| Varga Ferenc: Emlékezés a Hájos családra és boltjukra |
|
|
| Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum | |||
| 2009 november 24. (kedd) 21:44 | |||
|
Meggyőződésem, hogy az idősebb korosztályok között nincs olyan, aki ne ismerte volna Újszász központjában a Hájas boltot, annak tulajdonosait, Hájos Lászlót és feleségét Farkass Máriát, valamint az életközösségükből született két csinos gyermeket: Endrét és Károlyt. Örömünkre, Endre és Károly, hajlott koruk ellenére, közöttünk élnek. Az egykori Hájas bolt ma már Újszász életének nosztalgikus emléke. Keresem, kutatom, mi a titka, máig tartó vonzereje a Hájos családnak, a Hájas boltnak. Arra vállalkoztam, hogy kutatómunkám eredményeként pici múltat idéző emléket állítok egy köztiszteletben álló kiskereskedő család életének és boltjának. Nos, a Hájos család feje, Hájos Pál földműves és Szórád Erzsébet háztartásbeli szülők gyermekeként érkezett e földi világra. Öten voltak testvérek: Albert, Mária, László, Pál és Erzsébet. Hájos László 1896. 05. 17-én született Jászberényben, és 1977-ben hunyt el Újszászon. Ipari- és kereskedelmi szakképző iskolát végzett. Újszászon a Hangya Szövetkezetnél, majd Budapesten szerzett szakmai gyakorlatot. Azt követően 1920-ban Újszászon textil- és méteráru üzletet nyitott a Nagy úton. 1927-ben nősült. A Bars(1) vármegyei Óhután született (1902) félárva, háztartásbeli Farkass Máriával kötött életre szóló élettársi kapcsolatot. Területrendezési harcok következtében Farkass Károly tanító (Farkass Mária édesapja) családjával először Zalaegerszegen, majd Jászberényben telepedett le. Ez utóbbi városban ismerkedett össze Hájos László és Farkass Mária. Ötvenhárom évet éltek együtt kiegyensúlyozott, boldog házasságban, mígnem Farkass Mária 1980 decemberében elhunyt. Közös sírban nyugszanak az újszászi temetőben. Hájos László és neje, közvetlenül házasságkötésük után a Weis-féle házban, albérletben laktak. 1932-ben vásárolták meg az akkor Maros u. 627. szám (jelenleg: Maros u. 9. szám) alatti házingatlant. Ebben az épületben alakították ki otthonukat és a takaros Hájas boltot. A mindig patika tiszta kis üzlet 2000 októberéig a család tulajdonában volt, de már 1989-től eladásáig bérbeadás útján hasznosult. (Az ingatlant Szombati Pál Imréné vásárolta meg, amelyben édesanyja, Fenyves Benedekné lakik élettársával, Sebők Istvánnal.) Kérdésként merülhet fel, hogyan lett a Hájos családnak Hájas cégtáblával ellátott boltja. Ennek története a következő: valamikor, még a déd- vagy ükszülők idejében, a Hájos nevet véletlenül Hájas névre írták valamelyik közhivatalban. Hájos László erről csak 1939-ben bizonyosodott meg, amikor sok családdal együtt, származását kellett igazolnia. Fölvette hát anyakönyv szerinti nevét, de nem tartotta célszerűnek a megismert, "bejáratott" Hájas bolt cégtábláját megváltoztatni, miértjét magyarázni. Sokan azt gondolhatják, eladni bárki tud. Ha bemegyünk egy-egy boltba, tapasztalhatjuk, nem így van. Lényeges különbség van eladó és eladó között. Például: az eladó tudjon köszönni, legyen szakmai gyakorlata, áruismerete, ismerje a vásárlók igényeit, a beszerzés, a készletezés, a szakszerű raktározás módjait, stb. Igényes vásárló ezeket észreveszi. Mindezeknek tudatában volt Hájos László. A mindig pedáns, magas termetű, délceg, halk szavú, figyelmes boltost tisztelték, szerették, becsülték a vásárlók. A bolt mélyen beépült a vásárlók tudatába. Ehhez bizonyára hozzájárult Hájosné Farkass Mária probléma érzékenysége is, amely elsősorban a "kispénzű" emberek átmeneti segítségnyújtásában nyilvánult meg. Újszászon az egy kiskereskedelmi boltra jutó lakosok száma 5-6 %-kal meghaladta a megyei átlagot. Tehát volt konkurencia. Ennek ellenére a bolt tisztességes megélhetést nyújtott a négytagú családnak. Az üzlet zavartalan működésével 1948-ban jelentkeztek először gondok, amikor hatósági felszólítás (határozat) érkezett a bolt megszüntetésére, illetve államosítására. Ekkor a családfő - kényszerűségből - az újszászi erdőgazdaságban helyezkedett el. Később élelmiszer- és vegyesboltra kaptak működési engedélyt. Az 1950-es évek elején Szolnok Járási Tanács VB kereskedelmi szakigazgatási szerve a bolt megszüntetésére hozott határozatot. A határozat végrehajtása azonban meghiúsult a vásárlók tiltakozó aláírásgyűjtésére. Hájos Lászlónak 1972-ig, azaz nyugállományba vonulásáig a bolt volt életének egyik fontos eleme. Így volt ezzel felesége is. A közösségi élet a XX. század elejétől igen élénk volt a községben: több kör, egylet és egyesület(2) is működött. Hájos Károly jóvoltából rátaláltunk olyan fényképre, amelyen minden valószínűség szerint a helyi Iparos Kör 1940. évi zászlóavatása látható az alapító tagokkal. A báró Orczy Mária nevével ellátott zászlót Hájos László tartja. Szájhagyomány szerint a zászlót a szolnoki Damjanich Múzeum egykori igazgatójának, Kaposvári Gyulának adták át "leletmentés" címén. Helytörténészek feladataként jelentkezik az Iparos Kör zászlója sorsának felderítése! Hájos László szerette a sportot, elsősorban a sakkjátékot. Szabadidejében szívesen játszott állandó partnereivel. A Hájos szülők gyermekei Újszászon születtek. Endre 1928. 08. 01-jén, Károly 1929. 09. 17-én. Akaratlanul is felmerül bennem a kérdés: a Hájos család, a Hájas bolt vonzerejébe Endre és Károly is beleszövődik? Bizonyára! Endre az újszászi labdarúgócsapat meghatározó játékosa volt. A Mihályi István játékos-edzővel fémjelzett, közvetlen 1945 utáni formálódó, eredményeivel egyre nagyobb tekintélyt kivívó csapat-összeállításban neve is szerepel. Abban az időben a leggyakoribb csapatfelállás a következő volt: Kertész I. (Kovács J.) - Vágó D., Mihályi I., Kelemen P. (Pataki Jenő) - Király I., Hájos E. - Szegedi K., Katona K., Nagy I. (Holczer F.), Hőgye M., Földesi F. ők voltak, akik Újszászon jegyzett futballt teremtettek. Akik látták Endrét futballozni vagy együtt játszhattak néhányszor vele, mint én is, nem felejtjük mozgását, habitusát. Gyors, kemény, megbízható játékával elismerést váltott ki mind a helyi, mind a vendégjátékosok, szurkolók körében. Vele történt az alábbi érdekes eset: 1948 táján, egy hazai bajnoki mérkőzésen megsérült, eszméletét veszítette. Közel voltam az esethez. Rosszra gondoltam. Erre mi történt? A Mihályi István által biztosított elsősegélynyújtás közepette egyszer csak felpattant, s mintha mi sem történt volna, az oldalvonal mellől beszaladt a pályára elfoglalni posztját. Sajnos, nem sokáig képviselhette Újszász labdarúgását. MÁV dolgozó volt, munkahelyi kötelezettségei elszólították. 