Honlap Civil fórum Mozgássérültek újszászi csoportja Sorstársi összejövetel - szeptember
Sorstársi összejövetel - szeptember Nyomtat Email
Civil fórum - Mozgássérültek újszászi csoportja
2010 október 14. (csütörtök) 16:35

A nyári szünet utáni első összejövetelünk szeptember 16-án volt.

Örömmel üdvözöltük egymást. Nyári programjáról kérdeztük Szabó Pál Antalnét, aki alig győzte sorolni, hol, merre járt, hol tartott bemutatókat a Népi Díszítőművészeti Szakkör tagjaival.

A városnapra invitáltuk csoportunk tagjait, és sokan eljöttek a különböző rendezvényekre.

A kirándulással kapcsolatos utolsó megbeszélést is megtartottuk.

Dienes András két verset olvasott fel, az augusztus 20-i ünnepség kapcsán.

Vendégünk volt Kaló Istvánné alpolgármester, aki elmondta, hogy az önkormányzat az Újszász Város Napja rendezvénysorozatra, valamint „A hagyomány gyökér, a gyökér élet” című hagyományőrző rendezvényre pályázatot nyert, amit a LEADER hazai és az Európai Unió „Európa a polgárokért” testvérvárosok találkozója nemzetközi pályázat finanszíroz.

A program előkészítésébe és megvalósításába bevonták a Városi Civil Fórumot és a Városi Művelődési Ház és Könyvtárat.

A mozgássérültek helyi csoportja tagja a Városi Civil Fórumnak, így mi is bekapcsolódtunk a rendezvénybe.

A Civil Pikniken több sorstársunk megjelent, önkéntes munkában segítséget, házi készítésű lekvárt, itókát is felajánlva.

A csoport vezetője részt vett a megrendezett konferencián, melynek témája A civil szervezetek helye a helyi közösségekben, különös tekintettel a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre, az esélyegyenlőség biztosítására.

A konferencia után közös ebéden vettünk részt a külföldi delegációk tagjaival.

Köszönjük összejövetelünk támogatását Polónyi Illésnének, Herczeg Józsefnének, Szőllősi Józsefnének, Szabó Andrásnénak, Püsök Rozáliának, Hajdú Gyulánénak, Mucza Istvánnénak.

Szeptember 23-án kirándulni mentünk. Nagy buszt rendeltünk, mert sokan jelentkeztek a kirándulásra. Gyönyörű időben indultunk először Szolnokra a Damjanich János Múzeumba, ahol megtekintettük a különböző kiállításokat. Szeretettel fogadtak minket. A Galériába is szerettünk volna elmenni, de sajnos a közlekedési, ill. parkolási nehézségek ezt nem tették lehetővé.

A Kossuth téren megpihentünk kicsit, gyönyörködtünk a szép napsütésben, az aranyos kis szobrokban és a szökőkútban.

Továbbindultunk Rákóczifalvára, a Macimúzeumba. A kedves kis macik, az antik bútorok között korhű öltözetben, mindenkit elvarázsoltak. Köszönjük Ulviczki György kedves kalauzolását.

Tovább folytattuk utunkat Martfűre, a gyógyfürdőbe. Itt először megebédeltünk. Nagyon szép környezetben, figyelmes kiszolgálásban részesültünk. Finom ebédet kaptunk olcsón.

A délutánt a gyógyfürdőben töltöttük. Kissé elpilledve, de vidáman értünk haza.

Köszönjük Dienes András szervezőmunkáját, és buszvezetőnknek, Turza Jánosnak a biztonságos vezetését.

Csoportunk legközelebbi összejövetele 2010. október 21-én (csütörtök) 14 órakor lesz a művelődési ház klubtermében.

Mindenkit szeretettel várunk.

Ulviczki Józsefné
csoportvezető

 

Vidám társaság

 

Martfűn

 

Kirándulók

Fotó: Kolozsi Ferenc

 

Utolsó frissítés: 2010 október 14. (csütörtök) 16:53
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal