Honlap Bemutatkozás Várostörténeti múzeum Jánoska Antal: Újszászi árvizek
Jánoska Antal: Újszászi árvizek Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2010 január 12. (kedd) 18:39

Bár a történeti források kevés adatot közölnek róla, a Zagyva és a Tápió tavaszi áradásai évszázadok óta próbára teszik a folyó mentén élők erejét, kitartását. Már a 18. század utolsó negyedében elkészültek azok a vízrajzi térképek, melyek a folyószabályozást voltak hivatva előkészíteni. Érdekes körülmény, hogy elsőként báró Orczy Lőrinc újszászi birtokos Bács megye ispánjaként ismerte fel az áradások elleni védelem és a folyószabályozás jelentőségét. Tisza-szabályozó terveihez azonban nem tudta megnyerni az államkincstár és az érintett földbirtokosok támogatását, így a tavaszi árvizek szinte minden esztendőben elöntötték a termőföldeket, legelőket és a védetlen tanyákat.

1887-ben Viczián István Pest vármegye főispánja emlékiratában így emlékezik egy utazására: "Alig hagytuk el Újszász állomását, máris belejutottunk a tengerbe. A vasúti töltés két oldalán a víz színe magasabb volt a síneknél. Földtöltés védte a síneket az elöntéstől. A vonat lépésben haladt, mert töltésbeomlástól lehetett félni. Éppen ezért a vonat előtt, illő távolban, két egybekötött lokomotív haladt és kémlelte a helyzetet, hogy ne az egész vonat kerüljön bele az esetleges töltéscsuszamlásba."

1912. február 15-i számában az újszászi Tarsoly adott hírt árvízről: "Az enyhe idő következtében beállott gyors hóolvadás folyóinkat ijesztő mértékben megdagasztotta. Szemeink előtt látjuk, amint a rettenetes pusztító ár kitörve medréből szántóföldeinket elöntéssel fenyegette. Több helyen már egészen beláthatatlan tengerré tette a határt. Határunkban a Zagyván át újonnan épülő vasbeton halász híd mellett összetákolt szükségalkotmányt a víz elsodorta úgy, hogy Felsőszászberek felé az egész Jászsággal való közlekedés megszűnt. Csak a gyalogosok mászhatják meg a magasba emelkedő félig kész hídtestet. Szerencse, hogy az ár szűnik, ha fölvidéken újabb áradások nem lesznek, esetleg megmenekülhetünk a további veszélytől."

1923-ban alakult a Szolnok-Rékas- Újszász Ármentesítő Társulat, mely a Zagyva alsó folyásának Újszász – Tisza-torkolat közötti szakaszát volt hivatott szabályozni, és az áradások elleni védműveket megépíteni. 1925-ben 1 milliárd korona (inflációs) állami kölcsönt kapott, majd újabb 980 ezer pengőt. Parlamenti cikkünkben már leírtuk, hogy a társulat körüli pénzügyi szabálytalanságok miatt többeket elmarasztaltak az ügyben, és állami biztos felügyelete alatt folytathatták tevékenységüket 1944-ig. Az árvizek szempontjából érdekes, 1928-1931 között szabályozták az Újszász-Szolnok Zagyva-szakaszt. Mai medrébe terelték a Tápiót, és közel 20 kilométer gátat építettek.

 

Újszászi tanyák az 1940. évi árvízben (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum)

 

1940-ben Újszász soha nem látott veszélybe került. Az országos és megyei sajtó helyszíni tudósításai érzékeltetik a katasztrófa elkerülésére tett erőfeszítéseket. A Napi hírekből követhetjük a rettenetes napok eseményeit:

1940. március 28. "A kiöntött Zagyva és Tarna vize az árterületen északról Zagyvarékas és Ujszász felé vonul. Előrelátható biztonságból Ujszász kilakoltatására is sor kerül. Erre vonatkozólag az összes szükséges intézkedéseket megtették. A karhatalmat Zagyvarékason és Ujszászon megerősítették… Az árvízvédelmi országos kormánybiztos 11 órakor repülőgépen felderítő útra indult a Zagyvától elöntött területekre Ujszász és Szolnok felé… Vitéz Bonczos Miklós államtitkár… a földművelésügyi minisztérium vízügyi osztályán és a honvédelmi minisztériumon keresztül intézkedett, hogy Ujszász és Zagyvarékas községek kiürítésének elkerülése céljából, továbbá az ujszász-jászladányi vasútvonal megvédésére egy megerősített utász-század Szolnokról azonnal induljon útnak Ujszászra...

Jászalsószentgyörgytől délre egy tízszer tíz kilométeres terület teljesen vízzel van borítva és csak az ujszász-jászberényi és az ujszász-budapesti vasútvonal látszik ki a vízből. De itt is a víz csaknem a kavicságyig ér. Ujszásztól nyugatra csaknem Tápiószeléig húzódik a víz. Ujszász háromnegyed részben körül van véve vízzel és csak a délnyugati kijárata szabad… Megállapítható, hogy az ujszász- jászladányi vasútvonal megerősítésén erősen dolgoznak és ennek a vonalnak a megvédése és tartása lehetséges. Így valószínű, hogy Ujszász és Zagyvarékas községek kiürítését el lehet kerülni és a két község az árvíz pusztításaitól megvédhető lesz."

Március 29. "A legnehezebb helyzetben Ujszász népe van. Szerdán éjféltől kezdve talpon van az egész község. A férfilakosságot és a munkabíró női lakosságot közerőként kirendelték az Ujszász- Vámosgyörki vasútvonalra Ez a község felett kanyarodó vasúti töltés most az egyedüli védője Ujszásznak, Zagyvarékasnak és Szolnoknak. Ha itt áttör az áradás, mindkét község, de maga Szolnok is viz alá kerül. Három és fél kilométer hosszúságban folyik a védekezés a szél erejétől felkorbácsolt vadul támadó hullámok ellen. Az árvíz szintje már magasabb a vasúti töltésnél. Karózással, deszka-védekezéssel, rőzsézéssel és földhányásokkal magasítják a vasúti töltés víz felőli részét. A vasúti töltésen már katonaság is dolgozik… Szolnokról kétszáz főnyi katonaság indult Ujszászra különvonaton, Budapestről pedig katonai tehergépkocsik fáklyákat szállítanak le még az esti órákban, hogy a munkálatokat világítás mellett éjszaka is folytathassák. A kormánybiztos utasította az összes illetékes szerveket, hogy a legnagyobb erővel dolgozzanak a veszélyeztetett részek megerősítésén."

Március 31. "A Tápió erősen árad. Az Ujszász fölött átvágott gáton másodpercenként 50 köbméter víz zúdul át, ami Szolnok szempontjából is veszedelmet jelent. A Zagyva is tovább árad. Emiatt Szolnokról sürgősen 800 főnyi közerőt rendeltek ki Zagyvarékas alá. A szolnoki Turul-csoport önként jelentkezett a mentési munkálatokra."

Április 6. Szombat reggel óta erős szélvihar tombol Szolnokon és környékén. A vihar fákat csavar ki tövestül, ítéseket dönt romba és háztetőket sodor el, s legnagyobb veszélyt azonban árvízzel kapcsolatban jelenti.

Április 7. "Ujszásznál a helyzet javult."

Április 9. "árvizkormánybiztosságtól kapott értesülése szerint Ujszásznál egy századnyi utász és gyalogos őrzi és tartja karban az Ujszász körül levő gátakat."

Április 13. "A lassú apadás tovább tart…  A Zagyva Zagyvarékas és Ujszász között már csak 10 centiméterrel magasabb, mint az ott lévő belvíz. A folyammérnöki hivatal mérnökének véleményé szerint két-három nap múlva a Zagyva élővizének a szintje valószínűleg annyira leapad, hogy a belvíz szintje alá sűllyed, s ennek következtében, az ott lévő belvíz a Zagyvába engedhető lenne. Ujszász és Zagyvarékas között egy méter nyílású Tiltós-zsilip megnyitásával lehet a belvizeket a Zagyvába engedni. Ez a zsilip azonban a belvizeknek tömegét nem tudja megfelelő idő alatt levezetni. A mezőgazdasági termelés érdekeit tekintve szükséges az elárasztott területek mielőbbi felszabadítása...

őszinte elismeréssel kell szemlélni azt a nagyszerű munkát, amelyet a magyar sajtó az árvízkárosultak megsegítése érdekében folytat. Elmondhatni, hogy kivétel nélkül minden sajtóorgánum, amely a gyűjtés munkájában résztvesz, olvasótáborának szinte teljes egységével jelentkezik a segítésben és az adakozásban. Ez az adakozás a budapesti lapok gyűjtésében ideig félmillió pengőt, a vidéki lapok gyűjtésében pedig 20,000 pengőt juttatott a károsultak megsegítésére."

És még két kis hír: Újszászon faanyag tűnt el az árvíz elleni védekezés helyszínéről. Az 1940. évi árvíz következtében a tornyos iskola életveszélyessé vált, 1941-ben lebontották.

Az árvízi veszély tehát április végére megszűnt. 23 esztendővel később, 1963-ban újabb erőpróba várt az újszásziakra. Az árvízveszélyről és a védekezésről a megyei sajtóban olvashatunk. Korosabb újszásziak, akik személyesen is átélték a vészterhes napokat, mesélhetnek az árvíz elleni védekezésről. Szabó Pál Antal korábban megjelent kis tanulmányában írta meg az újszászi régi temető maradványainak árvíz okozta végzetét: innen hordtak földet a gátakhoz 1963 tavaszán, hogy megvédjék Újszászt a folyóvizek áradásától.

Jánoska Antal

Utolsó frissítés: 2010 július 01. (csütörtök) 12:23
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó 2012. január
Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A honlap megtekintéséhez a Mozilla Firefox vagy a Google Chrome böngészőprogram ajánlott.