Nyomtatás
Kategória: Lábtoll-labda
Találat: 1479
2015. március 28. Újszász

2015. március 28-án a sportág népszerűsítésére harmadik alkalommal rendezett családi versenyt a Magyar Lábtoll-labda Szövetség és az Újszászi VVSE lábtoll-labda szakosztálya. A jó hangulatú versenyen a résztvevők családi csapat, testvérpáros, szülő-gyerek páros és házaspáros kategóriákban mérkőzhettek. A rendezvény nagyon jól sikerült. 23 család képviseletében 62-en léptek pályára. Pusztaszerről és Szolnokról is jöttek versenyzők, az újszászi csapatokban szolnoki és budapesti vendégek is pályára léptek. A német von Rüden házaspár indulása nemzetközivé tette a versenyt. A mezőnyben az ötévestől a hatvan felettiig minden korcsoport képviseltette magát. A játéktudásban is nagy különbségek voltak. Az egészen kezdőktől a válogatottakig, régi és új játékosok játszottak a különböző csapatokban és párokban. Legnépesebb csapattal az Ézsiás család indult. Ők öt versenyzővel érkeztek. Voltak szülők, akik a gyerekeik kedvéért jöttek el, hogy meglegyen a csapat vagy a páros. Aztán belefeledkeztek a játékba. Így volt ezzel minden résztvevő. Az élversenyzők látványos játéka, a kezdők lelkesedése eredményeként jó hangulatban pörögtek a mérkőzések. Mindenki sokat játszhatott. A családi csapatban az újszászi Molnár fivéreknek nem sikerült megszerezniük harmadik elsőségüket a pusztaszeri Fehér-Simon család ellenében. Nagy küzdelemben, háromjátszmás mérkőzésen Fehér Zsolt látványos és eredményes játékával a pusztaszeriek nyertek. Fehér Zsolt volt a nap legeredményesebb játékosa. A testvérpárosban és a szülő-gyerek párosban is ő állt a dobogó tetején. A házaspárost Lakatos Zoltán és felesége nyerte. Valamennyi résztvevő egy lábtoll-labdázó kutyás törölközőt kapott ajándékba. A dobogósok húsvéti édességet kaptak.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér Judit, Fehér János és Lakatos Daniella

 

 

Eredmények

Családi csapat (10): 1. Fehér Zsolt, Simon Márk, Simonné Kószó Anita (Pusztaszer PISZE SE), 2. Molnár Dániel, Molnár Gergő, Molnár Kristóf (Újszászi VVSE), döntő: 6-11, 11-9, 17-15, 3. Lakatos Attila, Lakatos Daniella, Lakatos Zoltán, Lakatos Zoltánné (Újszászi VVSE), 4. Fehér János, ifj. Fehér János, Fehér Judit, Fehérné Szekeres Zsuzsanna (Újszászi VVSE), 5. Kovács Brigitta, Kovács Evelin, Kovács István, 6. Farkas Gábor, Farkas István, ifj. Farkas István, Farkas Lilla, 7. Ézsiás Fanni, Ézsiás Kitti, Ézsiás Lotti, Ézsiásné Major Magdolna, Ézsiás Zsófia, 8. Bakos Dávid, Bakos Csenge, Bakos Gergő, 9. Feindl Ilona, Köböl Richárd, Matus Zoltán, 10. Dombai Ádám, Dombainé Pozsgai Adrienn, Konkáné Pozsgai Tímea, Konka Tímea

Szülő-gyerek páros (12): 1. Fehér Zsolt, Simonné Kószó Anita (Pusztaszer PISZE SE), 2. Ézsiás Kitti, Ézsiásné Major Magdolna (Újszászi VVSE), döntő: 11-9, 11-7, 3. Farkas István, Farkas Lilla (Újszászi VVSE), 4. Ágotai Olivér, ifj. Ágotai Olivér (Újszászi VVSE), 5. Fehér János, Fehér Judit, 6. Bakó Lili, Bakóné Tánczos Krisztina, 7. Lakatos Daniella, Lakatos Zoltán, 8. Kurdi Krisztina, Kurdiné Tóth Melinda, 9. Diós Letícia, Diósné Bókó Letícia, 10. Ifj. Fehér János, Fehérné Szekeres Zsuzsanna, 11. Dombai Ádám, Dombainé Pozsgai Adrienn, 12. Konkáné Pozsgai Tímea, Konka Tímea

Testvérpáros (19): 1. Fehér Zsolt, Simon Márk (Pusztaszer PISZE SE), 2. Molnár Gergő, Molnár Kristóf (Újszászi VVSE), döntő: 12-10, 15-13, 3. Németh Barbara, Németh Mátyás (Pusztaszer PISZE SE), 4. Juhász Patrik, Kanalas Renátó (Újszászi VVSE, 5. Kökény Martin, Kökény Zoltán, 6. Ézsiás Fanni, Ézsiás Zsófia, 7. Ifj. Fehér János, Fehér Judit, 8. Ifj. Farkas István, Farkas Lilla, 9. Lakatos Attila, Lakatos Zoltán, 10. Bolyós József, Bolyós Liliána, 11. Balogh Dávid, Balogh Noémi, 12. Ézsiás Kitti, Ézsiás Lotti

Házaspáros (3): 1. Lakatos Zoltán, Lakatos Zoltánné (Újszászi VVSE), 2. Barbara von Rüden, Peter von Rüden (FF Hagen), döntő: 8-11, 11-5, 11-5, 3. Fehér János, Fehérné Szekeres Zsuzsanna (Újszászi VVSE)

 

 

{slide=Eredménytáblázat}

Családi verseny
4 egyesület, 62 versenyző
  Családi csapat (10)  
1. Fehér Zsolt, Simon Márk, Simonné Kószó Anita Pusztaszer PISZE SE
2. Molnár Dániel, Molnár Gergő, Molnár Kristóf Újszászi VVSE
3. Lakatos Attila, Lakatos Daniella, Lakatos Zoltán, Lakatos Zoltánné Újszászi VVSE
4. Fehér János, ifj. Fehér János, Fehér Judit, Fehérné Szekeres Zsuzsanna Újszászi VVSE
5. Kovács Brigitta, Kovács Evelin, Kovács István Újszászi VVSE
6. Farkas Gábor, Farkas István, ifj. Farkas István, Farkas Lilla Újszászi VVSE
7. Ézsiás Fanni, Ézsiás Kitti, Ézsiás Lotti, Ézsiásné Major Magdolna, Ézsiás Zsófia Újszászi VVSE
8. Bakos Dávid, Bakos Csenge, Bakos Gergő Szolnoki Kodály DSE
9. Feindl Ilona, Köböl Richárd, Matus Zoltán Újszászi VVSE
10. Dombai Ádám, Dombainé Pozsgai Adrienn, Konkáné Pozsgai Tímea, Konka Tímea Újszászi VVSE
  Szülő-gyerek páros (12)  
1. Fehér Zsolt, Simonné Kószó Anita Újszászi VVSE
2. Ézsiás Kitti, Ézsiásné Major Magdolna Újszászi VVSE
3. Farkas István, Farkas Lilla Újszászi VVSE
4. Ágotai Olivér, ifj. Ágotai Olivér Újszászi VVSE
5. Fehér János, Fehér Judit Újszászi VVSE
6. Bakó Lili, Bakóné Tánczos Krisztina Újszászi VVSE
7. Lakatos Daniella, Lakatos Zoltán Újszászi VVSE
8. Kurdi Krisztina, Kurdiné Tóth Melinda Újszászi VVSE
9. Diós Letícia, Diósné Bókó Letícia Újszászi VVSE
10. Ifj. Fehér János, Fehérné Szekeres Zsuzsanna Újszászi VVSE
11. Dombai Ádám, Dombainé Pozsgai Adrienn Újszászi VVSE
12. Konkáné Pozsgai Tímea, Konka Tímea Újszászi VVSE
  Testvérpáros (19)  
1. Fehér Zsolt, Simon Márk  
2. Molnár Gergő, Molnár Kristóf Újszászi VVSE
3. Németh Barbara, Németh Mátyás  
4. Juhász Patrik, Kanalas Renátó Újszászi VVSE
5. Kökény Martin, Kökény Zoltán Újszászi VVSE
6. Ézsiás Fanni, Ézsiás Zsófia Újszászi VVSE
7. Ifj. Fehér János, Fehér Judit Újszászi VVSE
8. Ifj. Farkas István, Farkas Lilla Újszászi VVSE
9. Lakatos Attila, Lakatos Zoltán Újszászi VVSE
10. Bolyós József, Bolyós Liliána Újszászi VVSE
11. Balogh Dávid, Balogh Noémi Újszászi VVSE
12. Ézsiás Kitti, Ézsiás Lotti Újszászi VVSE
13. Kovács Brigitta, Kovács Evelin Újszászi VVSE
14. Farkas Gábor, Farkas István Újszászi VVSE
15. Köböl Richárd, Matus Zoltán Újszászi VVSE
16. Bakos Dávid, Bakos Gergő Szolnok Kodály DSE
17. Gudics Richárd, Gudics Szabolcs Újszászi VVSE
18. Galambos László, Galambos Leila Újszászi VVSE
19. Farkas Marcell, Farkas Péter Újszászi VVSE
  Házaspáros (3)  
1. Lakatos Zoltán, Lakatos Zoltánné Újszászi VVSE
2. Barbara von Rüden, Peter von Rüden FF Hagen
3. Fehér János, Fehérné Szekeres Zsuzsanna Újszászi VVSE

{/slide}

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.