| „Tombolj ifjúság! Higgy, hódíts, szeress!” |
|
|
| Civil fórum - Ifjúsági Klub | |
| 2011 december 16. (péntek) 14:07 | |
|
Jó néhányunk álmának megvalósítása indult el 2011 októberében, amikor életre hívtuk az Ifjúsági Klubot. Persze ez nem az első alkalom Újszász életében. Azonban azt reméljük, hogy ezúttal nem múlik el a kezdeti lelkesedés, és nem csak mi néhányan gondoljuk azt, hogy szükség van a helyi fiataloknak egy közösségi térre, ahol együtt tölthetik el szabadidejüket, kikapcsolódhatnak, őket érdeklő programokon vehetnek részt. Az október végére meghirdetett összejövetel során nagy meglepetés és öröm volt, hogy lelkes fiatalok jelentek meg a klubterem ajtajában. A kezdeti megszeppentség és csöppnyi tanácstalanság után ötletözön árasztott el minket azzal kapcsolatban, hogy milyen programokat is képzelnek el a klubban. Így született meg az első novemberi összejövetel témája is: Activity parti. November 4-én egy még nagyobb csapat érkezett, hogy megvívjon egymás ellen rajzolásban, mutogatásban és beszédben. A meglehetősen jó hangulatú harcban nem az volt a fontos, hogy ki lesz a győztes, hanem a közösen, vidáman eltöltött idő. Ezt a célt maradéktalanul sikerült teljesíteni. Egy héttel később filmvetítésre invitáltuk a nagyérdeműt, melyhez természetesen popcorn dukál, így szinte moziban érezhette magát mindenki, akinek kedve támadt betérni. Hab volt a tortán, hogy a megyei napilap programajánlatai között is szerepelt ez az est. Talán mondhatom, hogy az eddigi legjobb hangulatú esemény a Karaoke est volt. A már megszokott mag és az új betévedők is vidáman eresztették ki hangjukat, unatkozni egy perc idő sem volt. A klasszikus slágerektől a legújabb dalokig rengeteg közül választhattak a kis dalos pacsirták. Ezúton köszönjük a polgármesteri hivatalnak és a művelődési háznak, hogy rendelkezésünkre bocsátották a programok lebonyolításához szükséges felszerelést. Természetesen továbbra is várjuk a kikapcsolódni vágyó kamaszokat, fiatalokat minden péntek este 19-22 óráig a művelődési ház 2-es klubtermében. Motivációként álljék itt a decemberi programajánlatunk: December 2. Irodalmi est Farkas Nándor mutatja be verseskötetét December 9. „Világjáró” est Szlankó Zoltán hegymászó előadása December 16. Karaoke parti December 23. „Karácsonyi készülődés” Kézműves foglalkozás délutántól, filmvetítés, táncház December 30. Óévbúcsúztató táncverseny. Mindeközben elindult kvíz versenyünk, mely a város honlapján és az Ifjúsági Klub portálján is megtekinthető, letölthető. Az első forduló megfejtéseit december 23-ig várjuk az e-mail címünkre, vagy személyesen is leadhatjátok a klubesteken. A helyes megfejtést beküldőket a második forduló után nyereményben részesítjük. A nyerteseket értesítjük! Elérhetőségeink:
Térjetek be hozzánk, szeretettel várunk titeket! Gazdag Gabriella
|
|
| Utolsó frissítés: 2011 december 16. (péntek) 14:13 |


















