Ez a história Újszász újabb kori történetének kezdetére nyúlik vissza. A török hódoltság megszűnését követően az elnéptelenedett Újszász-pusztát Orczy István kezdte betelepíteni. 1720 után birtokrészeket szerzett, majorságot hozott létre, udvarházat és kápolnát építtetett a Zagyva parthoz közel. A Mátraaljáról költöztette ide az első lakókat. 1767-ben Mária Terézia úrbéri rendelete késztette báró Orczy Lőrincet arra, hogy 11 úrbéres telket osszon ki jobbágyai között. 13 személy jutott így földhöz, őket név szerint is sorolja Bagi Gábor közelmúltban megjelent Újszász története, közli a birtokukba került földek nagyságát is:

Varga 1. Márton és Bakó Mihály: 1 1/2 3

Szabó György, Varga 2. Márton, Nagy István:  11/4 3 3/4

Kovács János, Matuska Mátyás:  1 2

Szinok Mihály, Ádám Mátyás, Szegedi Péter, Pap Gergely:   1/2 2

Lukács Pál, Tóth Márton: 1/8 1/4

Összesen: 11 telek

Apró adalék az ügyhöz egy okmány 1774-ből, melyet a Pest Megyei Levéltár pecsétgyűjteménye őriz. Tartalma szerint Varga Márton és Bakó Mihály nyilatkoznak: ők Újszászon az uralkodó által elrendelt urbárium szerint kötelességüket végzik, és elégedettek az uraság bánásmódjával.

Az úrbéri telek három részből állt: belterületen 1 holdnyi házhely kerttel és udvarral, külterületen vármegyénként és a földek osztályzata szerint változó terület; Pest megyében pl. 26 magyar hold szántó és 1 holdnyi kaszás- vagy "embervágó" rét. Az 1785-ben készített kataszteri felmérés szerint Újszászon a jobbágyok birtokában 277 kh. szántó volt. Az idő múlásával a tulajdonosok száma megsokszorozódott, a külső és belső telkek elaprózódtak.

Az úrbéri telkek mellett báró Orczy Lőrinc további földeket bocsátott jobbágyai rendelkezésére. 38 telket adott művelésre. Kellett ehhez a földesúr - ma már úgy mondanánk - szociális érzékenysége. A báróról köztudott volt, hogy megbecsülte jobbágyait. Hegedűs Géza így írt Orczy Lőrincről A magyar irodalom arcképcsarnokában: "Alacsony, kövérkés, nevetős ember, bölcsességét tréfákba burkolja, felszólalásai szellemesek, nagy eszem-iszomok közötti csevegésekben elámulva veszik tudomásul rendkívüli műveltségét. És aki véletlenül ismeri A szegény parasztnéphez című versét, a felvilágosodottak magyar tanítványának, a fennálló rend ellenségének hiszi. Holott valójában annak a fennálló rendnek éppen az Orczy-féle emberségesség volt a legésszerűbb fenntartója." Hegedűs dicséri a költőt és az arisztokratát: "Az Orczyak a nevezetesen jó földesurak közé tartoztak. Orczy Lőrinc kezdettől fogva tudta és hirdette, hogy ők a parasztok munkájából élnek, tehát a parasztot meg kell becsülniük. Nem tartozott a jobbágyfelszabadítás előkészítőihez, sőt éppen a nemesi-jobbágyi rendszer ésszerűsége és morális indokolhatósága érdekében várta el magától és az egész nemességtől, hogy emberségesen bánjanak a parasztokkal, s adják meg a dolgozó népnek a nagyobb életlehetőség mellett az emberi méltóságot. Ez a szatmári béke utáni évtizedekben, a paraszti élet mélypontja idején, a nemesi akusztikában olykor forradalminak is hatott. Mindehhez Orczy hamar magába szívta a francia felvilágosodás racionalizmusát."

