Az újszászi helytörténetírás egyik hiányos fejezete a nagy háborúkat – 1866, 1878, 1914-1918, 1941-1945 – megjárt katonák élete és halála. A világháborúk áldozatairól emléktáblák emlékeznek meg a Szent István templom falán, felsorolva az elhunytak nevét. Talán soha nem derül fény arra, hogy hol vannak eltemetve az Újszászról hadba vezényelt katonák, és mi lett a sorsa félszáz jóvátételi munkára hurcolt polgárnak. A hazatértek legfeljebb családi-baráti körben meséltek a kalandos, rettenetes esztendőkről. Némileg pótolva ezt a hiányosságot, eredtünk nyomába az újszászi bakáknak.

1860 után az újszászi hadkötelesek fogadó kaszárnyája volt a szolnoki 68. gyalogezred. (A címben önkényesen használtuk az „újszászi” jelzőt.) Itt kapták kiképzésüket, és Szolnokról irányították őket az éppen aktuális hadszíntérre. A nevében később a jász-kun jelzőt is viselő ezred hőseinek emlékművét ma is megtaláljuk Belgrádban, Galíciában, Hermadán, de jel nélküli sírokban ott vannak a 68-asok Isonzó, Doberdó katonatemetőiben is.

Aki időt szakít rá, ma már sok szórvány adattal találkozhat a levéltárakban és az újabb keletű hadtörténeti publikációkban. Ezekből megtudhatjuk azt is, hogy az 1. Világháború első halottai voltak a 68-as gyalogezred katonái: az Abádszalókról bevonult Kovács Pál és a Mezőtúrról bevonult Bíró Gábor. Mindketten 1914. július 29-én estek el. (A Monarchia egy hónappal a szarajevói merényletet követően, július 28-án üzent hadat Szerbiának.)

A 68-asok emlékműve a szolnoki Kossuth téren

A katonai összeírásokból tudjuk, hogy bár Újszász Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéhez tartozott, az itt élő hadkötelesek Szolnokra, ritkábban Ceglédre vonultak be. A szolnoki 68. gyalogezredet 1860-ban hozták létre a haderőreform keretében. A tulajdonképpen prágai ezredtörzsű ezred 15. és 16. századát helyezték el Szolnokon. 1865 tavaszán a jászkun bakák megjárták Galíciát. Egy éven át teljesítettek itt határőrszolgálatot. 1866-ban a hadilétszámra feltöltött szolnoki zászlóaljat a morvaországi Olmützbe vezényelték. Az osztrák-porosz háborúban június 29-én estek át a tűzkeresztségen. A 68. gyalogezred részt vett a königgrätzi csatában, mely az osztrákok vereségével végződött. Az ezred veszteségei: meghalt 7 tiszt és 37 katona, eltűnt 74 katona, megsebesült 9 tiszt és 203 katona, hadifogságba esett 1 tiszt és 56 katona. A 68-asok háborús emlékművét 1872-ben Szolnokon avatták fel. Ma az Eötvös téren áll. A 68-asok részt vettek az 1878. évi balkáni háborúban is.

Az újszászi Tarsoly 1912-ben két cikket szentel a katonajelölt ifjúságnak:

Augusztus 4. „Sorozás: Rendes körülmények között az újoncozás már tavasszal meg szokott történni, az idén azonban az országgyűlési tárgyalások miatt későbbre maradt. Járásunkban szeptember 9-én kezdődik és az újszászi hadkötelezettek csak szept. 13-án kerülnek a sorozóbizottság elé. A bevált ifjak nem sokáig viselhetik kalapjuk mellett a szalagos katonai jelvényt, rövid lesz a búcsúzási idő a „civil” életből, mert hamar eljön október elseje, mikor aztán „be kell rukkolni”.

Szeptember 23. „Ujoncaink: Van vagy 32. Tagadhatatlan, hogy a mi legényeink elég jól megtermettek, sok köztük a katonának való gyerek. A folyó hó 13-án tartott sorozáson az 1-ső korosztálybeliek majd mindnyájan beváltak katonának. Szükségük is van erre a kis iskolára, hadd tanuljanak egy kis mórest, mert lelki szolidságuk nem éppen áll arányban testi fejlettségükkel. A sorozás alkalmával is sok bajt okoztak a rendfenntartó közegeknek virtuskodásukkal...”

A cikkíró nem sejthette, hogy hamarosan eljön a tanulás ideje. Az 1912-ben két esztendős katonai szolgálatra bevonult ifjak nem tértek haza. Háborúba küldte őket a király. A 68-asok az 1. Világháborút Szerbiában kezdték, 1915-ben Galíciában folytatták. Az orosz csapatokkal vívott elkeseredett harcokban sok 68-as vesztette életét vagy sebesült meg. 1917. februárban az ezredet Észak-Olaszországba, az isonzói harcokhoz vezényelték. A 10. isonzói ütközetben „a súlyos harcok a 68. gyalogezred III. és IV. zászlóalját szinte teljesen felőrölték. Az ezred e négy nap alatt 87 tisztet és 2374 legénységi állományú katonát vesztett halottakban és sebesültekben.”* 1917 nyarán az ezredet Erdélybe helyezték, fél évvel később a feltöltött állománnyal a Piave folyóhoz vezényelték. 1918. júniusban az ún. Isonzó-hadsereg kötelékébe tartozó jászkun ezred átélte a harcmező minden borzalmát, míg végül megverve és elfogyva menetelt Laibachba, majd vasúton tért haza Szolnokra az Abonyi úti laktanyába. Itt véget is ért a jászkun ezred története. 1922. június 10-én a Budai Vár kápolnájában gyászmisét tartottak a világháborúban elesett 68-asok emlékére. A kormányzó képviseletében Soós Károly tábornok, József főherceg és Álgya Papp Sándor ezredes volt jelen. A volt 68-asokat Mete Rudolf altábornagy, volt zászlóaljparancsnok képviselte. A gyászmisét Zadravecz István tábori püspök pontifikálta.^*

1931. május 4-én rövid tudósítás jelent meg a Napi hírekben egy emlékmű avatásáról. „Újszász május 3. Ma délelőtt leplezte le ünnepély során József főherceg a Plébánia-templom külső falán elhelyezett emléktáblát, amelyet báró Orczy Andor kegyúr monumentális arányban a községi hősi halottak emlékére készíttetett. Az ünnepi beszédet József főherceg mondotta, aki a dicső szolnoki 68-as bakákról, mint a Kárpátok, az Erdélyi Havasok és Doberdo hőseiről emlékezett meg. József főherceg nagyhatású beszéde után megkoszorúzta a 150 hősi halott emlékét megörökítő emléktáblát. Az ünnepélyt a vitézek, hadviseltek, gyalogos, lovas leventék és a helybeli tűzoltók diszmenete zárta be. Az ünnepség után báró Orczy Andor nagybirtokos és neje a szarvashalmi kastélyban villásreggelit adott József főherceg tiszteletére. A főherceg azután szárnysegéde, vitéz Drehr százados kiséretében gépkocsiján Budapestre utazott vissza.”

Újszász lakói közül 950 személy vett részt az I. Világháborúban. Ez a szám túlzottnak tűnik, a pontos adatot újabb kutatás derítheti fel. A Szent István templom falán elhelyezett emléktáblán 149 tiszt és katona neve és egy felirat olvasható: „Imádkozzunk az 1914-1918 évi háborúban elesett újszászi hősökért” A katonák nevét megtaláljuk Szabó Pál Antal Újszász vallási életének emlékei című kis könyvében. Az újszásziak másfél évtizeden át minden esztendőben a templomnál emlékeztek meg halottaikról. Aztán már csak magánszemélyek jártak a táblához kis csokraikkal. A hatalom új szobrokat állított egy hódító birodalom katonáinak. Községi vezetők, pedagógusok, veteránok, ifjúkommunisták hódoltak az új divatnak, s terelték ide az új nemzedékeket munkásmozgalmi indulókat harsogva. A mai napig súlyos teher Újszász életében is, hogy három évtizeden át megfeledkeztek a nagy háborúk magyar áldozatairól.

*A K.u.K. 68. Jászkun gyalogezred az I. Világháborúban.

Jánoska Antal

Bal oldalon: Önkéntes ápolónő | Jobb oldalon: Harc Predealnál a románok ellen