| Varga Ferenc: Elhunyt Gonzales Béla tanár |
|
|
| Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum | |||
| 2011 november 21. (hétfő) 20:53 | |||
|
Az Újszászi Híradó 2010. novemberi számában méltattam Béla bácsi pályafutását. Egy levél kíséretében az újságcikket megküldtem részére. Telefonon mondott köszönetet a figyelmességért, a jókívánságokért. Az Új Néplap 2011. 10. 03-i számában olvastam a következőket: „Jászjákóhalma. A Legnagyobb magyar, Széchenyi István születésének 220. évfordulójára emlékezve, a községháza melletti kis zöldben, 1991-ben, az akkori önkormányzat által állított emlékoszlopnál – melyet az első szabadon választott kormány államtitkára: Katona Tamás avatott fel – koszorúzást tartott a Horváth Péter Honismereti Szakkör. A megemlékezés egyben Gonzáles Béla nyugalmazott testnevelő tanárnak és szakfelügyelőnek is szólt, aki a napokban hunyt el 86 éves korában: ő faragta ki az erdélyi motívumokkal díszített emlékoszlopot faluja számára.” Nagyon meglepett a szomorú hír, ugyanis 2010. július 17-én, a 60 éves általános iskolai találkozónkon jól érezte magát, semmi jele nem mutatkozott, hogy egészségével valami probléma lenne. Ő tartotta az osztályfőnöki órát, sokat cseverésztünk a régmúlt időkről. Az emlékhelyekre is velünk tartott, ahol közös fotókat készítettünk. Még azt sem engedte meg, hogy lakóhelyéről gépkocsival szállítsuk, mondván, elviszi a menetrendszerinti autóbusz. Hazautazásakor mindössze annyit engedett, hogy Bogárné Simon Klára igazgatónő saját kocsijával kivigye a MÁV állomásra. Többet akartam tudni az Új Néplapban megjelent hírnél, így hát nyomban felhívtam Béla bácsi özvegyét, Réti Erzsébetet. Elmondta, hogy jászjákóhalmai otthonukban hunyt el 2011. szeptember 26-án. A hajnali órákban, álmában érhette a halál. 2011. szeptember 30-án volt a temetése szülőfalujában, Jászjákóhalmán. Tanár úr, Béla bácsi eltávozásával szegényebbek lettünk. Emlékét tisztelettel megőrizzük. Varga Ferenc
Első sorban (ülnek), balról jobbra: Zérczi Kálmánné Zakar Rozália, Ulviczki Andrásné Kovács Erzsébet, Forgó Lászlóné Bakó Gizella, Bogárné Simon Klára, Újszászi Általános Iskola jelenlegi igazgatónője, Gonzales Béla, nyugalmazott tanár, osztályfőnök, Varga Ferenc.
Balról jobbra: Bogárné Simon Klára igazgatónő, Joó Mihály, Gonzales Béla nyugalmazott tanár, osztályfőnök, Varga Ferenc, Molnár Péter polgármester.
|
|||
| Utolsó frissítés: 2011 november 21. (hétfő) 21:01 |



