Egy 1830. június 3-án kelt összeírás is 11 jobbágytelket említ, a későbbi pereskedést okozó 38 telket pedig ún. kontraktualista, azaz szerződéses majorsági földnek tekintette. 1844. június 8-án az újszászi úrbéresek és zsellérek megbízottai báró Orczy Györggyel megegyeztek a jobbágyföldek ügyében. Ezek szerint az 1767. évi urbárium 3. §.-a értelmében 11 egész úrbértelek végleges kiadására került sor. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye a szerződést 1845. március 6-án, a helytartótanács pedig november 4-én jóváhagyta, és végrehajtatta az abban foglaltakat. A kialakult jogi helyzeten az 1848. évi rendeletek nem változtattak. A község lakóit sértette az egyezség, és 1859. július 8-án pert indítottak a földesúr ellen, melyben kérték az említett 38 telek kiadását. A keresetet Pest vármegye úrbéri törvényszéke még ez év december 29-én hozott ítéletében elutasította, döntését a budai úrbéri törvényszék 1860. március 3-án jóváhagyta. Az indoklás szerint az Újszász községben létezett úrbériségekre járó illetőség már kiadásra került. Az újszásziak Bécsben kérték ügyük felülvizsgálatát, ám a birodalmi legfőbb úrbéri törvényszék 1860. május 26-án kelt végleges döntésében a hatóság korábbi ítéletét erősítette meg. Ezt olvasva érthetjük meg a valós indokokat: az igényelt 38 jobbágytelek nem esett az urbárium alá, magánjogi szerződésként majorsági földek voltak, bérletük meghatározott időre szólt. 1869-ben Nagy Albert és más újszászi lakosok ismét kérték az ügy felülvizsgálatát. Augusztus 6-án ezt a vármegye a legfőbb bíróság korábbi döntésére hivatkozva elutasította.

Három és fél évtized elteltével, 1906. december 29-én Cseh Károly újszászi lakos és társai újabb keresetet nyújtottak be a jobbágytelkek ügyében az Orczy- és Dessewffy-birtokok ellen, ezt azonban a kecskeméti törvényszék utasította el, indoklásában a korábbi döntéseket idézve. Az újabb, a panaszosok számára elutasító döntést 1908-ban az ítélőtábla, majd a kúria is helyben hagyta. 1911-ben a Tarsoly számaiban olvashatjuk az ügy újabb felvonását:

"... a grófi uradalom majorjában a múlt hó 20-án több idegen csendőr lett elszállásolva, sőt századparancsnok is volt velük. Az egész mozgósításnak mint halljuk, az a története, hogy valamelyik ábrándozó polgártársunk beírt a kerületi csendőrkapitánysághoz s e napra karhatalom kirendelését kérte ahhoz, hogy ne akadályozhassa meg őket senki abban, hogy mikor az uradalom földjéből vélt jogos tulajdonukat kihasítják. A csendőrség persze kirukkolt, de nem az ő szándékukra, hanem hogy az uradalmat az esetleges erőszak ellen megvédelmezze. A nagy csendőr készület hírére aztán a kíváncsiskodók teréből történt is egy kis ártatlan csoportosulás a községháza előtt, ahol a csendőr százados megleckéztetve az agitátorokat, figyelmeztette a népet, hogy vélt jogát a törvényes úton, ha keresi is, de erőszakhoz ne merjen nyúlni, mert szuronnyal és golyóval is kénytelen lenne a jogrendet megvédelmezni. No - erre bajosan lesz szükség! A mi népünk sokkal okosabb, hogysem ilyeneknek kitegye magát. Nem fegyver kell ide, hanem okos és fölvilágosító szó. Foglalkozni kell a néppel, ki ha látja, hogy az úr, az értelmes ember nem zsarnoka, hanem igaz barátja, a kis ábrándok eltűnnek, a lelkéből a gyűlölet mielőbb szeretetté alakul át. Az értelemre s a szívre kell hatni, mint ahogy erre a csendőr százados mutatott példát - és békesség lesz. Addig azonban, míg a népet teljesen magára hagyjuk erre ne is számítsunk, mert mindég akadnak álpróféták, akik egy kis várható haszonért szívesen elcsavarják a józan és könnyen hívő ember fejét." - írta ezt vélhetően Balogh Kálmán az újság december 3-i számában.

1912-ben pedig folytatódott a földkeresők ügye:

"A földkeresők perköltsége: Sok szegény ember megadta már községünkben az árát, hogy ábrándozó együgyűséggel az utolsó fillérjét is a földkeresés bálványának oltárán áldozza fel. Inkább maguk is erősen hitték, hogy a földi mennyországnak kulcsát az ő kezükből vehetik át. Több száz aláíró nevével csak nem régen indítottak keresetet aziránt a hatóságnál, hogy azt az egypárezer hold földecskét, amit az uradalmak állítólag jogtalanul birtokolnak jobbágyi örökükből, tulajdonukba vehessék át. Ez persze előzetesen is sok pénzbe került, de azért nem volt aki sajnálta - befolyt a kívánt összeg, adakoztak rá bőven mindannyian. Úgy történt azonban, hogy a per az uradalom javára dőlt el és most a felmerült óriási perköltséget az egyik aláírónak, Volter Joakim volt községi bírónak a házára táblázták be, aki viszont perrel fenyegeti társait, ha neki le nem fizetik egyenként a rájuk eső hányadot, hogy háza megszabaduljon a teher alól. És ki hinné, hogy még mindég akadnak reménykedők, akiket ez a rideg valóság sem tudott kiábrándítani!" (Tarsoly, március 17.)

Áprilisban aztán Szabó Lajos budapesti ügyvéd vállalta fel a földkeresők ügyét. "Aki a jobbágyföldekhez jogosult, vagy mondjon le a jogáról, vagy írja alá az ügyvédi meghatalmazást." A jogász állítólag talált egy jogerős ítéletet, melyet még 1857-ben a vármegyei úrbéri törvényszék hozott. Ebben elrendelte a keresett 38 jobbágytelek kiadását - "az újszásziaknak tehát volt, van és lesz is földjük". Az ügyvéd úr "ez ítélet alapján fel fogja szólíttatni a törvényszék által a volt földesurakat, hogy a közbirtokosságnak a megnyert földterületet azonnal adja át."

A helyi sajtó így kommentálta ezt az igyekezetet:

"Örök mozgó. A múlt vasárnap dobszóval hívták össze a községházához mindazokat, kik úrbéri jogos igényt tartanak ama jobbágytelkekre, amelyet elődjeik 48-ban bírtak, de a földesúr elvett tőlük. A földkeresés eszméjével foglalkozó szerény és önzetlen (?) apostolok fogtak egy ügyvédet, aki igazukat ki tudja keresni s a régi eredendő bűntől a népet meg fogja váltani. Ez az ügyvéd mondotta el vasárnap a községházán a reménykedőknek üdvözítő tanát. Kifejtette, mik lesznek az ő érvei, melyre az úrbéri perben támaszkodni fog. Leghathatósabb ütőkártyája volna, mint mondá, ha a földesúr a keresett 38 telek után is felvette az úrbéri kárpótlást. A per viteléhez kívánt anyagi feltételekről sem feledkezett meg. Ez fejenkint és részletenkint több-kevesebb készpénzjárulékból áll, ha pedig a földet meg találná nyerni, akkor ott, ahol ő akarja, 300 holdat öröktulajdonul kihasíttat magának. Meg is érdemelné! De előbb természetes a madarat meg kell fogni - úgy lehet csak teljesen megkoppasztani. A tollából azonban kerül az útszélen is bőven: gyűjtik egyre-másra az apostolok. Ugyan mikor fog már megállani ez a bűnös kézzel megindított, úgy gazdaságilag mint erkölcsileg is károsan ható örökmozgó gép?"

Júniusban kellemetlen hír érkezett Újszászra: az ügyvédi kamara Szabó Lajos ügyvédet sorozatos szakmai szabálytalanságok miatt ügyvédi gyakorlatától megfosztotta. Mint utóbb kiderült, Szabó úr 600 koronát gyűjtött Újszászon Volter Joakim házának tehermentesítésére, de nem rendezte az ügyet. A kifizetetlen perköltségek miatt a telekkönyvben újabb 21 újszászi perestárs ingatlanát terhelték meg 600 koronával. Októberben az újszászi földkeresők kis csoportja járta végig a főváros illetékes hivatalait ügyük orvoslását keresve. Állítólag az "erőskezű Tisza Pista grófnál" is jártak. Hazatérve újabb 500 koronát gyűjtöttek és küldtek Szabó Lajos ügyvéd részére. Aztán 1912. november 25-én eltemették Cseh Károlyt, a földkeresők rettenthetetlen vezéralakját.

1913. júliusában végre megjelent Újszászon Szabó Lajos. Gombár János portáján gyűlt össze a nép, hogy az exügyvéd úr magyarázatát és újabb pénzszerzési kísérletét meghallgassa. A gyűlésről aztán csalódottan távoztak. És itt ért véget az újszászi földkeresők kálváriája. A világháború és következményei végleg elsodorták az álmokat. Az újszászi birtokviszonyokat 1921 után a vagyonváltság törvény változtatta meg.

Jánoska Antal

A báró hintója (Orczy Mária fényképe)

Szekerek az újszászi határban (Orczy Mária fényképe)