1956-ban áthelyezéssel a budapesti HÉV-hez szemaformester munkakörbe került. A Boráros tér - Csepel gyorsvasút biztosító berendezéseinek felügyeletét és vezetését végezte nyugdíjazásáig. Bizonyára kevesen tudják, hogy országosan ismert versenygalamb tenyésztő. A Magyar Röpgalambtenyésztők Országos Egyesületének tagja, az MRTOE B. III. Tagszövetség elnöke. Lakásuk szomszédságában mintegy 90 db versenygalambot tart. Ezek között fajtiszta országos győztesek, helyezettek is vannak. Családjával évtizedek óta Budapesten, a VI. kerületben lakik. Az 1955-ben Kecskés Veronikával kötött házasságából két gyermek született: Endre és László. Előbbi Budapesten, utóbbi Kanadában telepedett le családjával. Károly is szerette a labdarúgást, kergette is egy rövid ideig, de inkább az édesapja vezette bolt érdekelte. Édesapja nyugdíjba vonulása után nagy hozzáértéssel "vitte" tovább a Hájas bolt működését. Az üzleti forgalom nem esett vissza, a törzsvásárlók is megmaradtak. 1947-ben kereskedelmi szakképző iskolát végzett. Az 1949-1954 közötti időben a Szolnok- és Vidéke Kiskereskedelmi Vállalatnál dolgozott. Onnan kilépve családtagként, majd az idősödő szülőktől átvéve, 1972-től saját nevén üzemeltette a Hájas boltot egészen 1989. október 15-ig. Ebben az időszakban (1972-1985) a Kiskereskedők Szolnok Megyei Szervezetének alelnöke volt. A szervezetben végzett kiemelkedő munkáját a KIOSZ Országos Elnöksége arany plakettel ismerte el. Érdekes történet, hogy amíg a kiskereskedők megyei szervezetének egyik megbecsült vezetője volt, 1976. 10. 15-tel a Szolnok Megyei Tanács VB Kereskedelmi Osztálya az üzlet megszüntetését rendelte el. Ez esetben is a vásárlók jóvoltából, illetve a környezet felmérés kedvező alakulását figyelembe véve, sikerült magánkézben tartani az élelmiszer-vegyesboltot. (Meg kell említeni: a helyi szervek vezetői, itt elsősorban az áfészre gondolok, amelynek hálózata fokozatosan bővült, nem gördített akadályt a magánkézben levő bolt működése elé.) Hájos Károly és az újszászi születésű (1941) Szurmai Erzsébet negyedszázada élnek élettársi kapcsolatban. Szurmai Erzsébet hosszú óvónői szolgálat után, megbecsült dolgozóként vonult nyugállományba 1996-ban. Kiegyensúlyozott, rendezett kapcsolatuk gyermekáldás nélkül maradt. Szülővárosukban élik csendes, betegségektől sem mentes életüket.
Hájos Károly Keresem, mivel is fejezhetném be a Hájos család, a Hájas bolt működésének múltat idéző emlékét. Eldöntöttem: maradok a visszafogott, csendes, halk szavú, dolgos Hájos család jellemzőinél, vagyis nemes egyszerűséggel az emlékezést azzal fejezem be: a Hájos család emlékei mi vagyunk, hiszen a múlt nemcsak megismerhető, meg is őrizhető. A Hájos szülőkre tisztelettel, nagyrabecsüléssel gondolunk. Nyugodjanak békében. Gyermekeiknek, hozzátartozóiknak hosszú, betegségmentes, boldog életet kívánunk. (1) = Bars vármegye - szlovákul: Tekov - jelenleg területileg Szlovákia része. (2) = Például: Újszászi Függetlenségi 48-as Kör; Újszászi Római Katolikus Ifjúsági Egylet; Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége (KALÁSZ) Újszászi Szervezete; Újszászi Testedzők Egyesülete (UTE); Újszászi Levente Egyesület; Újszászi Temetkezési Egylet; Újszászi Társaskör; Újszászi Iparos Kör; Újszászi Gazdakör; MÁV Alkalmazottak Újszászi Olvasóköre; Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE), Újszászi Társadalmi és Sport Egyesülete. Varga Ferenc
Hájos Endre, Hájosné Farkass Mária, Hájos László és Hájos Károly
Ülő sorban, balról jobbra: id. Szegedi Kálmán, ? Remecz János, id. Vígh Gábor,
Hájosné Farkass Mária, egy tanuló kislány és Endre
A Hájos szülők gyermekeikkel, Endrével és Károllyal
|






















