Nyomtatás
Kategória: Lábtoll-labda
Találat: 712
2016. december 9. Szolnok

A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít. – ezzel a Hemingway idézettel kezdődött a díjátadó ünnepség a városházán. A sport tanító ereje nemcsak a pályán, hanem a hétköznapokban is megmutatkozik, értékét az élet minden területén kamatoztathatjuk. A híres író által megfogalmazott értéket hasonló módon magáénak vallja Szolnok önkormányzata is.

 

Foto: szoljon.hu | Fodor Orsolya

 

Ennek kapcsán évek óta megrendezi az országos diákolimpiai és magyar bajnoki díjátadó ünnepséget, ahol köszönti az olimpiai sportágakban legeredményesebb sportolókat, felkészítőiket, valamint az elmúlt tanévben legjobban teljesítő iskolákat, egyesületeket.

Kiemelt jelentősége van a sportnak az egészségmegőrzésben, a fiatalok erkölcsi-fizikai nevelésében. Éppen ezért Szolnokon nagy hangsúlyt fektetnek a gyermek- és ifjúsági korosztály testi nevelésére, hisz a sport valamennyi területét a megfelelő iskolai testneveléssel, diáksporttal lehet jól megalapozni.

A sport nem csupán az egészségmegőrzés alappillére – mondta köszöntőjében Szalay Ferenc polgármester –, de erős közösségeket is épít. Rendkívül fontosnak tartom az utánpótlás-nevelést, és azt, hogy sportolóinkat kiváló edzők készítsék fel. Az edzőképzés és az utánpótlás-nevelés területén végzett fejlesztő munkának az eredményei pedig majdan sporteredményekben mérhetők.

A polgármester szólt a sportfinanszírozásról, amely lehetővé teszi egyebek mellett a sportlétesítmények fejlesztését is. Ennek látható eredményei vannak Szolnokon, elég a Vízilabda Arénára vagy a bővített Tiszaligeti Stadionra gondolni. A közeljövőben a TAO-ból általános iskolákhoz épülhetnek például tornatermek.

Az ünnepségen összesen nyolcvanhét versenyzőt és huszonöt felkészítőt díjaztak tizenegy általános és középiskolából. A 42 diákolimpiai bajnok és a 45 magyar bajnok 18 sportágban érte el a bajnoki eredményeket. Elismerték a városi diákolimpiai és szabadidősport pontverseny általános és középiskolás dobogósait, valamint hét egyesület versenyzőinek tevékenységét: Szolnoki Vízilabda Sport Club, Szolnoki Honvéd SE, Szolnoki Olaj KK, Közgép SE Szolnok Kajak-kenu Klub Tisza Evezős Egylet, Szolnoki MÁV SE, Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola.

A díjakat, ajándékokat Szalay Ferenc polgármester és Szabó István alpolgármester adta át. A díjazottak között öt lábtoll-labdázó diákolimpiai bajnok volt. Valamennyien a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Építészeti és Faipari Szakképző Iskolájának tanulói:

V. korcsoport fiú csapat: Kanalas Renátó, Kanálos Róbert, Seres Gyula Zsolt, Tamás Patrik
V. korcsoport fiú egyéni: Kanalas Renátó
VI. korcsoport fiú egyéni: Farkas Balázs

A tanulók az Újszászi VVSE lábtoll-labda szakosztályában Fehér János irányításával edzenek.

Forrás: szolnok.hu | szolnoktv.hu

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.