Angyalok laknak az újszászi sírkertben. Fél évszázad távlatából emlékezve, apró emberként nagymamámmal gyakran látogattuk meg az újszászi temetőt. Nem halottakat gyászolni jártunk oda, hanem angyalokkal találkozni, és kicsiny kertjüket ápolni. Tennivaló mindig akadt a sírok körül, hiszen a szegény falucska temetőjében akkor még nem kövek borították a sírhantokat. Az én dolgom a vízhordás volt, a virágok ültetése, gondozása a nagymamámé. Én pedig csak vártam és leselkedtem, mikor pillanthatok meg legalább egyet, a templom képeiről jól ismert angyalokhoz hasonlót. Így jártam be a temető legrejtettebb zugait. Minden kereszt és bokor mögé bekukkantottam, de csak a napon sütkérező gyíkok riadtak fel, s tűntek el a sírok félelmetes repedéseiben. Nem történt semmi. Csalódottságomat nyafogásba öntve követeltem az angyalokat. A válaszra már nem emlékszem.

Angyalok sétálnak az újszászi temetőben. Újra átéltem a gyermekkor foszlányokban megmaradt emlékét, amikor megviselt, töredezett szélű papírokat lapozva felbukkantak az angyalok. Száz esztendős kicsiny leánykák és legények, akiknek a sors kegyeit elveszítve, esélyük sem maradt a felnőtté válásra. Babák voltak, s angyalok lettek. A halál mindig fájdalmas, a gyermekhalál pedig egyenesen megrázó. Az antracén tintával írott betűk pedig könyörtelenül közlik a történéseket: élt három napot, két hetet, elhunyt négy hónapos korában, meghalt egyévesen. A kisgyermekek emléke már nem él a szívekben, fényképeiket - ha voltak egyáltalán - és apró sírjaikat régen felszámolták, szüleik halála után rövid küldetésük elmerült az időben. Családi bibliák kopott lapjain talán fellelhető keresztnevük. (Vannak még családi bibliák?) Angyalfeledésre legjobb doktor és panácea (varázsszer) az idő. Az új generációk nem tudnak elmúlt idők tragédiáiról. Nekem ötven esztendeig kellett várnom a találkozásra, amikor a papírok között lapozgatva véletlenül leltem meg nagymamám legkisebb angyalát. Hetedik gyermekeként született, s a keresztségben a Margit nevet kapta. Karácsonytájt jött a világra, és 8 hónaposan hunyt el 1932-ben. A családban nem beszéltek az esetről, talán tapintatból, talán mert már ők sem emlékeztek rá.

A dokumentumok sok-sok újszászi angyalkáról mesélnek. A XX. század első évtizedében nagy számban szerepelnek 1-12 hónapos csecsemők halálesetei. A leggyakrabban említett végzetes kór a tüdőlob (tüdőgyulladás) és a gyomor-bélhurut. A rövidke életek tragédiájához hozzájárult még a mérhetetlen szegénység, a közegészségügyi állapotok és az egészségtelen ivóvíz fogyasztása. (Újszászon 1900. előtt nem volt fúrt kút. A lakosság a Zagyva és Tápió vízét használta, illetve ásott kutakból elégítette ki igényeit.) Ami feltűnik az anyakönyvvezetők bejegyzéseiből, hogy a cseléd, szolgáló, vasalónő foglalkozású anyák neve mellett az apák neve többnyire ismeretlen. A kor szépirodalma, később a filmművészet számtalanszor feldolgozta a cselédlány sorsokat, amikor a háziurak, katonatisztek és környezetük, erotikus tárgynak tekintette a vidékről városba szegődő fiatalokat. Az anyák pedig alkalmi szerelmek és kalandok kicsiny gyermekeit megszülve a szégyen bélyegével arcukon tértek haza, a falu puritán és könyörtelen közösségébe. A hiányos információkból elhamarkodott következtetéseket levonni nem szeretnénk, de felmerül a gyanú, hogy a közösség magatartása is közrejátszhatott az események ilyetén alakulásában. Gyermekek haltak meg így, és születtek apró angyalok.

A sírkertben angyalok laknak. Kicsit megnyugvással tölt el, hogy rátaláltam néhányukra, és Eötvös József versével üzenek nekik:

Egy újszülött gyermek halálára

Jánoska Antal

Angyalfej

Kis sor - ma József Attila utca
(Kassai Árpád gyűjteménye, Budapest)