Honlap Bemutatkozás Várostörténeti múzeum Varga Ferenc: Emlékezzünk Tóth Imrére, Újszász vezető jegyzőjére, a Községi Tanács első vb-elnökére!
Varga Ferenc: Emlékezzünk Tóth Imrére, Újszász vezető jegyzőjére, a Községi Tanács első vb-elnökére! Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2009 november 24., kedd 20:43

Tóth ImreTóth Imre Tiszakürtön született 1925. 10. 23-án, és Veszprémben, a Csolnoky Ferenc Megyei Kórházban hunyt el 2007 januárjában.

Apját nem ismerte. Anyja Tóth Julianna, cseléd-háztartási volt. Tóth Imre anyai nagyszüleinél nevelkedett. Egy testvére volt, aki a Magyar Néphadsereg tisztjeként szolgált.

Az elemi iskola 6 osztályát szülőfalujában végezte. Asztalos tanonc volt Stuhl György tiszakürti asztalosnál (1942-1946). 1944 szeptemberében, mint leventét, a Dunántúlra, illetve Németországba vitték, ahol kórházakban dolgoztatták. 1946 márciusában került haza, 1946-1948 között - megszakításokkal - napszámos volt (Budapesten is), közben 1946 decemberében asztalossegéd vizsgát tett. Baloldali pártoknak 1947-től, a közalkalmazottak szakszervezetének 1950-től nyugdíjazásáig tagja volt.

Közigazgatási, köztisztviselői pályafutását Tiszakürtön kezdte (1948. 11. 01.). Fogyasztási adókezelő, majd községi csekk-kezelő volt. Megbízható, szorgalmas munkája eredményeként 1950. 04. 15-tel az Újszász Községi Elöljárósághoz került vezető jegyzőnek. Innen 1950 augusztusában egyhónapos intenzív államigazgatási iskolába irányították. Szakmai, vezetői ismereteit bővítette. Állomáshelyére visszatérve, Újszász község vezető jegyzőjeként alakította ki a település elöljáróságát 1950-ben. Munkáját nehezítette, hogy 1945-ben döntés született az egyes vármegyék közötti területrendezésről. Ennek értelmében Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyétől Újszász, Jánoshida, Tószeg és Zagyvarékas Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyéhez került. A végrehajtás több lépcsőben valósult meg. 1950-ben érkezett el az idő, amikor az érintett községek, így Újszász pénzügyi és telekkönyvi rendezése is megvalósult. Figyelemmel a település vármegyék közötti átszervezésére, a "küszöbön" levő tanácsi rendszer kialakítására, Tóth Imrére rendkívül nehéz feladatok hárultak, melyeknek körültekintő, zavartalan megoldásában elévülhetetlen érdemei voltak. Nem váltott ki meglepetést, amikor a tanácsok megalakulásakor a Végrehajtó Bizottság elnökévé, Újszász első emberévé választották (1950. 10. 22.). E tisztségben dolgozott közmegelégedésre 1953. 06. 15-ig. Élete fontos állomásához érkezett, amikor Csák Vilma óvónővel 1951-ben házasságot kötött Újszászon. (Csák Vilma, a mindenki által szeretett, tisztelt Vilma óvónő Nagykátán született, 1926. 04. 03-án, és a várpalotai kórházban hunyt el 2007. 06. 18-án. A halál kegyes volt hozzá, megkímélte a szenvedéstől.) Egy gyermekük (Katalin, 1953) született.

Tóth Imrét 1953. 08. 01-jével Jászberény Járási Tanács VB igazgatási osztályának vezetőjévé nevezték ki. Itt dolgozott 1954 január végéig. Közben állategészségügyi felcser vizsgát tett. Felcserként került Újszászra 1954 augusztusában. E munkakörében az álláshely megszűnéséig (1955. október) dolgozott. Azt követően a Megyei Tanács VB titkárságán előadóként, a Szolnok Járási Tanács VB igazgatási osztály vezetőjeként, a Megyei Tanács VB-nél különböző munkaterületeken előadóként, főelőadóként, a Megyei Illetményhivatalnál főelőadóként dolgozott. 1972. 10. 01-jén került a Megyei Tanács VB igazgatási osztályára, s itt dolgozott nyugdíjazásáig. Felmentési idejét is figyelembe véve, az utolsó munkanapja 1985. 10. 24-e volt.

A munka mellett mindig tanult. Szakmailag, politikailag képezte magát. Közgazdasági technikumi érettségi bizonyítványt szerzett (1966). Eleget tett az államigazgatási szakvizsga kötelezettségének. Különböző szaktanfolyamokon vett részt. Öthónapos pártiskolát (1960), Tanácsakadémiát (1963), ML Középiskolát (1973) végzett. Munkáját számos erkölcsi, anyagi elismeréssel jutalmazták:

1966: Az Államigazgatás Kiváló Dolgozója; 1971, 1974: Megyei Tanács Elnöki Dicséret; 1978: Munka Érdemrend bronz fokozat; 1980: Kiváló Munkáért (ÉVM), 1985: Munka Érdemrend ezüst fokozat. Megkapta a 15, 20, 25, 30 éves törzsgárda elismerő oklevelet.

A Tóth házaspár, hogy gyermekük és annak családja közelében legyenek, nyugdíjba vonulásuk után a Veszprém megyei, alig 1500 lakosú Papkeszi kisközségben telepedtek le. A Megyei Tanács/Önkormányzat által évente megrendezett nyugdíjas találkozókon mindig részt vett. Sokat beszélgettünk, legtöbbet az újszászi eseményekről, a település fejlődéséről, városiasodásáról. Mindig nagy tisztelettel, empátiával beszélt Újszászról. Szerette, tisztelte a település lakosságát. Így volt ezzel Vilma óvónő is.

Tóth Imre és Csák Vilma megérdemlik, hogy tisztelettel, megbecsüléssel emlékezzünk rájuk. Egész életük során, életük utolsó óráiban is felülemelkedettségről tettek tanúbizonyságot. Ezt példázza az is, hogy testüket a tudomány szolgálatába ajánlották. Nyugodjanak békében!

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

Tanári kar 1950-1951. Az első sorban az első Csák Vilma óvónő

Nyugdíjas találkozó a megyeházán 1997-ben Tóth Imre, dr. Szántai Sándor,
dr. Simon László, Varga Ferenc, (félig takarva) Bertalan Sándor

 
Ügyfélfogadási rend

Újszászi Híradó választási melléklete
Újszászi Híradó 2010. szeptember
Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
magyarorszag.hu
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ
Copyright © 2010 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A honlap megtekintéséhez a Mozilla Firefox vagy a Google Chrome böngésző legfrisebb verziója ajánlott.