Nyomtatás
Kategória: Lábtoll-labda
Találat: 929

Újszászon rendezték a lábtoll-labdázók szezonzáró versenyét, a DÁD 2002 Vasútépítő Kupát, a 21. Felnőtt Országos Bajnokságot. A verseny megnyitóján köszöntötték a „legendákat”, azokat, akik az 1996-os első felnőtt bajnokságon már játszottak, és akik közül Fehér János, ifj. Fehér János, Fehér Judit, Földi Nikoletta, Polónyi Ágnes és Tóth Gábor most is pályára lépett. A hazaiak a várakozást felülmúlva jól szerepeltek, három bajnoki címet nyertek és még egy-egy ezüst és bronzérmet is begyűjtöttek. Nem a legjobb előjelekkel kezdődött a férfi csapatverseny. A Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor összeállítású hazai csapat címvédőként, Európa-bajnokként két sérülttel nevezett. Kézér Zsolt térdsérülés miatt csak a pályán kívülről lelkesítette társait. Szerencsére Tóth Gábornak csak a keze volt gipszben, a lábát tudta használni. Óvatosan játszott, a szokásos nagy ütéseivel nem is próbálkozott. Csapattársai vigyáztak rá, helyette is játszottak. Becskereki Sándor remekül sáncolt, ollózásai védhetetlenek voltak. Herczeg Gábor jól szedte az ellenfél ütéseit, talpalásai és ejtései ponterősek voltak. Tóth Gábor a szerváival és feladásaival segítette a játékot. A selejtezőkben könnyedén haladtak előre. A döntőben az a nagykanizsai csapat várt rájuk, amely szeptemberben megszakította két és féléves veretlenségi sorozatukat. Most sikerült a visszavágás. A finálé első játszmáját az újszászi trió uralta. 7-2-re elhúztak, ezt az előnyt végig megtartották, és 21-16-ra nyertek. A második szett szorosabb volt. 11-11-ig együtt haladtak a csapatok. Aztán 15-11-re elhúztak a hazaiak, amit 18-17-re még szorossá tettek a dunántúliak, de a vége 21-18 az újszásziak javára. A nagykanizsai és az újszászi második számú csapatok mérkőztek a harmadik helyért. Az ifj. Fehér János, Lakatos Zoltán, Szűcs Gergely, Takács Zoltán összeállítású újszászi teamnek a harmadik játszmában 14-13-nál mérkőzéslabdája volt. Kihagyták. 16-14-re vesztettek.

Férfi egyéniben Herczeg Gábor címvédőhöz méltóan játszott. Könnyedén nyerte meccseit. Csak a döntőben szorította meg őt a félelmetesen szerváló nagykanizsai Farkas Balázs. A 21-18, 21-19-es eredmény Herczeg második bajnoki címét jelentette.

A nőknél a négyszeres Európa-bajnok Kunics Réka vezette nagykanizsai csapat végzett az élen. Csak a Farkas Lilla, Győrfi Barbara, Vachal Krisztina összetételű újszászi egység tudta velük felvenni a versenyt. Az elődöntő második szettjében még játszmalabdájuk is volt, de a végén 26-24-re vesztettek. Az egyéniben is mindenki Kunics győzelmét várta. Ő azonban sérülés miatt a legjobb nyolc között kiszállt a versenyből. A váratlan helyzetből az újszásziak jöttek ki legjobban. Két versenyzőjük, Vachal Krisztina és Farkas Lilla döntőzhetett. Két játszmában Vachal Krisztina, a 15 éves tehetség nyert.

