10. (vasárnap) 16:05
 
Az Együtt Újszászért Egyesület áprilisi hírei Nyomtat Email
Civil fórum - Együtt Újszászért Egyesület
2011 május 03. (kedd) 16:12

Az egyesület legutóbbi közgyűlésén úgy döntött, hogy az önkéntes munka területén programot indít a Zagyvaparti Időskorúak Szociális Otthonában. Az egyesületet képviselő tagok előzetes felkészítő beszélgetésen vettek részt az otthon igazgatója, Nyitrainé Kiss Katalin közreműködésével. Várjuk a programban részt venni szándékozó tagok további jelentkezését.

 

Képtár

Fotó: Vígh Lászlóné, az Együtt Újszászért Egyesület titkára

 

Az egyesület április 28-án a kecskeméti Katona József színházba szervezett látogatást. Az Anconai szerelmesek című darabot 40-en tekintették meg. A színházlátogatást Fehérné Szekeres Zsuzsa vezetőségi tag szervezte.

A következő klub összejövetel május 26-án csütörtökön 18 órakor lesz a művelődési ház klubtermében.

az Együtt Újszászért Egyesület
vezetősége

 

Utolsó frissítés: 2011 május 03. (kedd) 16:17
 
Az Együtt Újszászért Egyesület beszámolója Nyomtat Email
Civil fórum - Együtt Újszászért Egyesület
2011 március 20. (vasárnap) 17:20

Az Együtt Újszászért Egyesület vezetősége értesíti tagjait, hogy minden hónap negyedik csütörtökén 18 órakor kötetlen összejövetelt tart a művelődési ház klubtermében. Az első összejövetel március 24-én lesz. Minden kedves tagunkat, illetve az egyesületünkhöz csatlakozni vágyókat szeretettel várjuk.

Az Együtt Újszászért Egyesület 2010. évi közhasznúsági beszámolója

Az egyesületet a bíróság 1999.09.13-án vette nyilvántartásba. Az Együtt Újszászért Egyesület kiemelten közhasznú tevékenysége kiterjed: egészségmegőrzésre, életminőség javításra, kulturális, sport tevékenységre. Taglétszámunk 80 fő. Az egyesület személyi jellegű bért nem fizet.

Bevételek:

Bevételünk tagdíjból, adományból, önkormányzati támogatásból, az SZJA 1%-ából tevődik össze.

Tagdíj: 95 400 Ft
Adományok: 113 800Ft
Turza Ferenc kiállítás részére 106 800 Ft
Újszász dala 5 000 Ft
Táborozás 2 000 Ft
Támogatások: 180 000 Ft
Városi Önkormányzat 150 000 Ft
Újszászi Takarékszövetkezet 30 000 Ft
Kamat: 2 098 Ft
SZJA 1 % 189 771 Ft
Összes bevételünk: 581 069 Ft

A támogatást magánszemélyektől, civil szervezetektől, a helyi önkormányzattól és az Újszászi Takarékszövetkezettől kaptuk.

Kiadások:

Postaköltség, utazási költség, nyomtatványok vásárlása, telefonköltség, bankköltség, Idősek napja, Vörösmarty Tanulmányi és Sport Alapítvány, 4H Egyesület, Szociális Otthon 50 éves évfordulója, lovas oktatás, Magyar Lábtoll-labda Szövetség, Egészségnap, Nosza Mami táncosok, Színpad felújítás támogatása, Közösségépítés, Mosoly Tábor, Turza Ferenc festőművész kiállítása, Magányosok karácsonya, Fogyatékos gyermekek Mikulás-napi ajándékozása és a közgyűlés költsége.

Összes kiadás: 687 730 Ft
Tárgyévi eredmény: -106 661 Ft
Tárgyévi bevétel: 581 069 Ft
Tárgyévi kiadás: 687 730 Ft
Előző évi tőkeváltozás: 911 078 Ft
Tárgyévi eredmény: -106 661 Ft
Záró pénzkészlet: 804 417 Ft

 

Újszász, 2011. február 21.

 

Tisztújítás

Az Együtt Újszászért Egyesület 2011. 02. 23-án tartotta közhasznúsági és tisztújító közgyűlését. A közgyűlést megelőzően a felkért jelölő bizottság elbeszélgetett a tagsággal, véleményt, javaslatot kért.

A közgyűlésen szép számban megjelent tagság nyílt, többségi szavazással, egyhangúlag bizalmat szavazott a jelölt tisztségviselőknek.

Az Együtt Újszászért Egyesület

elnökének Bodnárné Szabó Gabriellát

alelnökének Molnár Dezsőnét

titkárának Vígh Lászlónét

tagoknak Fehérné Szekeres Zsuzsannát és Nagy Jánosnét,

a Számvizsgáló Bizottság elnökének Sipos Pálnét

tagoknak Major Ferencnét és Zérczi Lászlónét választották.

A tisztviselőknek gratulálunk, nemes, szép munkát, jó egészséget kívánunk az itt élők megelégedésére!

Szóró Józsefné

 

Utolsó frissítés: 2011 március 20. (vasárnap) 17:30
 
Takarítsuk ki Újszászt! Nyomtat Email
Civil fórum - Együtt Újszászért Egyesület
2011 március 01. (kedd) 20:12

Elmúlt a tél, elolvadt a hó. Most látjuk csak igazán, milyen hanyagok, felelőtlenek vagyunk mi újszásziak (is). Tele az út széle, a park, az árokpart, a városból kifelé vezető országút szeméttel. Ezt mind mi csináltuk. Mindazok, akik itt laknak, ide járnak iskolába, dolgozni, látogatóba, esetleg ügyet intézni. Vannak átutazó autósok is, akiknek éppen nálunk van kedvük kidobni a szemetet az ablakon. Nem valószínű, hogy egy idegen visszajön ide felszedni az általa kiszórt szemetet. Tehát nekünk, itteni lakosoknak kell rendet teremteni magunk körül, igényes környezetet biztosítani saját magunk számára.

Az Együtt Újszászért Egyesület felhívja, megkéri tagjait és Újszász egész lakosságát az óvodásoktól az időskorúakig, hogy ki-ki képessége, lehetősége szerint tegye rendbe ne csak a közvetlen környezetét, hanem azokat a közterületeket is, amelyek senki földjének számítanak. Az akció április 22-ig, a Föld napjáig tart, de értelme igazából akkor van, ha ezt egész évben végezzük. A jutalom nem marad el. Tiszta környezetben élünk, és teszünk valamit együtt Újszászért, önmagunkért!

az Együtt Újszászért Egyesület vezetősége


Utolsó frissítés: 2011 március 01. (kedd) 20:15
 
Az Együtt Újszászért Egyesület beszámolója Nyomtat Email
Civil fórum - Együtt Újszászért Egyesület
2010 december 02. (csütörtök) 19:22

Bodnárné Szabó Gabriella, az egyesület elnöke november 28-án egy kellemes délutáni program keretében értékelte az egyesület 2010. évi tevékenységét:

"Az Együtt Újszászért Egyesület 2010. évi programja bizonyos fokig a már elkezdett tevékenységek folytatása és új projektek megvalósítása volt. Természetesen terveink megvalósítását a 2010. februári közgyűlés határozata, az alapszabályban megfogalmazottak figyelembe vétele, és az anyagi helyzetünk határozta meg.

 

Képtár

Fotó: Vígh Lászlóné

 

Bővebben...
Utolsó frissítés: 2010 december 05. (vasárnap) 12:15
 
Görögországban jártunk Nyomtat Email
Civil fórum - Együtt Újszászért Egyesület
2010 augusztus 24. (kedd) 16:03

Hat évvel ezelőtt az Együtt Újszászért Egyesület által egy autóbusszal szervezett budapesti kirándulás alkalmával, beszélgetés közben többünkben felvetődött az az igény, menjünk országhatáron kívülre is kirándulni, mondván: lássunk világot!

Sóvárogtunk arra, hogy viszonylag olcsó, közelben levő tengerparti nyári üdülésen jó lenne részt venni. Az egyedülállók, özvegyek vagy idősek legtöbbje önmagától nehezen indulna útnak ismeretlen emberekkel, ismeretlen környezetben, ezért gondoltunk közös utazásra.

Dr. Szóró Magdolna, városunk képviselő-testületének tagja Újszászért szívesen bevállal mindent. Gondoltuk, segítségünkre lesz. Kételkedve fogadta az ötletet. Igyekeztünk hatni rá, hogy pártfogolja az igényünket, tudván azt, hogy ő tájékozott az utazásban, és képes összetartani az utazni és pihenni vágyókat, legyen az idős, fiatal, egyedülálló vagy család. Biztattuk, hogy a következő évben megér egy próbálkozást, hogy Újszászról szervezve a görög tengerpartra utazzunk saját elhatározásunkból, saját erőnkből.

 

Hajókirándulás (Fotó: Ágotai Emese)

 

Így indultunk el öt évvel ezelőtt a Sarti nevű kis üdülőfalucskába, ahol egy autóbusznyi (53 fő) újszászi birtokba vette hét éjszakára a Vanvini apartmant.

Emlékezetes utazás volt. Ottlétünk kellemesen eltöltött időszak volt, teli élményekkel. Szinte megfiatalodva, fitten, hatalmas energiával tértünk haza nyári üdülésünkből. Ez az utazás sokunknak meghatározó volt további életünkre nézve, hiszen vágytunk vissza a nyugalom, a békesség, a megértés, szórakozás félszigetére. Ott egyenlő eséllyel, egyenrangú partnerként, egymást segítve, teljes egyetértésben éltük napjainkat, pihenésünket, gyógyulásunkat, mert a tenger sós vize és a sós levegő gyógyító hatású az emberi szervezet számára.

Az idén már ötödik alkalommal céloztuk meg a Chalkidiki félszigetet. Most is, mint az elmúlt két évben, Stavros kisvároska egyik úszómedencés, kényelmes, teraszos, 2-3 ágyas, vizesblokk, WC kialakításával, klímaberendezéssel, tv-vel, hűtővel, konyhai felszereléssel, főzési lehetőség biztosításával ellátott Alexandros apartmanban laktunk. A ragyogó idő kellemessé tette a kék tenger vizét és levegőjét. Élveztük a napot, a fürdést, a vízibiciklizést és még a diszkót is.

 

Ugrás a medencébe (Fotó: Ágotai Emese)

 

Akik első alkalommal utaztak a csoporttal, a pihenés mellett fakultatív kiránduláson vehettek részt Görögország szépségeinek megismerésére. Ízelítőt kaptak az ország kultúrájáról, népi hagyományokról, a Tesszália gyönyörű vidékén levő Meteora (jelentése: levegőben) impozáns szikláiról és az azon épült kolostorairól, miután az az ég és föld között lebegni látszik. Jelenleg hat kolostorban laknak a szerzetesek. Ezeket látogathatják ma is a zarándokok, turisták megfelelő öltözetben. Bepillantást nyerhetnek az ő életükbe, elhivatottságukba, alázatosságukba, csillogó-villogó ékszereikbe, ikonjaikba. A „Meteora”-k a világörökség hét csodájának egyike. Érdemes megnézni!

 

Meteórák (Fotó: Takács Zoltánné)

 

Kirándulást tehettünk Kavala városába és Tassos szigetére. A hajóút felejthetetlen élményt nyújtott gyermek és felnőtt számára egyaránt, mivel a tenger madarát, a sirályokat a kezünkből etethettük. A hajó óriási mérete is lenyűgöző volt számunkra. A több száz személy szállítása mellett sok kamion, autó befogadására is alkalmas stabil, biztonságos úszótest volt.

A napozás, fürdés, pihenés mellett ilyen alkalomkor a „magyar est” a fő attrakció, amit mindenki nagyon vár. A doktornő irányítása mellett lázas előkészítő munkával, műsorral készülve, zsíroskenyér-parti és táncolás, éneklés, mulatozás a program. Ilyenkor az utazók valamennyien együtt töltik az estét.

Most az „Újra itt van, újra itt van a nagy csapat…” c. slágerzenére az úszómedence egyik sarkában színpadnak kinevezett helyre bevonuló szereplők lábbal hajtós gyermek motorkerékpáron, madzagon húzott műanyag játékkamionnal, rollerrel vagy éppen sántikálva, gyalogosan érkeztünk a közönség nagy örömére. A műsort a rögtönzött sakál-vokál énekegyüttes kezdte tangóharmonika kíséretében a „Ha bemegyek a patikába.. – nótával, az üdülő gyógyszerészeknek kedveskedve. A Nosza Mami táncosaiból alakult kis csapat (dr. Szóró Magdolna, Szóró Józsefné Ilonka, Szurmai Béláné Marika és jómagam) a country és a Habanéra számot adtuk elő. A Senora táncosok közül dr. Szóró Magdolna és Takács Zoltánné Jutka nővér – aki most nem esett bele mutatványa közben a vízaknába –, ismét nagy sikerrel szerepeltek. Fergeteges táncot improvizáltak a zenére, és az megismételhetetlen, nagyszerű koreográfia volt. A „Három kicsi naspolya” c. dal sem maradhatott el a műsorból. Ezt követően nagy mulatozásba kezdtünk, amelyet Oláh Jánosnak köszönhettünk. Zeneszerszámát, a tangóharmonikát Görögországban is kedvünkre használta szórakoztatásunkra.

Földi András stúdiós hangosítását is köszönjük, hiszen a menő slágerekre roptuk a táncot úgy, hogy még a szomszéd üdülőből is átjöttek hozzánk görög és szerb nyaralók. Jó hangulatú mulatozás volt.

Gyorsan teltek egymás után a napok, és szedelőzködni kellett. Hosszú az út oda és vissza, de megéri. Megéri azt a kikapcsolódást, azt a pihenést, azt a szórakozást, amit ilyen utazás során megtapasztalhatunk. Sokak szerint –akik már hazánk „tengerét”, a Balatont többször is kipróbálták üdülésképpen, összehasonlítási alapjuk van a belföldi úttal szemben – még mindig olcsóbb a görög tengerparti üdülés, mint országunkban. Másik előnye a külföldön való pihenésnek az, hogy nem lehet csak úgy „leakasztani” az embert valamilyen hivatalos vagy családi ügy elintézésére a távolság miatt. Ezek az utak valóban üdülések. Teljes kikapcsolódást, igazi feltöltődést adnak számunkra. Ezért köszönjük mindannyian Szóró Magdolna doktornőnek, hogy évek óta felejthetetlen görögországi nyaralást szervez, magára vállalva a csoport felelősséget, utazási ügyintézést, amivel oroszlánrészt vállal az újszászi lakosok külföldi üdültetésében.

Nem tudom, mit hoz a holnap, de jó, ha már most gondolkodunk a holnaputánról.

Ha bárkinek megtetszett ez az utazási lehetőség, bátran jelezze részvételi szándékát a doktornőnek, hiszen 2011. év szeptemberében Sarti-ba készülünk utazni. Az utazási költséget már most hónaponként, apródonként lehet gyűjtögetni és üdülési céljainkat könnyedén elérjük. Jövő év elején felhívást teszünk közzé emlékeztetőül a városi újság hasábjain.

Az Újszászi Híradó 2007. júliusi számában közzétett Gyenge Anita: Görögország – Sarti cikkében Az utazók kamarakórusa által írott Csavargók dalából idézem:

„Amerre mi jártunk messze-messze tájt
Szívünk sokszor vissza, vissza-vissza vágy.
Malacperselyt elővesszük,
Hogy még egyszer útra keljünk.”

Úgy legyen!

Krassóiné Gyüre Rozália
az utazók nevében

Utolsó frissítés: 2010 augusztus 24. (kedd) 16:04
 
Együtt Újszászért Egyesület nyári programjából Nyomtat Email
Civil fórum - Együtt Újszászért Egyesület
2010 augusztus 23. (hétfő) 18:44

"A lovaglás a ló és az ember közti kapcsolatról szól."

A fenti idézetben említett kapcsolat fogalma összetett és sokrétű, de ha csak a mi példánkból indulunk ki, akkor a lovaglás célja a nevelés, a szocializáció támogatása. Az Együtt Újszászért Egyesület ismét lehetőséget tudott biztosítani öt család gyermekeinek. Abban segítettünk, hogy az élet egy számukra eddig ismeretlen területe nyíljon meg előttük, életminőségük jó irányba változzon a lovak, a lovaglás révén. Ez a fajta tevékenység nem a szó hétköznapi vagy sportértelmében vett lovaglás, hanem inkább nevezhető lovakkal végzett segítő foglalkozásnak. Hogy miben segít a lovaglás? Csak néhány példa a sok jótékony hatás közül:

  • Az érzelmi, akarati élet, a viselkedés, a magatartás, a cselekvés pozitív irányú befolyásolásában.
  • A testtudat és a térérzékelés fejlesztésében.
  • A fegyelem és a kitartás kialakításában.
  • A tér és időbeli tájékozódás fejlesztésében.
  • Az egyensúlyérzék javításában: A lovon való elhelyezés, elhelyezkedés változtatásával különböző izmokat lehet megmozgatni, melyek a megnövelt terhelés hatására egyre inkább megerősödnek.

Köszönjük Székelyfalvi Gáborné Katika segítségét.

Örülünk, hogy Újszászon van egy család, akik életüket tették fel a lovakkal való foglalkozásra, és általuk gyermekeink, unokáink nagyszerű lehetőséghez juthatnak, hogy kiegyensúlyozottabbá, bátrabbá és magabiztosabbá váljanak. Az ebben rejlő lehetőségek sokkal jelentősebbek annál, mintsem kihasználatlanul hagyjuk, még rosszabb esetben a nehézségek sokasága miatt megszűnjön településünkön ez a különleges lehetőség. Segítsük, támogassuk ezt a többre hivatott családot, szakembereket, akik elkötelezettek a ló és a lovasa iránt.

Vígh Lászlóné
Együtt Újszászért Egyesület Titkára

 

 
Vidám nyári napok Nyomtat Email
Civil fórum - Együtt Újszászért Egyesület
2010 július 19. (hétfő) 18:28

Az Együtt Újszászért Egyesület a legutóbbi közgyűlésén tervezte meg és fogadta el a 2010. évi programját. Ekkor támogatásunkkal erősítettük meg, hogy az idén is néhány boldog napot szerzünk közel 20 kisdiáknak, megszervezzük a parkerdei „Mosolytábort”. Tavasszal már bebizonyosodott, hogy az idén a parkerdőt nem vehetjük igénybe. Az időjárás közbeszólt, a tisztást víz borította. Csalódást nem szerettünk volna okozni a gyerekeknek, így Jászboldogházán, a strandon töltöttünk el két remek napot.

 

Képtár megnyitása

 

A strand bejárata felett ez áll „A mi strandunk”.

Két napig mi is így éreztük magunkat. Nem csak a településé, de a miénk is volt a strand. A strand vezetője Szőlősi Péter és a személyzet, a helyi iskola élelmezésvezetője- Andrea- minden igényünket kielégítette. A környezet, a kellemes víz, a bőséges finom falatok és a fürdőzés mellett kellemes programokat nyújtottunk a gyerekeknek.

Kézműves foglalkozásokon készült tárgyakat mindenki haza vihette emlékbe. Székelyfalvi Gáborné, Katika gyöngyei ismét sikert arattak. A hangulatot két pedagógus kollégánk- Nagy Jánosné, Csajbókné Nyári Erzsébet- fokozta, ügyességi, dalos játékunktól volt hangos a park.

A településen pónifogat vitt körbe bennünket, a gyerekek nagy örömére. A két napba még egy bábelőadás is belefért. Ilyen még úgy sem volt. Strandolás bábelőadással megfűszerezve!

A szülők köszönete, a gyerekek boldogságtól ragyogó szeme igazolta, hogy jó döntést hozott tagságunk Tudtunk, akartunk, segítettünk! Több kisgyermeknek ez volt A NYÁR! Valamennyi közreműködő egyesületi tagnak az egyesület vezetése nevében is köszönöm a közvetlen segítségét. Külön köszönöm az egyesület elnök asszonyának, Bodnárné Szabó Gabriellának, hogy a tábor megszervezéséhez az anyagi hátteret biztosította pályázati forrásból, szponzorok megkeresésével.

Köszönetünket fejezzük ki: Újszász Város Önkormányzatának, Újszász és Vidéke Takarék Szövetkezet Vezetőségének, Molnár Dezsőné képviselő asszonynak, az egyesület alelnökének.

Vígh Lászlóné
Együtt Újszászért Egyesület titkára

Utolsó frissítés: 2010 július 19. (hétfő) 18:34
 
Hagyományőrzés egy kis településen Nyomtat Email
Civil fórum - Együtt Újszászért Egyesület
2010 május 18. (kedd) 17:33

Pályázati lehetőséget használtunk ki, ezen belül mód volt arra, hogy közösségünk kiránduljon Nagykörübe. A jelenlévők egy barátságos, virágokkal, fákkal gazdagon beültetett településsel ismerkedtek meg. A tájház, a cseresznyefából faragott szobrok, a kültéri pihenőpadok, köztéri kemence mind-mind egyéni hangulatot ad a településnek. Egyben jelzi a múltjuk iránti tiszteletet, a jelen szeretetét.

Vígh Lászlóné
Együtt Újszászért Egyesület titkára

 

 

"Hagyományőrzés egy kis településen"

 

Ahogy végre kitavaszodott, eljött a turista szezon ideje is. Az Együtt Újszászért Egyesület úgy határozott, hogy ezúttal ne menjünk messzire, ismerkedjünk meg szűkebb környezetünkkel is. Így Nagykörűbe tettünk csoportépítő kirándulást május 8-án.

Egy szépen kiépített tájházban fogadtak bennünket. Miután megtekintettük a szabadban és a különböző helyiségekben kiállított, de többségükben ma is funkcionáló régi tárgyakat, létesítményeket, tanúi lehettünk annak, hogyan készül a kemencében sült kenyérlángos. No, nemcsak tanúi voltunk, hanem bőségesen meg is kóstoltuk a tejföllel, szalonnával, lilahagymával ízesített lepényeket.

Ezután – idegenvezető segítségével – elindultunk a község főutcáján a kecsketelep felé. Útközben meg-megálltunk egy-egy szobor, emlékhely előtt, megcsodáltuk az út mentén virágzó növényeket, a rózsaszín virágú gesztenyefákat. A cseresznyefák – amiről híres Nagykörű – ekkorra már elvirágzottak.

A község határában levő telepen ismereteket szerezhettünk a kecskék tartásáról, amit a délután folyamán elmélyítettünk. Éppen delelőt tarthattak az állatok, mert egy – az ő kedvükért épített – dombocskán heverésztek a kisebb-nagyobb kecskék. Villanypásztor vigyázta őket. A visszafelé úton jártunk a Tisza-parton is, a kompátkelőnél. Itt nem időztünk sokat, mert a szúnyogok nem engedték.

Visszatérve a tájházba, ínycsiklandozó illatok fogadtak bennünket. A kecsketelep és a tájház tulajdonosa bográcsban főtt, különleges ízesítésű pörkölttel várta a társaságot. Az ízletes ebéd és egy kis ejtőzés után vetített képes előadáson ismerkedhettünk meg a különböző kecskefajtákkal, a kecsketenyésztéssel, illetve a kecskesajt készítés fortélyaival. Házigazdánk készséggel válaszolt feltett kérdéseinkre, miközben ötféle kecskesajtot kóstolgattunk.

Kellemes élményekkel távoztunk ebből a nagyon szépen gondozott községből, ahová lehet, hogy a cseresznyefesztivál idején is sokan visszatérnek.

Az utazást a Nemzeti Civil Alap pályázati nyereményéből, az egyesület támogatásából illetve önerőből fedeztük.

F. Szekeres Zsuzsa
vezetőségi tag

Utolsó frissítés: 2010 június 06. (vasárnap) 12:22
 
Húsvétig még elkészül! Nyomtat Email
Civil fórum - Együtt Újszászért Egyesület
2010 április 01. (csütörtök) 17:38

Az Együtt Újszászért Egyesület Húsvétig még elkészül! címmel népi kézműves hagyományokat felelevenítő programmal lepte meg tagjait. Köszönjük a szervező munkát Szabó Pál Antalné Évikének!

dscf0023
bwd  Képek 1/4  fwd

 

Utolsó frissítés: 2010 április 01. (csütörtök) 17:39
 
További cikkek...


1 / 2 oldal
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó 2012. január
Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A honlap megtekintéséhez a Mozilla Firefox vagy a Google Chrome böngészőprogram ajánlott.