Vígh Sándort, a GANZ Villamossági Művek nyugalmazott igazgatóját feltűnően sokan kísértük utolsó útjára 2001. szeptember 20-án az újszászi temetőbe. Életének gazdag 78 éve mások számára is tanulságos lehet.

Édesapja: Vígh István (1898-1957), a Magyar Hajózási Részvénytársaságnál (MAHART) hajógyári munkás, édesanyja: Homonnai Julianna (1902-1981), hajógyári hídőr volt. Két gyermekük született: Sándor (1924-2001) és István (1925-1998).

Vígh Sándor - édesanyja szerint - 1923. december 31-én látta meg a napvilágot, de 1924. január 2-án anyakönyvezték. Édesapja viszonylag korán súlyos szívbetegségbe esett, amit később súlyosbított a tüdőbetegsége is. Állandó gyógykezelésre szorult. Sándor 1930-ban, 6 évesen, Újpestről, a hajógyári kolóniából Újszászra került. A Szilágyi Erzsébet körúton (Kert sor) nevelkedett, ahol Homonnai Margit nagynénje és annak férje, Vágó Zsigmond családtagként, saját gyermekükként nevelték, segítették. Vígh Sándor "nevelőszüleiről" mindig nagy szeretettel, ragaszkodással beszélt.

Vígh Sándor hatéves korától haláláig Újszászon élt, a települést tekintette szülőföldjének. Elemi iskoláit is "szülőföldjén" végezte. 1942-ben MÁV pályamunkásként, az újszászi pályamesteri szakaszon helyezkedett el.

1945-ben kötött házasságot Zagyvarékason az újszászi születésű (1926. 01. 17.) Bálint Máriával. Három fiúgyermekük született: Sándor (1947), István (1948) és László (1952). Sándor és István nyugdíjasok, Kászló az újszászi Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola műszaki igazgatóhelyettese. Ma már Anett, Vivien, Viktor és Sándor unokák, valamint Róbert, Krisztián és Florina dédunokák is őrzik a nagyapa, illetve dédnagyapa emlékét.

Vígh Sándor sem kerülte el a katonaságot. Igaz, nem volt a fronton, de 1944-1945-ben egy rövid ideig embert próbáló körülmények között, egyenruhásként működött közre Újszász és a környező települések lakosainak élelmiszer-ellátásában.

1948-ban a Szolnoki MÁV Járműjavító Üzemi Vállalathoz került, ahol mozdonykimérő műszaki főtisztként dolgozott. Ugyanebben az évben felvételt nyert a szolnoki Műszaki Középiskolába (ma: Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola), ahol gépésztechnikusi képesítést szerzett.

Az értelmes, jó megjelenésű, baloldali érzelmű embert 1952-ben az Állami Mezőgazdasági Gépjavító szolnoki, később a debreceni, szászberki üzemegységekhez irányították. E helyeken műszaki vezetőként végezte munkáját. 1960-ban a Szolnok Megyei Tanács Vasipari vállalata igazgatója lett. Nevéhez fűződik a Szolnok Megyei Tanács Vasipari Vállalat Szászberki Akkumulátorgyárának alapítása. Az akkumulátorgyár létrehozásával sokat segített a környező falvak munkavállalóinak, de legfőképpen az újszásziaknak és a szászberkieknek. 1965-ben a GANZ Villamossági Művek Szolnoki Gyára első számú vezetőjévé nevezték ki. 1967-től kezdődően, a Gépipari Tudományos Egyesület Ceglédi Szervezetének Szolnoki Csoportja kezdte meg működését. 1969-ben lett a szolnoki szervezet önálló, amely többek között a GANZ Villamossági Művek Szolnoki Gyárára is épült. Nagy elismerés érte, 1969-ben a szolnoki szervezet elnökévé választották. Mint a szervezet első elnöke, megszakítás nélkül 1982-ig látta el az igen megtisztelő társadalmi funkciót. 1981-ben Egyesületi Éremmel tüntették ki.

A megbízható, kiegyensúlyozott dolgozót, vezetőt mindenütt megbecsülés övezte. Bátran fordulhattak hozzá akár magánjellegű kérésekkel is. Segítségére lehetett számítani. Személyes jegyei közé tartozott a "kisemberek"-re való fokozott odafigyelés. 1979-ben egészségi állapota megromlott. Kérésére, korkedvezménnyel nyugállományba vonult.

Érdekegyeztető képességét, segítőkészségét a lakosság felismerte, és tanácstaggá választották, 22 évig tanácstagként illetve önkormányzati képviselőként becsülettel, tisztességgel; vezetői, szakmai tapasztalatait jól használva munkálkodott. Tagja, majd alelnöke volt (1991-1998) a Fodor Imre vezette újszászi Kertbarát Körnek. Az elnök és alelnök között kialakult igen jó munkakapcsolat eredményeként a civil szervezet szinte példaértékűen működött. Nevükhöz fűződik a több településen (Jászberény, Besenyszög, Abony, Jászkisér, Jászjákóhalma, Rákóczifalva) létrehozott kertbarát kör.

Vígh Sándor a "Zöldkönyves" tanfolyamot is elvégezte, hogy a feltételes forgalmú növényvédő szerek vásárlásáról, használatáról kellő szakmai tájékozottsággal bírjon. Elsősorban önképzéssel, a szőlészet, borászat szaktekintélyévé vált. A megye több településén tartott elméleti, gyakorlati foglalkozásokat. Szívesen invitálta a Kertbarát Kör tagjait az Újszilváson levő szőlőjébe, borpincéjébe. Borászati versenyeken jó néhányszor volt zsűri elnök, zsűritag.

Élete során - munkásságának megbecsüléseként - a már fentebb említett kitüntetéseken kívül számos erkölcsi elismerésben részesült. Kiváló Dolgozó, illetve Kohó- és Gépipar Kiváló Dolgozója; Munkaérdemrend ezüst fokozat birtokosa; több esetben kapott Társadalmi Munkáért elismerést.

Olyan ember volt ő, aki nemcsak maga, hanem mások javára is élt. A település fejlődéséért, jó hírének terjesztéséért végzett áldozatos tevékenységét külön is nagyra értékeljük. Élete, emléke közénk tartozik, így ha mással nem, a jelen életrajzi jegyzettel, tisztelettel emlékezzünk személyére.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára