Egy újszászi család a XX. századból. Egyszerű emberek, egyszerű sorsokkal.

M. László és M. Rozália az újszászi Szent István templomban kötöttek házasságot 1908. február 29-én. Lakóhelyük ekkor Újszász 362. sz. volt, a kisközség egyik nádtetős parasztházában.

M. László 1883. november 14-én született, szülei az újszászi M. László és P. Mária voltak. A gyermek keresztelését a születést követő napon Lieszkovszky Pál plébános végezte. M. Rozália M. Pál és A. Mária felsőszászberki földművesek gyermekeként 1889. október 17-én született, őt két nappal később Lévay Mihály plébános keresztelte meg.

László az uradalmi napszámos sorsból menekülve a Magyar Királyi Államvasutaknál talált munkát. Általános vasúti munkásként, majd raktárnokként dolgozott. A háború idején Óbudán ipari munkásként kereste kenyerét. Úgy mesélték, hogy 1945. októberében hazafelé tartott, amikor egy járőröző katonai alakulat feltartóztatta és lelőtte. (Másik változat szerint fizetésnapon lett rablógyilkosság áldozata.) Rozi néni 27 évi özvegységében a külföldön élő gyermekei által levélben küldött zsilettpengék árusításával (2 Ft/db) egészítette ki 280 forintos özvegyi nyugdíját. 1972. március 21-én hunyt el. M. László és M. Rozália az újszászi temető G parcellájában nyugszanak.

László és Rozália házasságából hét gyermek született és maradt életben. Erzsébet H. Sándor felesége lett, egyetlen gyermekük, Sándor Angliában próbált szerencsét 1956-ban, azóta építési vállalkozóként dolgozik. A közelmúltban tért haza, és szülei telkén épített nyaralót. Balázs, László és Pál a háború után Budapestre költöztek. Az 1956-os események jelentős változást hoztak életükben: a forradalom leverése után mindhárman külföldre kényszerültek. Balázs Angliában bányászként, Pál a (nyugat) németországi Stuttgartban autógyári technikusként élte le életét, gyermekük nem született. Idegen földön hunytak el 1972-ben és 1992-ben. Lászlóról csak annyit tudni, hogy felvidéki lányt vett feleségül Vilkén, és a házasságából született Erzsébet nevű gyermekük ma Pozsonyban él. László utolsó ismert tartózkodási helye Kanada volt, innen küldött levelet családjának még a hatvanas évek elején.

Imre építőmunkásként járta az országot, kicsiny háza a Dózsa György úton állt. Gyermeke nem született, 1964-ben halt meg. János ácsmesterként számtalan állami és magán építkezésen dolgozott országszerte. Ma Újszászon lakik nyugdíjasként, közel a szülői házhoz. Gyermekei - János, Mária, Erzsébet és Éva - Újszászon és Szolnokon élnek. Rozália igen fiatalon Budapestre került, és 1950-ben házasságot kötött a tápióbicskei születésű, a négy esztendős szovjet hadifogságból éppen hazatért J. Antallal. Nyugdíjas éveiket Újszászon élték. Házasságukból két gyermek született, akik Budapesten laknak.

Egy újszászi család a XX. századból. Egyszerű emberek egyszerű sorsokkal, melybe saját lehetőségeik és a történelem kiszámíthatatlansága sodorta őket. Semmi különös, hiszen ez egy egyszerű történet.

Jánoska Antal