Honlap Bemutatkozás Várostörténeti múzeum Jánoska Antal: Az Orczy család síremléke
Jánoska Antal: Az Orczy család síremléke Nyomtat Email
Bemutatkozás - Várostörténeti múzeum
2009 november 22. (vasárnap) 13:57

Az újszászi Szent István templom kegyurai, építésének egyik költségviselője, illetve a berendezés beszerzésének nagyvonalú támogatója volt az Orczy család. Weber Antal műépítész a megrendelő kérésére a templom szentélye és a sekrestyék alatti részen három kamrából álló síremléket alakított ki. (A város kevés műemléke között a templom és a síremlék kiemelkedő szerepet kaphatna! Az ide látogató viszont emlékezetében a rendszeresen megrongált ablakok, madártetemek, kóbor kutyák és a szétszórt hulladék képét viszi magával.) A kripta bejárata a templom keleti oldalára épített, a szentély félkör alakját követő külső lépcsőlejárókon közelíthető meg. Mindkét irányból 13 lépcső vezet a nehéz vaskapuhoz. A bejárat kinyitása után hat lépcsőn jutunk a tágas, 80 négyzetméteres, a templom szentélye alatt kialakított nagy terembe. A vasajtó mellett mindkét oldalon kör alakú ablakok biztosítanak némi természetes világítást. A boltíves mennyezet három helyen nyert megerősítést. A bejárattal szemben egykor díszes oltár állt, ma lepellel takart asztalt találunk kereszttel, gyertyatartókkal és virágvázával. Balra és jobbra a falon két, szürkés színű márvány emléktábla aranyozott betűkkel, az alábbi szöveggel:

"Orczi Báró Orczy György - Cs. Kir. Arany Kulcsos - Szül: 1788. Aug. 27. - Megh. 1871. Jun. 13. Áldás emlékére!"
"Báró Orczy Györgyné - Gróf Berényi Erzsébet - Csillag Keresztes Hölgy - Szül. 1792. Nov. 17. - Megh. 1883. Jan. 17. - Béke hamvaira!"

Mindkettejüket a régi templom sírkamrájából helyezték át ide 1885-ben. Báró Orczy György volt az, aki az 1820-as években gazdálkodni költözött újszászi birtokára. 1826-ban - feltehetően egy korábbi kisebb kúria helyére - megépíttette a ma csak kis Orczy-kastélynak nevezett Zagyva-parti épületet. Létrehozta a parkerdőt, és ide telepítette Pestről a Ludovika építése miatt felszámolt Orczy-kert növény ritkaságainak egy részét is.

A középső síremlékből jobbra és balra, egymással szemben két kisebb kamra nyílik tíz négyzetméteres előtérrel. A jobb oldali sírkamra emléktáblái:

"Báró Orczy Ferencz, - cs. ki. kamarás - ny. alezredes - sz. 1849 21/XI. - 1877 22/XI."
(Koporsóját Laibachból szállították Újszászra 1887 körül.)
"Orczy Terézia bárónő - sz. 1817 24/II. - 1843 6/III."

Alattuk Oláh Károly, Újszász plébánosa nyugszik. Sírhelyét fehér márványtábla fedi, fekete betűs feliratokkal: "Hic quiescit ex licentia templi Carolus Oláh can. hon. Vaciensis et consiliarius eppalis qui hic ultimus a Patrono commendatus parochus fuit ann. 1945-1972. Templum in bello mundiali II. inflammatum rea edifica vit et propter caritatem erga fideles Ujsasienses corpus suum hic sepelire iussit vixit: 1912-1994. R. I. P."

" Báró Orczy Lőrincné - Horgosi Kárász Mária - 1902. IX. 4. - 1947. VI. 17. - Requiscat in pace."
"Báró Orczy Tekla - Brünni nemes alapítványi hölgy - Sz. 1830. junius 11-én - 1913. julius 24-én"

Orczy Tekla bárónő alapította Újszász első óvodáját (akkori nevén kisdedóvót) 1898-ban, és Őrangyal egylet néven alapítványt hozott létre annak működtetésére. Számtalan kegytárgyat vásárolt a templom részére. Mint tehetséges rajzoló, jó nevet szerzett magának a hazai művészvilágban. Ő illusztrálta Lévay Mihály - Újszász plébánosa volt 1888-1900 között - 1898-ban megjelent imádságos könyvét.

"Báró Orczy Lőrinc - 1901. aug. 30. - 1977. szept. 13.- Requiscat in pace!"
"Báró Orczy György - 1927. IV. 14." - (Báró Orczy György ma külföldön él.)
"Báró Orczy Györgyné - Visky H. Márta - 1925. V. 21. - 1988. XI. 18. - Requiescant in pace"

Átsétálva a középső terem másik oldalára, a bal oldali kamrában az alábbi feliratokat olvashatjuk a márványtáblákon:

"Itt nyugszik Istenben elhúnyt - Báró Orczy Andor - a főrendiház örökös tagja, - A Souverain Máltai lovagrend t. b. lovagja. - 1870. X. 5. - 1931. VIII. 31. - Uram, adj neki örök nyugalmat és egyesíts minket ott, - hol többé nem lesz elválás."
"Itt nyugszik Istenben elhúnyt - Báró Orczy Andorné - Piret de Bihain Leona bárónő - a királynő Ő felségének palotahölgye - a Souverain Máltai Lovagrend hadiékítményes nyakkeresztjének hölgye - 1868. X. 14. - 1938. XI. 28. - Uram, adj neki örök nyugalmat és egyesíts minket ott, - hol többé nem lesz elválás."
" Itt nyugszik Istenben boldogult - Idősb báró Orczy Andor, - Cs. és K. kamarás, a főrendiház örökös tagja, - Meghalt 1897-ik évi junius hó 8-ikán - életének 73-ik évében."
Báró Orczy Andor atyja nyomán folytatta a gazdálkodást. Birtokainak jövedelme főúri életet biztosított számára. Így kerülhetett sor arra, hogy 1884-1885-ben Újszászon a régi templom helyére új épülhessen.
"Itt nyugszik Istenben elhunyt - Idősb. báró Orczy Andorné - született - Tetard Angelika - Meghalt 1896-ik évi április hó 25-ödikén - Életének 65-ik évében."
" Báró Orczy Zsuzsanna - 1898. II. 21. - 1958. II. 5. - Nyugodjék békében"
Az Orczy-család újszászi ágának síremlékében 14 személy nyugszik. Életrajzukat egy, az Orczy családról írott tanulmány dolgozhatja fel a közeljövőben.

 

Az Orczy-síremlék bejárata

A lejárati lépcsőház és ablakai

Báró Orczy György síremléke

Báró Orczy Ferenc, Orczy Terézia bárónő és Oláh Károly plébános sírhelyei

Jánoska Antal

 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal