Az újszászi művelődési házban nagyszabású vasutas-napi kiállítás volt 2005. július 9-én. A kiállítást Jenes Ferenc, volt MÁV állomásfőnök nyitotta meg. Ezzel egyidejűleg jelent meg Fehérné Szekeres Zsuzsanna szerkesztésében a ”Szemelvények az újszászi vasutasok életéből” című helytörténeti füzet, amelyet a kiállításon a szerkesztő mutatott be. A sikeres rendezvényen részt vettem. Itt ismertem meg Nagy Elemér, MÁV nyugdíjast, aki a kiadvány egyik szerzőjeként „Megy a gőzős” címmel, vasúttörténeti szempontból is érdekes, múltat idéző, életúti írásával hívta fel a figyelmem.

Nagy Elemért, a sokoldalú személyiséget már korábban is ismertem, előfordult, hogy néhány gondolatot váltottunk a régi idők focijáról. Hogy közelebbről is megismerjem, felkerestem Dózsa György úti otthonában. Szívélyes fogadtatásban részesültem. A beszélgetésbe bekapcsolódott kedves neje Varga Margit is, akitől megtudtam, közel egyidős az 1994-ben elhunyt Varga Erzsébet (Molnár Józsefné) nővéremmel. A beszélgetésnek ez is tágabb teret nyitott.

Nagy Elemér Budapesten született 1926. július 12-én. Szülei: Nagy Gyula, MÁV dolgozó és Sleer Mária, háztartásbeli voltak. Házasságuk gyümölcse: Gyula, Aranka és Elemér. Szülei, testvérei évtizedekkel ezelőtt elhunytak.

Nagy Elemér a rákosszentmihályi elemi iskola után, a világháború befejezésével, reálgimnáziumi érettségit szerzett, és édesapját követve, aki már az első világháború alatt is a vasútnál szolgált, 19 éves korában a Magyar Államvasutaknál helyezkedett el. 1945 júniusában vonatkísérő (fékező) munkakörbe, majd állomási szolgálatba került kocsi-felíróként. Nem sokkal később, kereskedelmi fuvardíj számfejtőként forduló szolgálatba került. A viszonylag nyugalmas ferencvárosi állomásról Budafok - Háros állomásra, áru-pénztárosi beosztásba, állandó nappalos szolgálatra vezényelték. 1949 őszén beiskolázták a Budapesti Vasúti Tisztképző Intézetbe. A bentlakásos, intenzív képzés 9 hónapig tartott. A tanfolyamot végzettek szétszóródtak a vasút területén, részt vettek a megújuló vasút vezetésében. Nagy Elemér visszakerült a ferencvárosi pályaudvarra, ahol az alakulóban levő kereskedelmi szolgálat területén áruirányító feladatkört kapott. Ebben az időben az állomás szakszervezeti bizottság javaslatára, társadalmi munkában ellátta a Budapest XVII. kerületi Páncél utcában levő Vasutas Szakszervezet Központ tulajdonába került kultúrház és sportcsarnok vezetését. Aktív sportolóként tornázott egy időben. Így a csarnokban újraalakult tornaszakosztály vezetését is rábízták. Mindemellett egyéb sportágak (tenisz, labdarúgás), a kulturális élet elindítására is kellő figyelemmel volt. Közben kéthónapos, bentlakásos ejtőernyős kiképző tanfolyamot végzett. A budapesti VIII. kerületi Ejtőernyős Kör vezetőjévé választották.

Kedvvel, hozzáértéssel végezte társadalmi megbízatását, a kultúrház és sportcsarnok további irányítását mégis főfoglalkozású vezetőre bízták. A döntéssel nem értett egyet. 1953 májusában a sztálinvárosi(*) MÁV állomásra való áthelyezését kérte.

A II. világháború után az ország közlekedési veszteségei is drámaiak voltak. Felrobbantották a Duna és a Tisza összes hídját, elpusztult a vasúti sínhálózat 40 %- a, a teher- és személyvagonok, a gőzmozdonyok legnagyobb része megsemmisült. Soha nem látott újjáépítés indult el az országban.

A negyvenes évek végén Dunapentele kisközség és térsége kínálta a lehetőséget vasérc feldolgozására, egy dunai vasmű, majd egy szocialista város felépítésére. Az ország minden területéről érkeztek munkások. Lakások, szálláshelyek sokasága épült, a kereseti lehetőségek is viszonylag kedvezőek voltak. Nagy Elemér Sztálinváros MÁV központi rendezőállomásra került forgalmi szolgálattevőnek, ahol a beérkező vonatokat az ipartelepi állomásokra osztották szét. A dunapentelei, majd az úgynevezett „betonúti” állomáson dolgozott egy újszászi származású forgalmista lány, aki már korábban Sztálinvárosba került. Nagy Elemér itt ismerkedett meg Varga Margit, polgári iskolával és szakmai képesítéssel rendelkező forgalmista lánnyal, akinek szülei Varga György, MÁV váltókezelő és Szűcs Margit voltak. A két fiatal között először munkakapcsolat, később szerelem szövődött. 1953. 09. 30-án kötöttek házasságot Dunaújvárosban. Életközösségükből Zalán (1957) és Enikő (1961) született. Mindketten diplomások, családi kötelékben élnek, három unokával (Nagy Zsombor, Nagy Zomilla és Kovács Adrián) örvendeztették meg a nagyszülőket.

Nagy Elemért 1954-ben helyezték feleségének szülőhelyére, az újszászi MÁV állomásra főpénztáros munkakörbe. Itt szolgált 1957-ig. Viszonylag hamar bekapcsolódott a település társas életébe. Ebben az időszakban választották az akkor Lokomotív néven ismert SE elnökévé. A mai középiskola helyén levő sportpálya és környezete esztétikusabbá tételében, a sportolók, elsősorban a labdarúgók működési feltételeinek javításában eredményesen fáradozott. Ötletgazdája, szervezője volt többek között a labdarúgópálya melletti terepbetonból kialakított szabadtéri tánctérnek, ahol bálokat, táncos összejöveteleket rendeztek. A tánctér felavatására 1956. augusztus 20-án ünnepélyes keretek között került sor.

Az újszászi vasutasok a II. világháború előtt saját székházat építtettek, amely Vasutas Kör néven vált ismertté. A háború után szakszervezeti tulajdonba került. Újszászi szolgálata alatt Nagy Elemért kérték fel a Vasutas Kör vezetésére. Az épület színházteremmel is rendelkezett, amelyben több nagysikerű színi előadást, műsort rendeztek.

Nagy Elemér időközben főnöki tanfolyamot végzett, 1957-ben Vácrátót MÁV állomásra került főnöknek, majd nem sokkal később, 1958-ban Fegyvernekre helyezték ugyancsak állomásfőnöknek. Fegyvernek – Örményes vasútállomás elnevezésének ötletadója volt. 1962 őszén a Székesfehérvár – Komárom vonalon fekvő bauxit bányarakodó Moharakodó állomásra helyezték. 1964-ben, özvegyen maradt anyósának kérésére Újszászra költöztek. Lehetőségei közül az igazgatósági tartalékos szolgálatot választotta. Ebben a beosztásban csak kellően felkészült, mindenhol azonnal bevethető dolgozókat választottak, akik vállalták az állandó készenlétet. Hat évig volt ebben a munkakörben úgy, hogy különböző beosztásokban, számos állomáson megfordult, így az újszászi állomáson is, amikor állomásfőnököt, forgalmistát helyettesített. Belefáradt az állandó készenlétbe, az állomáshelyek váltakozásába. 1970-ben, amikor anyósa elhunyt, és újszászi lakhelyüket könnyebb volt családjával elhagyni, kérte a MÁV Igazgatóságot áthelyezésére egy kis, nyugodt vidéki állomásra. Acsa – Erdőkürt állomásra helyezték főnöknek. Főnökségei alatt itt szolgált legtovább. 1977-ben került ismét Újszászra. A MÁV Igazgatóságtól jókor érkezett az Újszászra történő ajánlás már csak azért is, mert időközben felépült családi házuk. Joggal gondolt arra, hogy szolgálati helyeinek utolsó állomására került. Tévedett. A Szolnoki MÁV Állomáson az áruirányítást éveken át négy fő végezte. Közülük egy fő nyugdíjba ment, így a helye megüresedett. A megüresedett helyet elfogadta, és 41 évi szolgálat után, 1986-ban, a Szolnoki MÁV Állomásról ment nyugállományba. Megszakítás nélkül 35, megszakításokkal számítva 45 éve él Újszászon.

Nagy Elemér életrajzához tartozik, hogy mindig szerette a tollforgatást. Szívesen, hitelesen írt/ír az élet különböző területeiről. Sokirányú elfoglaltsága mellett rendszeres külső tudósítója volt az Esti Budapestnek, amely 1952. 04. 02-től 1956-ig volt olvasható, megjelenését beszüntették. Az újszászi Vasutas Kör vezetésének időszakában is számos cikke jelent meg a Tiszavidékben, illetve a Szolnok megyei Néplapban. Aktívan foglalkozott az „újszászi vasutas kultúrgárda” életével, erkölcsi, anyagi megbecsülésével. Ennek adott hangot: „Több segítséget kérnek az újszászi vasutas kultúrmunkások” című írásában, amely a Szolnok megyei Néplap 1955. január 19-i számában jelent meg. Idézet az újságcikkből: ”Érdemes lenne támogatni az újszászi vasutas kultúrgárdát – nemcsak a szakszervezet területi vezetőinek, hanem a megyei és járási népművelési osztálynak is. A megfelelő irányítás és a támogatás fellendítené, hasznosabbá tehetné a kultúrgárda munkáját.”

Az írás szeretete, képessége napjainkban is tetten érhető az Újszászi Híradóban. Sport helytörténeti forrásként szolgál az Újszászi Testedzők Egyletének, illetve az UTE jogutód Sport Egyesületnek 70 éves jubileumi évfordulójára írt „Mozaikok az ötvenes évek sportéletéből” visszaemlékezése, amely az Újszászi Híradó 1995. májusi sporttörténeti különszámában jelent meg.

Nagy Elemér ez év július 12-én lesz 85 éves. Tisztelettel, megbecsüléssel köszöntjük. Kívánjuk, hogy az emberi kor végső határáig egészségben, boldogan éljen kedves feleségével szerettei körében.

(*) = 1950-ig Dunapentele, 1950-1951. között városépítés, 1951-1961. között Sztálinváros, 1961-től Dunaújváros, amely Fejér megye második legnépesebb városa. 1949-ben 3 949 fő, 2011-ben 48 701 fő a lakója.

Varga Ferenc
Újszász, díszpolgára