 

Google Photos

Fotó: Fehér János és Fehér Judit

 

Eredmények

Férfi csapat (12): 1. Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor (Újszászi VVSE), 2. Farkas Balázs, Huszár Emil, Lukács Benedek, Lukács Márton, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE), döntő: 21-16, 21-18, 3. Baranyai Benett, Horváth Gergő, Kunics Bence (Nagykanizsa ZSE). További újszászi eredmények: 4. ifj. Fehér János, Lakatos Zoltán, Szűcs Gergely, Takács Zoltán, mérkőzés a harmadik helyért: 15-13, 12-15, 16-14, 5. Harsányi Zoltán, Ráski Lajos, Tóth Gergő, 6. Kanalas Renátó, Molnár Gergő, Suki József, 8. Kovács Márton, Molnár Dániel, Tamás Patrik, 10. Bolyós József, Gajdos Tibor, Obsuszt Máté, 11. Juhász Patrik, Galambos László, Tóth Lajos, 12. Fehér János, Gudics Richárd, Sebők Roland

Férfi egyéni (28): 1. Herczeg Gábor (Újszászi VVSE), 2. Farkas Balázs (Nagykanizsa ZSE), döntő: 21-18, 21-19, 3. Lukács Benedek és Horváth Gergő (mindkettő Nagykanizsa ZSE), 5. Kanalas Renátó, 6. Becskereki Sándor, 7. Suki József, 8. Tóth Gábor

Női csapat (10): 1. Kunics Réka, Morvai Noémi, Vlasics Dalma (Nagykanizsa ZSE), 2. Horváth Orsolya, Macsicska Noémi, Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE), döntő: 21-10, 21-15, 3. Farkas Lilla, Győrfi Barbara, Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), 4. Ézsiás Fanni, Joó Anett, Vágó Henriett, mérkőzés a harmadik helyért: 15-9, 15-7, 5. Földi Nikoletta, Kovács Enikő, Szaszkó Dorka, 6. Diós Letícia, Kovács Brigitta, Tóth Kitti, 7. Gulyás Adrienn, Kovács Evelin, Kurdi Krisztina, 8. Dobozi Boglárka, Kenyeres Lívia, Lakatos Daniella, Szacskó Ágota, 9. Bakóné Tánczos Krisztina, Fehér Judit, Polónyi Ágnes

Női egyéni (23): 1. Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), 2. Farkas Lilla (Újszászi VVSE), döntő: 21-14, 21-12, 3. Udvari Boglárka (Cserszegtomaji SK) és Horváth Orsolya (Pusztaszer PISZE SE)

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Újszászi VVSE 3 1 1 5
Nagykanizsa ZSE 1 2 3 6
Pusztaszer PISZE SE - 1 1 2
Cserszegtomaji SK - - 1 1

 

 

Az Újszászon megrendezett 21. felnőtt országos bajnokságon a női csapatversenyben az ifjúsági korú, négyszeres Európa-bajnok Kunics Réka vezette nagykanizsai csapat végzett az élen.

LÁBTOLL-LABDA. Egyéniben a két újszászi versenyző, a serdülő Vachal Krisztina és az ifjúsági korú Farkas Lilla döntőzhetett, s két játszmában a 15 éves Vachal nyert. A férfimezőnyben a nagykanizsaiak ifije, Horváth Gergő volt a legeredményesebb utánpótlás korú versenyző. Tagja volt a harmadik helyezett férficsapatnak és egyéniben is bronzérmet szerzett.

Forrás: www.utanpotlassport.hu

 

 


21. Felnőtt Országos Bajnokság
Újszász, 2016. november 25-26.
5 egyesület, 74 versenyző
  Férfi csapat (12)  
1. Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor Újszászi VVSE
2. Farkas Balázs, Huszár Emil, Lukács Benedek, Lukács Márton, Takács Endre Nagykanizsa ZSE
3. Baranyai Benett, Horváth Gergő, Kunics Bence Nagykanizsa ZSE
4. Ifj. Fehér János, Lakatos Zoltán, Szűcs Gergely, Takács Zoltán Újszászi VVSE
5. Harsányi Zoltán, Ráski Lajos, Tóth Gergő Újszászi VVSE
6. Kanalas Renátó, Molnár Gergő, Suki József Újszászi VVSE
7. Dékány Dávid, Németh Mátyás, Pigler Tamás, Simon Márk, Vágó Tibor Pusztaszer PISZE SE
8. Kovács Márton, Molnár Dániel, Tamás Patrik Újszászi VVSE
9. Farsang András, Farsang Imre, Nagy Mátyás, Udvari Boglárka Cserszegtomaji SK
10. Bolyós József, Gajdos Tibor, Obsuszt Máté Újszászi VVSE
11. Juhász Patrik, Galambos László, Tóth Lajos Újszászi VVSE
12. Fehér János, Gudics Richárd, Sebők Roland Újszászi VVSE
  Férfi egyéni (28)  
1. Herczeg Gábor Újszászi VVSE
2. Farkas Balázs Nagykanizsa ZSE
3. Lukács Benedek Nagykanizsa ZSE
4. Horváth Gergő Nagykanizsa ZSE
5. Kanalas Renátó Újszászi VVSE
6. Becskereki Sándor Újszászi VVSE
7. Suki József Újszászi VVSE
8. Tóth Gábor Újszászi VVSE
9. Dékány Dávid Pusztaszer PISZE SE
10. Simon Márk Pusztaszer PISZE SE
11. Baranyai Benett Nagykanizsa ZSE
12. Kunics Bence Nagykanizsa ZSE
13. Bolyós József Újszászi VVSE
14. Molnár Dániel Újszászi VVSE
15. Huszár Emil Nagykanizsa ZSE
16. Lukács Márton Nagykanizsa ZSE
17. Tóth Lajos Újszászi VVSE
18. Juhász Patrik Újszászi VVSE
19. Galambos László Újszászi VVSE
20. Gudics Richárd Újszászi VVSE
21. Nagy Mátyás Cserszegtomaji SK
22. Farsang Imre Cserszegtomaji SK
23. Lakatos Zoltán Újszászi VVSE
24. Gajdos Tibor Újszászi VVSE
25. Ifj. Fehér János Újszászi VVSE
26 Farsang András Cserszegtomaji SK
27. Tamás Patrik Újszászi VVSE
28. Németh Mátyás Pusztaszer PISZE SE
  Női csapat (10)  
1. Kunics Réka, Morvai Noémi, Vlasics Dalma Nagykanizsa ZSE
2. Horváth Orsolya, Macsicska Noémi, Németh Barbara Pusztaszer PISZE SE
3. Farkas Lilla, Győrfi Barbara, Vachal Krisztina Újszászi VVSE
4. Ézsiás Fanni, Joó Anett, Vágó Henriett Újszászi VVSE
5. Földi Nikoletta, Kovács Enikő, Szaszkó Dorka Újszászi VVSE
6. Diós Letícia, Kovács Brigitta, Tóth Kitti Újszászi VVSE
7. Gulyás Adrienn, Kovács Evelin, Kurdi Krisztina Újszászi VVSE
8. Dobozi Boglárka, Kenyeres Lívia, Lakatos Daniella, Szacskó Ágota Újszászi VVSE
9. Bakóné Tánczos Krisztina, Fehér Judit, Polónyi Ágnes Újszászi VVSE
10. Malatiszky Viktória, Móra Mercédesz, Nagy Andrea Tápióbicske ST
  Női egyéni (23)  
1. Vachal Krisztina Újszászi VVSE
2. Farkas Lilla Újszászi VVSE
3. Udvari Boglárka Cserszegtomaji SK
4. Horváth Orsolya Pusztaszer PISZE SE
5. Morvai Noémi Nagykanizsa ZSE
6. Vlasics Dalma Nagykanizsa ZSE
7. Németh Barbara Pusztaszer PISZE SE
8. Kunics Réka Nagykanizsa ZSE
9. Ézsiás Fanni Újszászi VVSE
10. Szaszkó Dorka Újszászi VVSE
11. Kovács Enikő Újszászi VVSE
12. Kovács Evelin Újszászi VVSE
13. Vágó Henrietta Újszászi VVSE
14. Polónyi Ágnes Újszászi VVSE
15. Szacskó Ágota Újszászi VVSE
16. Győrfi Barbara Újszászi VVSE
17. Malatinszky Viktória Tápióbicske ST
18. Tóth Kitti Újszászi VVSE
19. Nagy Andrea Tápióbicske ST
20. Lakatos Daniella Újszászi VVSE
21. Móra Mercédesz Újszászi VVSE
22. Macsicska Noémi Pusztaszer PISZE SE
23. Kenyeres Lívia Újszászi VVSE

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.