Kissé elbizonytalanodva fogtam hozzá Rózsa Imre arcképvázlatának megírásához, emlékének felidézéséhez. Nevelő-oktató tevékenységében olyan példaértékű pályát futott be, amelynek méltatását nehéz keretek közé szorítani. Jól ismertem. Egy-két közös feladatunk is volt. Barátságát is bírtam. Megkerstem nagyra becsült özvegyét is, aki néhány kérdésben szívesen nyújtott segítséget. Ezúttal is tisztelettel köszönöm!

Rózsa Imre tanár úr elég messziről indult. Szülei: Rózsa Alajos gazdálkodó és Bihary Mária háztartásbeli voltak. Frigyükből három gyermek született: Imre (tanár), Mária (könyvtáros) és Attila (agronómus). Imre volt a legidősebb. A testvérek gyermekkora nem volt zavartalan. Esetenként megélhetési gondjaik is voltak.

Rózsa Imre 1940-ben került Jászberénybe, a tanítóképzőbe. Diplomáját 1945-ben szerezte meg. Minden vágya az volt, hogy tanító legyen. A tanítói képesítést megszerezve, volt osztályfőnöke biztatására Szegeden, a Tanárképző Főiskolán folytatta tanulmányait. Örömmel és igyekezettel tanult, bár elég mostoha körülmények között lakott, télen egy fűtetlen szobában, két évfolyamtársával. Az 1949-ben megszerzett tanári diploma után kötött házasságot a kecskeméti származású Szentkirályi Tóth Klára tanítóval 1949. 09. 06-án. Két gyermekük született: Gábor (1950) és György (1953). Gábor doktorált, Győrben, a Széchenyi István Egyetemen docens; György, 1996-tól Újszászon a Gimnázium és Szakközépiskola elismert igazgatója, a rendszerváltozás óta - megszakítás nélkül - a városi önkormányzat képviselő-testületének tagja. Négy unoka (Judit, György, Gábor és Péter), valamint egy dédunoka (Panna) őrzi, viszi tovább a veretes Rózsa vezetéknevet.

Rózsa Imrét 1949-ben Egerbe helyezték. Mivel feleségének nem tudtak tanítói állást biztosítani, Szajolban telepedtek le. Ott tanítottak négy évig. A tanár úr színes, gazdag óráira többen felfigyeltek, így a tanulmányi felügyelők is. Kimagasló tudására, felkészültségére, tanítványaival való jó kapcsolatára figyelemmel, javasolták: fogadja el áthelyezését Szolnokra, a Közgazdasági Technikumba. Nehezen vállalta, mert akkor született második gyermekük. Attól tartott, feleségét - munkája mellett - túlterheli a két gyermekkel való foglalatoskodás. Felesége biztatására 1953-ban a technikumban kezdte a tanítást. Szajol jó képességű diákjai követték oda. Kölcsönös bizalom alakult ki a tanár úr és tanítványai között. Megyei, országos pályázaton számtalan elismeréssel gazdagították a technikum hírnevét. Róza Imre Közben elvégezte Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen a történelem szakot. 10 éven keresztül tanított a Kemény László elismert, nagy tudású direktor által irányított technikumban úgy, hogy naponta vonattal ingázott Szajolból Szolnokra. A meglepetés erejével hatott rá, amikor 1963-ban, az akkori Megyei Tanács VB Oktatási Osztály középiskolai tanulmányi felügyelője, Páldi János - volt jászberényi osztálytársa - közölte, Újszászon gimnáziumot szeretnének létrehozni az értelmes falusi gyerekek felkarolására, elkallódásuk megelőzésére, és ennek az igazgatására őt kérik fel. Ismét nehéz volt döntenie, hiszen szerette a technikum diákjait, tanártársait, és nem vágyott igazgatói pozícióra, "csak" tanár akart lenni. Nagy valószínűség szerint azért mondott igent, mert felkeltette érdeklődését, milyen erő is rejlik egy olyan iskolai komplexumban, ahol az óvodától az érettségiig egy intézményben tanulhatnak a gyerekek. Mi tagadás: felesége is bátorította az "igen" válaszra, hiszen Gábor fiukra középiskola várt, s nem akarta, hogy "bejáró" tanuló legyen.

Alapított, és nem is akármilyen középiskolát.

Az 1963-ban két osztállyal induló gimnáziumot 600-700 diákot befogadó sokoldalú intézménnyé fejlesztette. Ebben az időben nagyban segítette munkáját a két osztályfőnök tanár: Nánási Zsigmondné és Mizser Lajos.

Nem tartom szerencsésnek, hogy tanártársai között személyi megkülönböztetést tegyek, mégis vállalom, hogy Nász Imre igazgatóhelyettesről, Diószegi Sándorról, Kalóz Istvánról és Vincze Zoltánról úgy tegyek külön említést, mint akik az igazgató úrnak a legtöbb támogatást adták.

A tanítás az általános iskola termeiben folyt. 1967-ben érettségiztek az első osztályok szép eredménnyel. Egyetemekre, főiskolákra, felsőfokú intézményekbe eredményesen felvételiztek. Rózsa Imre minden erejével azon volt, hogy a kinőtt általános iskolai épület helyett a gimnázium önálló épületben folytathassa munkáját. Az egyre növekvő feladatok miatt célszerűnek látszott az óvoda, az általános iskola és a gimnázium különválása. Sok küzdelem, harc után 1973-ban, az iskola fennállásának 10. évfordulóján birtokba vehette a tanulóifjúság az új épületet. Az első időkben a bejáró diákok externátusban laktak. Az új épületben az igazgatói, tanári, s egyéb nélkülözhető helyiségeket kollégiumi férőhelyekké alakíttatta, hogy a megye diákjai ott kapjanak elhelyezést, tanulásukhoz szakszerű tanári támogatást. Mivel hamarosan kevésnek bizonyult a hely, kollégium megépítését vette tervbe. Személyes, jó kapcsolatait felhasználva, a Volán Vállalat és a MÁV Vezérigazgatóság 30 millió Ft-tal támogatták a kollégium építkezését. Mindezt a lelkes hozzáállást a Szolnok Megyei Tanács 35 millióval egészítette ki. (Örülök, hogy a megyei tanács dolgozójaként, Rózsa Imre tanár úr törekvéseit magam is segíthettem.) Végül is kitartó, szívós munkája eredményeként 1989-ben a kollégium is elkészült. Az igazgató úr egyik beszélgetés során olyan kifejezéssel élt: "csak a lusta ember tart igényt, hogy szorgalmáért dicsérjék!" E bölcs szavai jelmondatba illőek, ma is időtállóak. Mégis sajnálom, hogy a kollégium építésével járó megfeszített munkájáért a kitüntető plakettet késve kapta, amikor már egészségi problémái jelentkeztek.

Szívügye volt a szegény, egyszerű gyerekek felzárkóztatása. Ezért hajlandó volt kemény vitákat, szócsatákat vívni a járási, megyei szervekkel csak azért, hogy a sok gyereknek jól felszerelt, modern kollégiuma legyen. Tárgyalási módszerei között megfigyelhető volt, hogy értelemmel, tudatosan uralkodott az érzelmein.

Megszervezte a felnőttoktatást is. Több ezer felnőtt neki köszönheti Szolnok megyében, hogy ha késve is, de megszerezhette az érettségit. Minden jó ügy mellett bábáskodott, meggyőzően érvelt. Igyekezett tanárainak lakást szerezni, túlórákat biztosítani. Számtalan bizottságnak volt tagja, elnöke, és ezekben hasznos munkát végzett, mindig megkeresve, rámutatva a legsürgősebb, legfontosabb tennivalókra. Volt idő, amikor a népképviseletet a Szolnok Megyei Tanács, illetve az Újszász Községi Tanács választott tagjaként gyakorolta. Elismerésként ő és iskolája számos kitüntetésben részesült. 27 évig igazgatta az intézményt. Meggyőződésem, a középiskola létrehozásával, igényes működtetésével Újszász várossá nyilvánításához (1997) is jelentősen hozzájárult. Ugyanis Újszász Nagyközség csak úgy kezdeményezhette várossá nyilvánítását, hogy a városi feltételek között szerepelt a megfelelő intézmények (pl. oktatási, stb.) megléte is! Sajnálatos, hogy a település várossá nyilvánítását már nem érhette meg, de utólag (2000.09.23.) Posztumus Pro Urbe Újszász Díjban részesült.

Rózsa Imre igazgató urat mindenki szerette, tisztelte, még az is, aki nem mindig értett vele egyet. Igen, mert ő volt Imre bácsi, akinek neve örökre egybeforrott Újszásszal, a gimnáziummal és kollégiummal. Akkor volt boldog, ha segíthetett másokon, ha jó híreket hallott diákjairól, ha az osztálytalálkozókon sikerekről, az életben való becsületes helytállásukról számoltak be az iskola volt diákjai. Nagy gonddal, körültekintéssel készítette elő a tanulóifjúság többnapos bel- és külföldi kirándulásait.

Örült, hogy a kirándulások gazdagították, gyarapították a diákok ismereteit, évek múltán is szívesen emlékeztek az együtt töltött szép napokra. Hosszú éveken keresztül a tanulmányi versenyek győztesei, az érmes kamarakórus tagjai, a torna- és egyéb sportversenyeken, rendezvényeken jeleskedők, a kimagasló tanulmányi munkát elérők jutalomüdülésben vettek részt többnyire Balatonszepezden, az Ifjúsági Üdülőtáborban.

Hitte, vallotta, egy nevelőtestület akkor jó és eredményes, ha szabadidejükben nemcsak munkatársak, hanem barátok is. Szerette a "fehér asztal" melletti munkatársi összejöveteleket.

Megragadott minden alkalmat, hogy testületét eggyé kovácsolja. Örömmel készült a közös névnapokra, a vidám Mikulás estekre. Nem tudta elképzelni, talán nem is akarta megérni azt a szeptemberi csengőszót, amely őt már nem hívja munkára szeretett ifjúságához, tisztelt tanártársaihoz, munkatársaihoz. 1990. 08. 20-án a testületi értekezlet első napján csendben távozott. Nagy részvétnyilvánítás mellett helyezték örök nyugalomra az újszászi temetőben.

A középiskola tantestülete "Rózsa Imre" alapítványt hozott létre 1991-ben. Az alapítvány célja volt: méltó emléket állítani iskolájuk alapító igazgatójának tiszteletére. Az alapító okiratban vállalták, hogy továbbviszik szellemiségét, erősítik az iskola hírnevét, és növelik a felsőfokú végzettséget szerző diákjaik létszámát. Az alapítványt - alapcéljának változatlanul hagyásával - később kiegészítették, gazdagították. Az alapítvány nyitott, ahhoz természetes és jogi személyek szabadon csatlakozhatnak. Az alapítvány eredményesen működik. Bevételeiből számos olyan feladatot oldottak meg, amelyekre a költségvetés nem tudott volna fedezetet nyújtani.

A tanár úr szerencsés ember volt. Évtizedeken át mindig azt tehette, amit szeretett: a gyerekek között, a gyerekekért tett, dolgozott. Hit, remény, szeretet, lelkiismeretes, következetes munka volt az életeszménye. Hit a gyerekek nevelhetőségében, jóságában, őszinteségében. Remény abban, hogy a befektetett munka mindig, vagy legtöbbször meghozza gyümölcsét. A szeretettel, türelemmel körülvett gyermek pedig szívesen teljesít. Igazi tanárember volt, szigorral, türelemmel és jó humorral. Móra Ferenc szavai híven tükrözik az emberségét, jelesül azt: "A csillag még lefutva is világít."

Rózsa Imre igazgató úr több esetben részesült kitüntetésben. Az Oktatás Kiváló Dolgozója, Felnőtt Oktatás Kiváló Dolgozója, Szolnok Megyei Tanács Pedagógiai Díj birtokosa. Tisztelgett előtte Újszász lakossága, amikor Posztumus Pro Urbe Újszász Díjban részesült.

Emlékezzünk Rózsa Imrére, az újszászi középiskola alapítójára, első igazgatójára, a közösségteremtés és a minőségi oktatás megalapozójára.

Tanár úr! Igazgató úr! Drága Direktor! Köszönjük, amit Újszászért tettél, hogy egész lényedben újszászi lettél! Emléked szívünkben megőrizzük.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára