Nyomtatás
Kategória: Teremfoci
Találat: 1005

Az Újszászi VVSE labdarúgó szakosztálya immár tizenegyedik alkalommal rendezte meg hagyományos teremlabdarúgó tornáját, ahová az utóbbi évekhez hasonlóan most is utánpótlás csapatok kaptak meghívást.

Testvérvárosunk, Palics csapata tette nemzetközivé a mezőnyt, akik ezúttal is fiatal, de ügyes játékosokkal érkeztek. Jászkisér és Szászberek is jó játékerőt képviselt, míg a vendéglátó Újszászi VVSE a tavalyi tornához hasonlóan most is két csapatot indított. Földi János játékvezető sípszavára indult útjára a labda, hogy az öt csapat körmérkőzésén eldőljenek a helyezések.

 

Google Photos

Fotó: Fehér János

 

Az nyitómérkőzésen a Szászberek szoros csatában 3 : 2-re nyert Jászkisér ellen és ekkor még nem gondolták, hogy ezt a végeredményt még kétszer is megismétlik, hiszen ugyanilyen arányban gyűrték le Újszász második csapatát, illetve a palicsiakat is. Az Újszász I. egy viszonylag szorosabb meccsen verte Jászkisért (6 : 3), de azután kiütötte a Palicsot (7 : 0), illetve a fiatalabb újszászi csapatot is (9 : 1). Utóbbiak viszont  jó játékkal nyertek a Jászkisér ellen (6 : 2) és, mint utóbb kiderült ez azt jelentette számukra, hogy elcsípték a dobogó harmadik fokát. A sorsolás szeszélye folytán a döntés az utolsó mérkőzésre maradt, ahol a két pontveszteség nélküli csapat, Szászberek és Újszász I. találkozott. Kemény, de sportszerű meccsen győzött az Újszász I. megismételve ezzel tavalyi sikerét.

Az eredményhirdetésen mindegyik csapat kapott  egy-egy kupát, ki kisebbet, ki nagyobbat, illetve természetesen gazdára találtak az ilyenkor szokásos különdíjak is. Az elveszített kalóriákat egy jó hangulatú vacsorán pótolták a torna résztvevői a jövő évi viszontlátás reményében.

XI. Nemzetközi utánpótlás teremlabdarúgó torna (61 gól)

6 gólos: Tóth Nándor (Újszász I.)
5 gólos: Rézsó Péter (Újszász I.)
4 gólos: Dragan Todorovics (Palics), Farkas Gusztáv László (Jászkisér)
3 gólos: Bezzeg Bence (Szászberek), Paplanos Ádám (Újszász I.), Pesti Barnabás (Újszász II.), Szarvák Krisztián (Újszász I.), Veréb Dániel (Újszász I.),
2 gólos: Fekete Tamás (Újszász I.), Juhász Dávid (Újszász I.), Juhász Roland (Szászberek), Kanálos Róbert (Újszász II.), Kovács Roland (Jászkisér), Serfőző Gerzson (Szászberek), Sőti József (Jászkisér), Szarvák Zsolt (Újszász II.)
1 gólos: Juhász Attila (Szászberek), Kovács Sándor (Újszász II.), Kozák Gábor (Szászberek), Uros Tadics (Palics), Nagy Szabolcs (Újszász II.), Soltész Dávid (Újszász II.), Sziráki János (Jászkisér), Szűcs Dénes (Újszász II.), Nemanja Vasics (Palics),  Veréb Viktor (Újszász I.), Vincze Zoltán (Jászkisér).

 

Gólkirály: Tóth Nándor (Újszász I.) 6 góllal
Legjobb kapus: Nagyistván Ádám (Szászberek)
Legjobb játékos: Dragan Todorovics (Palics)

Szilvási Ferenc

 

21. NEMZETKÖZI TEREMFOCI TORNA
Újszász, 2017. január 21.

 

  Újszász I. Jászkisér Palics Újszász II. Szászberek
Újszász I.   6-3
3
7-0
3
9-1
3
3-0
3
Jászkisér 3-6
0
  3-2
3
2-6
0
2-3
0
Palics 0-7
0
2-3
0
  2-2
1
2-3
0
Újszász II. 1-9
0
6-2
3
2-2
1
  2-3
0
Szászberek 0-3
0
3-2
3
3-2
3
3-2
3
 

 

Végeredmény
1. Újszászi I. 4 4 - - 25-4 12
2. Szászberek 4 3 - 1   9-9 9
3. Újszász II. 4 1 1 2 11-16 4
4. Jászkisér 4 1 - 3 10-17 3
5. Palics 4 - 1 3   6-15 1

 

Időrend
13:45 Megnyitó  
     
14:00 Jászkisér – Szászberek 2-3
14:25 Palics – Újszász II. 2-2
14:50 Jászkisér – Újszász I. 3-6
15:15 Újszász II. – Szászberek 2-3
15:40 Palics – Újszász I. 0-7
16:05 Jászkisér – Újszász II.  2-6
16:30 Palics – Szászberek 2-3
16:55 Újszász I. – Újszász II. 9-1
17: 20 Jászkisér – Palics 3-2
17:45 Újszász I. – Szászberek 3-0
     
18:10 Eredményhirdetés  
18:30 Vacsora  

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.